evél&levél

Teo­ló­gusko­rom­ban, a het­ve­nes évek­ben ér­de­kes új­don­ság­nak szá­mí­tott, hogy szá­mos af­ro­a­me­ri­kai gyü­le­ke­zet­ben a ke­resz­ten füg­gő Jé­zust né­ger­ként áb­rá­zol­ták. Em­lék­szem, hogy vi­szony­lag né­pes év­fo­lya­mom­ban egye­dül én üt­köz­tem meg ezen. Bár meg­ér­tet­tem a pol­gár­jo­gi moz­ga­lom­ban részt ve­vő szí­nes bő­rű ame­ri­ka­i­ak szán­dé­kát, az ilyen áb­rá­zo­lás­sal egyet­ér­te­ni még­sem tud­tam. A Sch­midt Jó­zsef­né le­ve­lé­ben (Meg­ta­pasz­ta­lá­som és ije­del­mem, Evan­gé­li­kus Élet, jú­ni­us 27., 15. o.) le­írt eset – meg­lá­tá­som sze­rint – ak­ko­ri ag­go­dal­ma­i­mat iga­zol­ja.

A né­ger Jé­zust áb­rá­zo­ló fe­szü­le­tek al­ko­tói a het­ve­nes évek­ben azt a hi­tü­ket fe­jez­ték ki, hogy Jé­zus szo­li­dá­ris a má­sod­ran­gú ál­lam­pol­gár­ként ke­zelt af­ro­a­me­ri­ka­i­ak szen­ve­dé­sé­vel. Ez rend­ben is len­ne, csak a ki­fe­je­zés mód­ja prob­lé­más. Jé­zus ugyan­is tör­té­nel­mi sze­mély­ként öl­tött tes­tet, tör­té­ne­te­sen fe­hér em­ber­ként. Ez nem mond el­le­ne an­nak, hogy ő a szí­nes bő­rű­ek Meg­vál­tó­ja is. Ám ha ezt az igaz­sá­got egy mű­vész olyan mó­don akar­ja ki­fe­jez­ni, hogy Jé­zust szí­nes bő­rű­ként áb­rá­zol­ja, ak­kor – szán­dé­kán kí­vül – hoz­zá­já­rul Jé­zus tör­té­nel­mi sze­mély­ből mi­to­lo­gi­kus fi­gu­rá­vá va­ló át­vál­toz­ta­tá­sá­hoz, ami be­lát­ha­tat­lan kö­vet­kez­mé­nyek­kel jár.

A „Jé­zus, a pártus her­ceg”, il­let­ve a „ma­gyar Jé­zus” el­mé­let ki­öt­lői sem mást tesz­nek: a tör­té­nel­mi sze­mély­ként tes­tet öl­tött Jé­zust mi­to­lo­gi­kus fi­gu­rá­vá ala­kít­ják, és adott eset­ben a ma­gyar nem­ze­ti mi­to­ló­gia ré­szé­vé pró­bál­ják ten­ni. Ez nem­csak ve­szé­lyes, de ki­me­rí­ti az új­szö­vet­sé­gi szó­hasz­ná­lat­ba Já­nos apos­tol ál­tal be­ve­ze­tett an­ti-Krisz­tus fo­gal­mát. Hi­szen az an­ti-Krisz­tus nem Krisz­tus-ta­ga­dót je­lent, ha­nem Krisz­tus „an­ti” vál­to­za­tát: olyan va­la­kit, akit bár Krisz­tus­nak mon­da­nak, tar­tal­má­ban min­den­ben a krisz­tu­si el­len­té­tét kép­vi­se­li.

Néz­zük a leg­lé­nye­ge­sebb kér­dést, a bűn meg­ol­dá­sá­nak kér­dé­sét. Az Új­szö­vet­ség ta­nú­sá­ga sze­rint Jé­zus a bűn egyet­len le­het­sé­ges – ha tet­szik, krisz­tu­si – meg­ol­dá­sa­ként a bűn­bo­csá­na­tot hir­de­ti. Ez­zel szem­ben Ba­diny Jós Fe­renc Jé­zus, a pártus her­ceg cí­mű köny­vé­ben több­ször is le­ír­ja, hogy a bűnt nem meg­bo­csá­ta­ni, ha­nem jó­vá­ten­ni kell. Így vál­toz­tat­ja Jé­zust egy meg­bo­csá­tást nem is­me­rő ke­resz­tény­ség mi­to­lo­gi­kus meg­vál­tó­já­vá, va­ló­já­ban iga­zi an­ti-Krisz­tus­sá.

Ami­kor eh­hez Jé­zus – Má­ria ré­vén va­ló – zsi­dó szár­ma­zá­sá­nak ta­ga­dá­sa is pá­ro­sul, a meg­bo­csá­tást nem is­me­rő an­ti-Krisz­tus­sá tett Jé­zus mi­to­lo­gi­zált fi­gu­rá­ja al­kal­mas esz­kö­ze lesz a bű­nét jó­vá ten­ni nem aka­ró „Krisz­tus-gyil­kos” zsi­dó­ság el­le­ni – egy­elő­re csak – szel­le­mi had­já­rat­nak.

Ba­diny köny­vé­ben rend­re „bi­zo­nyos for­rá­sok­ra” hi­vat­ko­zik, ame­lye­ket so­ha nem je­löl meg, ami­kor Jé­zus­nak a pártus Adi­a­be­ne ural­ko­dó­csa­lád­ból va­ló her­ce­gi szár­ma­zá­sát ál­lít­ja. Igaz, hogy ne­kem csak a vi­lág­há­lón volt al­kal­mam az Adi­a­be­ne név­nek utá­na­néz­ni, de ott csak azt ta­lál­tam, hogy az óko­ri Pár­ti­á­nak volt egy Adi­a­be­ne ne­vű tar­to­má­nya. Sem­mi több. Kí­ván­csi­an vá­rom, hogy a pártus Jé­zus el­mé­let kép­vi­se­lői „bi­zo­nyos for­rá­sa­i­kat” pon­to­sab­ban meg­je­löl­jék. Mert ők tar­toz­nak az új­szö­vet­sé­gi ha­gyo­mánnyal szö­ges el­len­tét­ben ál­ló té­te­lük bi­zo­nyí­tá­sá­val, és nem a két­ezer éves ha­gyo­mány ápo­ló­it ter­he­li bár­mi­lyen bi­zo­nyí­tás kö­te­le­zett­sé­ge.

Vég­he­lyi An­tal lel­kész (Bu­da­pest)