Kultúrkörök

Nem­csak a fő­vá­ros, ha­nem Ma­gyar­or­szág egyik jel­ké­pe is az 1929-ben el­ké­szült bu­da­pes­ti mil­len­ni­u­mi em­lék­mű, ame­lyet a hon­fog­la­lás ez­re­dik év­for­du­ló­já­nak tisz­te­le­té­re emel­tek. De va­jon fel tud­nánk-e so­rol­ni, pon­to­san kik­nek a szob­rai lát­ha­tók raj­ta, il­let­ve hogy mi­lyen szim­bó­lu­mo­kat je­le­nít meg a mél­tán vi­lág­hí­res pan­te­on?

A Há­bo­rú – a fú­jó pa­ri­pá­kat si­sa­kos, mez­te­len fér­fi haj­szol­ja, ke­zé­ben os­tor he­lyett ha­tal­mas kí­gyó • A Mun­ka és a Jó­lét – az előb­bit egy ka­szát vál­lán vi­vő fér­fi, az utób­bit egy ter­mést hin­tő nő­alak szim­bo­li­zál­ja (1907-ben Ráth-dí­jat ka­pott) • A Tu­dás és a Di­cső­ség – a tu­dást jel­ké­pe­ző fér­fi ke­zé­ben egy an­tik szo­bor, a di­cső­sé­get meg­tes­te­sí­tő fi­a­tal nő pál­ma­ágat tart a ke­zé­ben (1907-ben Ráth-dí­jat ka­pott) • A Bé­ke – két­lo­vas sze­ké­ren a bé­ke olaj­ágát ho­zó nő­alak

Az Or­szág­gyű­lés az 1896. évi VI­II. tör­vény­cikk el­ső pa­rag­ra­fu­sá­ban ren­del­ke­zett a hon­ala­pí­tás ez­re­dik év­for­du­ló­já­nak meg­örö­kí­té­sé­re al­ko­tan­dó em­lék­mű­vek­ről, kö­zöt­tük a bu­da­pes­ti­ről is. (Ugyanez a pa­rag­ra­fus szól ar­ról, hogy a tör­vény­ho­zás „az or­szág hét kü­löm­bö­ző pont­ján, ne­ve­ze­te­sen: a mun­ká­csi vár­he­gyen, a nyit­rai Zo­bor he­gyen, a Mor­va vi­zé­nek a Du­ná­ba tor­ko­lá­sá­nál emel­ke­dő dé­vé­nyi vár­he­gyen, Pan­non­hal­mán, a zi­mo­nyi vár­he­gyen, Pusz­ta­sze­ren és a bras­sói Czenk-he­gyen em­lék­osz­lo­po­kat emel”, il­let­ve „Bu­da­pes­ten a vár­ban a Nagy-Bol­dog­asszony­ról el­ne­ve­zett ko­ro­ná­zá­si temp­lom mel­let­ti Ha­lász­bás­tyán Szent Ist­ván ki­rály lo­vas szob­rát ál­lit­ja fel”.)

Az And­rássy utat le­zá­ró és an­nak ten­ge­lyé­ben ta­lál­ha­tó Hő­sök te­re és a raj­ta el­he­lye­zett em­lék­együt­tes köz­pont­já­ban a har­minc­hat mé­ter ma­gas ko­rin­tho­szi osz­lop áll, te­te­jén a ma­gyar ko­ro­nát és az apos­to­li ket­tős ke­resz­tet tar­tó Gáb­ri­el ark­an­gyal szob­rá­val. Az épí­tész, Schic­ke­danz Al­bert a ter­vek el­ké­szí­té­se­kor ez­zel a ma­gyar ki­rá­lyi ha­ta­lom is­te­ni ere­de­tét kí­ván­ta szim­bo­li­zál­ni; jól is­mert a le­gen­da, hogy II. Szil­vesz­ter pá­pá­nak ál­má­ban ma­ga Gáb­ri­el pa­ran­csol­ta: a ko­ro­nát ne a len­gyel kül­döt­tek­nek, ha­nem a más­nap meg­ér­ke­ző ma­gyar kö­ve­tek­nek ad­ja. Így hoz­ta Aszt­rik püs­pök e ko­ro­ná­zá­si jel­vényt Ist­ván­nak.

A 4,8 mé­ter ma­gas szo­bor az el­ké­szí­tés­sel hi­va­ta­lo­san meg­bí­zott Za­la György szob­rász­mű­vész al­ko­tá­sa, és az 1900-ban meg­ren­de­zett pá­ri­zsi vi­lág­ki­ál­lí­tá­son Grand Prix-vel, az­az nagy­díj­jal tün­tet­ték ki.

Az „an­gya­los” szo­bor ta­lap­za­tá­n a hon­fog­la­ló Ár­pád fe­je­de­lem és hat ve­zér – Té­tény, Ond, Kond, Előd, Hu­ba, Tas – lo­vas szob­ra lát­ha­tó; ér­de­kes­ség, hogy Ál­most nem je­le­ní­ti meg szo­bor.

Az ere­de­ti­leg par­kos, szö­kő­ku­tas te­ret 1938-ban, a Szent Ist­ván ki­rály ha­lá­lá­nak 900. év­for­du­ló­ja al­kal­má­ból Bu­da­pes­ten meg­ren­de­zett 34. eu­cha­risz­ti­kus vi­lág­kong­resszus­ra dísz­bur­ko­lat­tal lát­ták el.

Az 1929-ben fel­ál­lí­tott Hő­sök em­lék­kö­ve mö­gött a bur­ko­lat­ba el­he­lye­zett réz­táb­la ál­lít em­lé­ket az evan­gé­li­kus Zsig­mondy Vil­mos bá­nya­mér­nök­nek, aki 1878-ban ezen a he­lyen fa­kasz­tott mély­fú­rás­sal ma is mű­kö­dő ar­té­zi for­rást.

A tér két osz­lop­csar­no­ká­ban az idők fo­lya­mán több­ször vál­toz­tak a szob­rok és a hoz­zá­juk tar­to­zó dom­bor­mű­vek. Az ere­de­ti ki­rály­szob­rok – ame­lyek 1905 és 1911 kö­zött ké­szül­tek – ki­lenc ma­gyar ki­rályt és öt Habs­burg ural­ko­dót (I. Fer­di­nánd, III. Ká­roly, Má­ria Te­ré­zia, II. Li­pót, I. Fe­renc Jó­zsef) je­le­ní­tet­tek meg. Az el­ső vi­lág­há­bo­rút kö­ve­tő­en az Oszt­rák–Ma­gyar Mo­nar­chia alap­ja­i­ban ren­dült meg, az 1919-es Ta­nács­köz­tár­sa­ság ide­jén pe­dig a for­ra­dal­mi tö­meg le­dön­töt­te a Habs­burg-szob­ro­kat. A ké­sőb­bi­ek­ben új­ra­önt­ve eze­ket ismét el­he­lyez­ték ere­de­ti he­lyü­kön.

A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú pusz­tí­tá­sai sú­lyo­san meg­ron­gál­ták az em­lék­mű­vet is – a Mű­csar­nok fe­lő­li ívet egy bom­ba ket­té­szel­te; Má­ria Te­ré­zia és II. Li­pót szob­ra pél­dá­ul da­ra­bok­ra tö­rött. A tér hely­re­ál­lí­tá­sa so­rán, az 1950-es évek­ben nyer­te el ma is lát­ha­tó for­má­ját az em­lék­mű. A Habs­burg ural­ko­dók he­lyett ek­kor a ma­gyar nép sza­bad­sá­gá­ért és füg­get­len­sé­gé­ért foly­ta­tott küz­del­mek leg­ki­emel­ke­dőbb ve­ze­tő­i­nek ál­lí­tot­tak em­lé­ket.

Az osz­lop­csar­nok te­te­jén négy szim­bó­lu­mot is szo­bor­ba ön­tött Za­la György: a Szép­mű­vé­sze­ti Mú­ze­um fe­lő­li ol­da­lon a Há­bo­rú, va­la­mint a Mun­ka és a Jó­lét, míg a Mű­csar­nok mel­let­ti so­ron a Tu­dás és a Di­cső­ség, il­let­ve a Bé­ke al­le­go­ri­kus bronz­alak­jai lát­ha­tók.