Keresztutak

A kö­zép-eu­ró­pai cser­kész­ta­lál­ko­zók tör­té­ne­te egé­szen 1931-ig nyú­lik vissza – a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú előtt azon­ban csak két­szer ren­dez­ték meg a dzsem­bo­rit. A foly­ta­tás­ra a rend­szer­vál­tás utá­ni éve­kig kel­lett vár­ni, 1997 óta azon­ban rend­sze­re­sen ta­lál­koz­nak a ré­gió cser­ké­szei, 2001-ben pél­dá­ul Cso­bán­kán ver­ték fel sát­ra­i­kat. Az im­már ha­gyo­má­nyo­san két­éven­te meg­ren­de­zett tá­bor­nak idén au­gusz­tus 2. és 11. kö­zött is­mét Ma­gyar­or­szág ad­ha­tott ott­hont. A ju­bi­le­u­mi, ti­ze­dik közép-eu­ró­pai dzsem­bo­ri ta­pasz­ta­la­ta­i­ról a bu­da­pes­ti Szent Ist­ván-ba­zi­li­ka előt­ti tér­re szer­ve­zett zá­ró­ce­re­mó­nia előtt be­szél­get­tünk La­ka­tos Ger­gő fő­szer­ve­ző-tá­bor­pa­rancs­nok­kal.

– „Sok szív, egy rit­mus” – ez volt a Con­Cor­dia 2010 ne­vet vi­se­lő dzsem­bo­ri mot­tó­ja. Hány szív volt együtt, és mi­lyen rit­mus­ra do­bo­gott?

– Egé­szen pon­to­san ezer­negy­ven­öten vol­tunk együtt a Nagy­ko­vá­csi ha­tá­rá­ban ta­lál­ha­tó, ady­li­ge­ti Sztri­lich Pál Cser­kész­park­ban. A ha­zai cser­ké­sze­tet négy­szá­zan kép­vi­sel­tük, de a Fel­vi­dék­ről, Kár­pát­al­já­ról, Er­dély­ből, Vaj­da­ság­ból, Hor­vát­or­szág­ból, sőt még Szlo­vé­ni­á­ból is ér­kez­tek ma­gya­rok, össze­sen mint­egy száz­öt­ve­nen. Az ed­di­gi kö­zép-eu­ró­pai dzsem­bo­rik a vi­seg­rá­di or­szá­gok – Cseh­or­szág, Len­gyel­or­szág, Ma­gyar­or­szág, Szlo­vá­kia – cser­ké­sze­i­nek ta­lál­ko­zói vol­tak, de most si­ke­rült tágítani a kört, így pél­dá­ul Auszt­ri­á­ból, Ro­má­ni­á­ból, Szer­bi­á­ból és Uk­raj­ná­ból is csat­la­koz­tak hoz­zánk. De messzebb­ről is ér­kez­tek ven­dé­ge­ink: a ti­zen­öt részt­ ve­vő or­szág kö­zött ott volt Hol­lan­dia és Taj­van is.

Hogy en­nek a sok kü­lön­bö­ző szív­nek tény­leg si­ke­rült egy rit­mus­ra do­bog­nia, an­nak il­luszt­rá­lá­sa­ként hadd me­sél­jem el az egyik leg­na­gyobb él­mé­nye­met. Va­sár­nap a nem­ze­tek be­mu­tat­ko­zá­sa­kor Szlo­vá­kia kép­vi­se­le­té­ben a fel­vi­dé­ki ma­gyar cser­ké­szek és a szlo­vá­ki­ai szlo­vák cser­ké­szek együtt men­tek fel a szín­pad­ra, együtt vit­ték fel a szlo­vák és a ma­gyar zász­lót, és együtt mu­tat­ták be az or­szá­got.

– A cser­ké­sze­tet ala­pí­tó Ro­bert Ba­den-Po­w­ell egyik cél­ja a fi­a­ta­lok jó hon­pol­gár­rá ne­ve­lé­se volt. Ami­kor kü­lön­bö­ző or­szá­gok jó hon­pol­gá­rai ta­lál­koz­nak, ho­gyan vi­szo­nyul­nak egy­más­hoz?

– A tá­bor meg­nyi­tá­sa­kor azt kér­tem a részt­ve­vők­től, hogy a kö­zös pon­to­kat ke­res­sék – és ők ezt is tet­ték. Ami­kor egy szerb–hor­vát fo­ci­meccs­re ké­szül­tek, be­val­lom, ki­csit meg­ijed­tem, és koc­ká­za­tos­nak érez­tem a dol­got. Ők azon­ban ezt ki­kér­ték ma­guk­nak; azt mond­ták, nem a múlt­tal fog­lal­koz­nak, ha­nem a jö­vő­be sze­ret­né­nek te­kin­te­ni. A mér­kő­zés va­ló­ban ba­rát­sá­gos volt, és ez is azt mu­tat­ja, hogy a fi­a­ta­lok az egy­ség fe­lé tö­re­ked­nek.

– Ha már az egy­ség­nél ta­runk: mi le­he­tett a kö­zös nyelv Kö­zép-Eu­ró­pá­ban?

– Mi­vel a ma­gyar ku­ri­ó­zum­nak szá­mít nem­csak a tér­ség­ben, de má­sutt is, így a kö­zös nyelv az an­gol és a szláv nyel­vek egy­ve­le­ge volt. De a cser­kész le­le­mé­nyes, és ha va­la­mit nem tud sza­vak­kal ki­fe­jez­ni, ak­kor, ha kéz­zel-láb­bal is, de meg­ér­tet­i ma­gát.

– Mit lát­hat­tak az ide­lá­to­ga­tó kül­föl­di cser­ké­szek Ma­gyar­or­szág­ból?

– A kö­zép- és ke­let-eu­ró­pai or­szá­gok fe­lé va­ló nyi­tá­son kí­vül a tá­bor­nak volt még egy új­don­sá­ga, ne­ve­ze­te­sen az, hogy az utol­só két és fél nap­ban a ma­gyar cser­kész­csa­pa­tok az ott­ho­na­ik­ban lát­ták ven­dé­gül a kül­föld­ről ér­ke­zet­te­ket, akik így nem­csak egy er­dő­rész­le­tet lát­hat­tak ha­zánk­ból, ha­nem pél­dá­ul Szom­bat­he­lyet vagy Kecs­ke­mé­tet is.

– Előt­te azon­ban egy hé­ten ke­resz­tül sok-sok iz­gal­mas prog­ram­ban le­he­tett ré­szük. De még eze­ket is meg­előz­te az úgy­ne­ve­zett szol­gá­lat nap­ja. Mit ta­kart ez pon­to­san?

– A cser­ké­szet na­gyon fon­tos ele­me, hogy ön­ál­ló­ság­ra, il­let­ve egyé­ni és tár­sa­dal­mi fe­le­lős­ség­vál­la­lás­ra ne­vel­jük a gye­re­ke­ket. Er­re a dzsem­bor­ikon is igyek­szünk oda­fi­gyel­ni. En­nek je­gyé­ben egy na­pon ke­resz­tül pél­dá­ul böl­cső­dék, óvo­dák, idő­sott­ho­nok fel­újí­tá­sá­ban se­géd­kez­tek a cser­ké­szek.

–Va­sár­nap pe­dig, ha jól tu­dom, egy kis el­csen­de­se­dés­re is volt le­he­tő­ség.

– Gyu­lay End­re, a Sze­ged–Csa­ná­di Egy­ház­me­gye nyu­gal­ma­zott püs­pö­ke – a ta­lál­ko­zó egyik véd­nö­ke – ce­leb­rált szent­mi­sét, az evan­gé­li­kus is­ten­tisz­te­le­ten pe­dig D. Sze­bik Im­re nyu­gal­ma­zott püs­pök pré­di­kált. A pár­hu­za­mo­san fu­tó szer­tar­tá­sok vé­gén össze­gyűl­tünk, és kö­zö­sen éne­kel­tünk. De a tá­bor ide­je alatt volt or­to­dox, zsi­dó és musz­lim szer­tar­tá­sú al­ka­lom is. Hi­szen a cser­ké­szet­ben a nem­ze­ti ön­tu­dat mel­lett a (sza­bad) val­lás­gya­kor­lás is na­gyon fon­tos.

Vi­tá­lis Ju­dit