Keresztény szemmel

Az el­múlt év­szá­zad­ban több or­szág vált ön­ál­ló­vá, el­ső­sor­ban Ázsi­á­ban és Af­ri­ká­ban. A po­li­ti­kai füg­get­len­ség és a gaz­da­sá­gi élet kér­dé­sei mel­lett ezek­ben kö­zép­pont­ba ke­rül­tek a nem­zet­épí­tés prob­lé­mái is. Pél­da­ként há­rom ilyen or­szág: Zim­bab­we 1980, Na­mí­bia 1990, Szlo­vá­kia 1993 óta ön­ál­ló.

Zim­bab­we evan­gé­li­kus egy­há­za a kor­mány tá­mo­ga­tá­sá­val a nem­zet­épí­tés („na­ti­on buil­ding”) ügyé­ben se­gít­sé­get kért a gen­fi szék­he­lyű Lu­the­rá­nus Vi­lág­szö­vet­ség­től (LVSZ). A szer­ve­zet 1982-ben Bu­la­wayó­ban, 1986-ban Ha­ra­ré­ben ren­de­zett kon­fe­ren­ci­át a ko­ráb­bi an­gol és fran­cia gyar­ma­tok egy­há­zai szá­má­ra. A ta­nács­ko­zás meg­vizs­gál­ta, mi­lyen prog­ra­mok­kal, rá­ha­tás­sal, po­li­ti­ká­val győz­he­tők le az et­ni­kai, tör­zsi, nyel­vi, gaz­da­sá­gi, kul­tu­rá­lis és val­lá­si kü­lönb­sé­gek.

Ki­de­rült: nem elég az apart­heid, a fa­ji meg­kü­lön­böz­te­tés, a he­lyi tör­zsi há­bo­rúk ti­lal­ma. Egy-egy né­pen, kö­zös­sé­gen be­lül leg­több­ször a kö­zös er­köl­csi ér­ték­rend­szer hi­ány­zik. Fe­ke­ték, fe­hé­rek, kü­lön­bö­ző tör­zsek­hez, né­pek­hez tar­to­zók, más-más nyel­vet be­szé­lők, kü­lön­bö­ző val­lá­sú­ak, sze­gé­nyek és gaz­da­gok együtt­élé­sé­hez köl­csö­nös el­is­me­rés, to­le­ran­cia szük­sé­ges. Az egész vi­lág­ra ér­vé­nyes­nek tűnt az a meg­ál­la­pí­tás is, hogy egy-egy né­pet leg­in­kább az ko­vá­csol össze, ha a ve­ze­tők egy kö­zös el­len­ség ké­pét raj­zol­ják elé.

Az 1986-ban ren­de­zett ha­ra­rei ta­nács­ko­zá­son sze­rény ered­mé­nye­ket ta­pasz­tal­hat­tunk. Saj­nos, Af­ri­ka or­szá­gai a leg­utób­bi év­ti­ze­dek­ben nem tud­tak pél­dát mu­tat­ni a nem­zet­épí­tés te­rén. Pol­gár­há­bo­rúk, val­lás­há­bo­rúk, erő­sza­kos po­li­ti­kai ha­tal­mi vál­tá­sok tör­tén­tek.

Au­gusz­tus hu­sza­di­ká­nak, ál­la­mi ün­ne­pünk­nek a tör­té­ne­te igen ér­de­kes. Ál­lam­ala­pí­tó, szent­té ava­tott el­ső ki­rá­lyunk, Ist­ván tisz­te­let­tel­jes em­lé­ke vé­gig­hú­zó­dott az év­szá­za­do­kon. A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú utá­ni szo­ci­a­lis­ta-kom­mu­nis­ta ha­ta­lom azon­ban – sok más val­lá­sos tra­dí­ció mel­lett – ezt is ir­ta­ni igye­ke­zett.

1. au­gusz­tus 18-án fo­gad­ta el az Or­szág­gyű­lés a sztá­li­ni szov­jet min­tá­ra szö­ve­ge­zett, párt­dik­ta­tú­rás nép­köz­tár­sa­sá­gi al­kot­mányt és ün­ne­pét, au­gusz­tus hu­sza­di­kát. Mel­lé­tet­ték – a val­lá­sos ha­gyo­má­nyok­ban mé­lyen gyö­ke­re­ző ara­tá­si há­la­adó ün­nep pót­lá­sa­ként – az „új ke­nyér” meg­ün­nep­lé­sét. Szent Ist­ván kul­tu­sza, a ka­to­li­kus kör­me­ne­tek be­szo­rul­tak a temp­lo­mok­ba. Nem­ze­tünk tör­té­nel­mé­nek ke­resz­tény­sé­günk­höz kap­cso­ló­dó más ha­gyo­má­nya­it is til­tot­ták, pró­bál­ták el­fe­led­tet­ni, át­ír­ni, új ün­ne­pek­kel he­lyet­te­sí­te­ni. Ez a prak­ti­ka csak rö­vid­del a rend­szer­vál­toz­ta­tás előtt tört meg.

1988-ban, el­ső ki­rá­lyunk ha­lá­la ki­lenc­száz­öt­ve­ne­dik év­for­du­ló­já­nak ün­ne­pén Szé­kes­fe­hér­vá­ron a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia ren­de­zé­sé­ben – Stra­ub F. Bru­nó­nak, az El­nö­ki Ta­nács el­nö­ké­nek rész­vé­te­lé­vel – Szent Ist­ván és ko­ra cím­mel ál­la­mi kon­fe­ren­ci­át rendeztek. A pá­pa ma­gyar­or­szá­gi lá­to­ga­tás­ra ka­pott meg­hí­vást. Egy év múl­va, negy­ven év után, vég­re új­ra sza­bad­dá és tel­jes­sé lett az ün­nep.

Több mint ezer­éves or­szág­épí­tő és nem­zet­épí­tő tör­té­nel­münk­re vissza­te­kint­ve ma egy­há­zunk né­pünk­kel együtt, Is­ten­nek há­lát ad­va ün­ne­pel au­gusz­tus hu­sza­di­kán. Hiszen ké­ré­sün­kön és reménységünkön felül meg­kaptuk az elmúlt tavaszon a nem­zeti összefogáshoz szükséges külső feltételeket. Az a fel­ada­tunk, hogy te­gyük mind­azt, amit re­ánk bí­zott az Is­ten – mi­ként a ré­gi­ek la­ti­nul mond­ták:„tua res agi­tur”, az­az „a te dol­god, em­ber, hogy tedd”.

Ezer­éves ta­pasz­ta­lat, hogy a nem­zet­épí­tés, az or­szág éle­té­nek, sor­sá­nak, kö­zös jó­lé­té­nek elő­moz­dí­tá­sa nem tör­tén­het si­ke­re­sen a spi­ri­tu­a­li­tás, lé­lek­épí­tés, bel­ső er­köl­csi tá­masz és irá­nyí­tás nél­kül! Igaz ez az egyes em­berre és a csa­lá­dokra, a ki­sebb-na­gyobb kö­zös­sé­gekre, az ok­ta­tá­si-ne­ve­lé­si rend­szerre, és igaz a gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai élet te­rü­le­tén is. Jé­zus mond­ta: „Nem­csak ke­nyér­rel él az em­ber…” (Mt 4,4)

Nem le­het elég­gé hang­sú­lyoz­ni a mai, kor­rup­ci­ó­val küz­dő ma­gyar tár­sa­da­lom­ban a Tíz­pa­ran­cso­la­tot, be­lő­le pél­dá­ul azt, hogy „Ne lopj!” Az apos­tol rész­le­te­zi a kö­ve­ten­dő ma­ga­tar­tást: „…le­gye­tek mind­nyá­jan egyet­ér­tők, együtt­ér­zők, test­vér­sze­re­tők, kö­nyö­rü­le­te­sek, alá­za­to­sak. Ne fi­zes­se­tek a go­no­szért go­nosszal…” (1Pt 3,8–9) Kor­társ köl­tőnk, Ger­gely Ág­nes hoz­zá­te­szi a sze­re­tet­ről: leg­alább­is kí­mé­le­tet kí­vá­nok!

Af­ri­ká­ban sok­fe­lé a fe­hér em­bert vagy egy má­sik val­lás hí­ve­it el­len­ség­nek bé­lye­gez­ve pró­bál­tak egy­sé­get te­rem­te­ni. A nem­ze­ti és val­lá­sos el­len­ség­ké­pek el­ho­má­lyo­sí­tá­sá­ra és tör­lé­sé­re öku­me­ni­kus meg­ol­dás le­het a Gyó­gyí­tó em­lé­ke­zés (He­a­ling of Me­mori­es) prog­ram, a „bé­kes­ség Is­ten­től – bé­kes­ség egy­más­sal” je­gyé­ben. Ez a szem­ben ál­ló fe­lek elem­ző-em­lé­kez­te­tő pár­be­szé­de len­ne, ahol a cél nem a má­sik le­győ­zé­se, ha­nem egy­más meg­hall­ga­tá­sa, a se­bek gyó­gyí­tá­sa, meg­bé­ké­lés és együt­tes jö­vő ki­ala­kí­tá­sa.

2010-ben or­szá­gon be­lül és kí­vül sok mú­lik azon, va­jon haj­lan­dók va­gyunk-e ilyen pár­be­széd­re és meg­bé­ké­lés­re!

A szer­ző nyu­gal­ma­zott evan­gé­li­kus püs­pök, a Lu­the­rá­nus Vi­lág­szö­vet­ség gen­fi köz­pont­já­nak ko­ráb­bi tu­do­má­nyos mun­ka­tár­sa

Har­ma­ti Bé­la