Evangélikusok

A Du­nán­túl szü­löt­te­ként szol­gá­la­ti he­lyei is az or­szág e ré­szé­hez kö­töt­ték, s no­ha vi­lá­gi pá­lyán in­dult, a hí­vó szó­nak nem tu­dott el­len­áll­ni. Jan­ko­vits Bé­la nyu­gal­ma­zott es­pe­res har­minc­nyolc éven át hir­det­te az evan­gé­li­u­mot, és bár hi­va­ta­lo­san már nyug­díj­ba vo­nult, szá­mos ter­ve van ar­ra, ho­gyan tud­ná to­vább­ra is az evan­gé­li­kus egy­ház ügyét szol­gál­ni.

– 1946-ban Sár­szent­lő­rin­cen szü­let­tem, ab­ban a Tol­na me­gyei fa­lu­ban, amely­ben az 1800-as évek kö­ze­pén a Du­nán­túl leg­na­gyobb ma­gyar nyel­vű fa­lu­si evan­gé­li­kus gyü­le­ke­ze­te élt – kez­di fel­idéz­ni pá­lyá­ját. – Apám me­ző­gaz­dász volt, így több­ször is köl­töz­tünk, min­dig oda, aho­vá a hi­va­tá­sa szó­lí­tot­ta.

Már ál­ta­lá­nos is­ko­lás ko­rom­ban is so­kat ol­vas­tam. A hu­mán tan­tár­gyak, a tör­té­ne­lem és az iro­da­lom­tör­té­net ér­de­keltek leg­in­kább, amiket nem is iga­zán kel­lett ta­nul­nom, mert el­ső ol­va­sás után meg­je­gyez­tem. A mű­sza­ki tár­gyak nem ér­de­kel­tek, szü­le­im még­is azt ja­va­sol­ták, hogy ne gim­ná­zi­um­ba je­lent­kez­zek, mert at­tól fél­tek, hogy szár­ma­zá­som mi­att a ha­ta­lom úgy­se en­ged­ne ott to­vább ta­nul­ni. Ezért az út­épí­té­si és föld­mé­ré­si tech­ni­kum­ba je­lent­kez­tem Szé­kes­fe­hér­vár­ra.

Érett­sé­gi után be­teg let­tem – ak­ko­ri­ban so­kat spor­tol­tam, fu­tot­tam, va­la­hol meg­fáz­hat­tam, és tü­dő­bajt kap­tam –, így egy évig sza­na­tó­ri­um­ban vol­tam. Együtt gyó­gyul­tam Végh Ta­más­sal, a ké­sőb­bi fa­so­ri re­for­má­tus lel­késszel. So­kat be­szél­get­tünk a sza­na­tó­ri­um­ban. Hi­tem for­má­ló­dá­sá­ban ha­tás­sal volt még rám az ot­ta­ni ne­ve­lő­ta­nár­nő, aki Bár­czi Gusz­táv­nak volt a he­lyet­te­se, s akit né­ze­tei mi­att ki­tet­tek a fő­is­ko­lá­ról…

– Az út­épí­tő, föld­mé­rő tech­ni­kus mi­lyen úton ke­rült a teo­ló­gi­á­ra?

– Hosszú fo­lya­mat volt, míg én a teo­ló­gi­á­ra je­lent­kez­tem. Elő­ször a mű­sza­ki egye­te­men ta­nul­tam to­vább. Eb­ben az idő­ben is­mer­ked­tem meg az ak­kor még teo­ló­gus Kräh­ling Dá­ni­el­lel, a ké­sőb­bi bony­há­di es­pe­res­sel. Ak­ko­ri­ban már érez­tem az el­hí­vást, de – ott­hagy­va az egye­te­met – még egy évet akar­tam vár­ni. Du­na­új­vá­ros­ba men­tem dol­goz­ni a ház­gyár­ba kész­áru­rak­tá­ros­nak. Itt a párt­tit­kár fel­je­len­tett a sze­mély­ze­tis­nél, mert nem kö­szön­tem ne­ki. Így vissza­mi­nő­sí­tet­tek se­géd­mun­kás­nak. Vé­gül 1967 de­cem­be­ré­ben kezd­tem el a teo­ló­gi­át, és 1972-ben vé­gez­tem. Csep­re­gi Zsu­zsa, Széll Bul­csú, Gö­rög Zol­tán, Le­hel Lász­ló és Fej­ér Zol­tán vol­tak az év­fo­lyam­tár­sa­im.

– Ho­gyan for­má­ló­dott evan­gé­li­kus iden­ti­tá­sa an­nak el­le­né­re, hogy olyan he­lye­ken ta­nult és dol­go­zott, ame­lyek a szo­ci­a­liz­mus­nak ne­ve­zett lég­vár­épí­tés kor­sza­ká­ban „stra­té­gi­ai fon­tos­sá­gú­nak” szá­mí­tot­tak?

– Na­gyon nyi­tott vol­tam, még mar­xis­ta iro­dal­mat is ol­vas­tam. De evan­gé­li­kus kö­zeg­ben szü­let­tem, él­tem, és ott­hon­ról el­ke­rül­ve tu­da­to­san is ke­res­tem ezt. Ami­kor né­hány egye­te­mis­ta­tár­sam­nak be­je­len­tet­tem, hogy a teo­ló­gi­á­ra me­gyek, azt hit­ték, meg­őrül­tem. A hat­va­nas évek kö­ze­pén ott­hagy­ni a mű­sza­ki egye­te­met – ami ak­kor a vi­lág egyik leg­jobb egye­te­me volt – és a teo­ló­gi­á­ra men­ni, pap­nak ké­szül­ni? Aki ilyet tesz, az csak hib­bant le­het – gon­dol­ták. Én még­is vál­lal­tam ezt, az el­hí­vás erő­sebb volt.

– Mi­ként in­dult lel­ké­szi pá­lyá­ja?

– Kál­dy Zol­tán püs­pök szen­telt lel­késszé Sár­szent­lő­rin­cen. Mi­vel Tol­na me­gyei ösz­tön­dí­jas vol­tam, ott is kezd­tem szol­gá­la­to­mat. Es­pe­re­si káp­lán­ként kezd­tem Pak­son és Ten­ge­li­cen, majd Tol­na­né­me­di­be ke­rül­tem pa­ró­kus­ként.

– És a csa­lád?…

– Fe­le­sé­ge­met, Mi­há­csi Már­tát még teo­ló­gus­ko­rom­ban, egy szup­li­ká­ció al­kal­má­val is­mer­tem meg. Du­na­föld­vá­ri pap­lány volt. Nagy csa­lá­dot ala­pí­tot­tunk, hat gyer­me­künk szü­le­tett. Már mind fel­nőt­tek…

– Mi­kor ke­rült a ko­ráb­bi Észa­ki, ma Nyu­ga­ti (Du­nán­tú­li) Egy­ház­ke­rü­let te­rü­le­té­re?

– Tol­na­né­me­di­ben már há­rom gyer­me­künk volt, ne­he­zen él­tünk meg. 1979-ben Bo­bá­ra ke­rül­tem, de hi­á­ba sze­ret­tem az ot­ta­ni em­be­re­ket, a sík vi­dé­ket nem tud­tam meg­szok­ni. Tag­ja vol­tam a győ­ri sze­re­tet­ház igaz­ga­tó­ta­ná­csá­nak, és a vá­ros fe­lé utaz­va a vo­nat­ról lát­tam a fel­pé­ci temp­lo­mot a so­kor­ói dom­bok kö­zött. Dom­bi La­ci bá­csi nyug­díj­ba vo­nu­lá­sa után fel­ve­tő­dött ben­nem, hogy le­het­nék az utód­ja… Köz­ben szó­ba jött még, hogy le­vél­tár sza­kon ta­nu­lok to­vább – le­ve­le­ző ta­go­za­ton – az Eöt­vös Lo­ránd Tu­do­mány­egye­te­men. Ottlyk Er­nő püs­pök vi­szont ki­je­len­tet­te: nem ré­gi pa­pí­ro­kat for­ga­tó, ha­nem pré­di­ká­ló pa­pok­ra van szük­sé­ge.

E ví­vó­dá­sok kö­ze­pet­te egy­szer csak kap­tam egy te­le­font a Fel­péc szom­széd­sá­gá­ban fek­vő Ka­jár­péc­ről: meg­vá­lasz­tot­tak lel­ké­szük­nek. Meg­le­pett a do­log, mert Ottlyk Er­nő ko­ráb­ban azt mond­ta ne­kem, hogy nem me­he­tek se az egye­tem­re, se Fel­péc­re, se Ka­jár­péc­re. Ez 1982-ben volt. 1980–81-ben a gyü­le­ke­zet re­no­vál­ta temp­lo­mot, a ma­ra­dék pénz volt az alap az új pa­ró­kia épí­té­sé­hez. Egy­mil­lió fo­rint­ból – ame­lyet a gyü­le­ke­zet adott össze –, ki­lenc­ezer tár­sa­dal­mi mun­ka­órá­val ké­szült el. Szol­gá­la­tom so­rán ké­sőbb két idő­szak­ban is he­lyet­te­sí­tet­tem Fel­pé­cen.

– Ho­gyan tel­tek az itt el­töl­tött év­ti­ze­dek?

– Ér­de­kes mó­don 1990 előtt nem hív­tak más gyü­le­ke­zet­be. Utá­na hív­tak, de ak­kor már nem men­tem. Így hu­szon­nyolc évet töl­töt­tem Ka­jár­pé­cen, in­nen men­tem nyug­díj­ba. 1992-ben meg­vá­lasz­tot­tak es­pe­res­he­lyet­tes­nek, majd 1995-től 2006-ig két cik­lu­son ke­resz­tül a Győr-Sop­ro­ni Egy­ház­me­gye es­pe­re­se vol­tam.

– Ön azok kö­zé a lel­ké­szek kö­zé tar­to­zik, akik nem pub­li­kál­nak, nem hal­lat­ják a hang­ju­kat a mé­di­u­mok­ban, az – es­pe­re­sek­nek ob­li­gát – rá­di­ós is­ten­tisz­te­let­re va­ló fel­ké­rést is ne­he­zen fo­gad­ta el. Mi­ért vál­lal­ta ezt a tisz­tet, hi­szen es­pe­res­ként sok­szor hang­adó­nak kell len­ni…

– So­kat gon­dol­kod­tam, hogy vál­lal­jam-e egy­ál­ta­lán a je­lölt­sé­get. Azon­ban va­la­ki azt mond­ta ne­kem, hogy er­köl­csi kö­te­les­sé­gem ezt meg­ten­ni. Vé­gül min­den­ki­vel meg­ta­lál­tam a han­got, vagy in­kább el­fo­gad­tak. Van­nak kró­ni­kus „ne­hez­mé­nye­zők” a gyü­le­ke­ze­tek­ben, ta­lán őket volt a leg­ne­he­zebb meg­hall­gat­ni. Volt, aho­vá rend­sze­re­sen ki kel­lett men­nem ren­dez­ni a meg­rom­lott vi­szo­nyo­kat. Kü­lön­ben ki­egyen­sú­lyo­zó sze­re­pű sze­mé­lyi­ség­nek tar­tom ma­gam…

– Mi­lyen ese­mény­re, ered­mény­re em­lé­ke­zik vissza leg­szí­ve­seb­ben ak­tív szol­gá­la­tá­ból?

– 1995-ben az es­pe­re­si be­ik­ta­tá­so­mon el­mond­tam, szük­ség van ar­ra, hogy a lel­ké­szek és a pe­da­gó­gu­sok kö­zött le­gyen ko­mo­lyabb kap­cso­lat. En­nek je­gyé­ben Jan­csó Kál­mán­né­val, a győ­ri ok­ta­tá­si köz­pont ak­ko­ri igaz­ga­tó­nő­jé­vel 2001-től el­kezd­tük szer­vez­ni az egy­ház­ke­rü­le­ti pe­da­gó­gus-csen­des­na­po­kat. Emel­lett ki­emel­ném az úgy­ne­ve­zett té­li es­ték ren­dez­vé­nyün­ket, ame­lyet ed­dig már ti­zen­há­rom­szor tar­tot­tunk a fa­lu­ban. Te­len­te hat ilyen együtt­lét­re ke­rült sor, ami­kor is is­mert sze­mé­lyi­sé­ge­ket hív­tam elő­adó­nak. Re­mél­jük, en­nek is lesz foly­ta­tá­sa.

– Az ak­tív szol­gá­la­ti idő le­tel­té­vel mik a ter­vei nyug­dí­jas nap­ja­i­ra?

– Egy­ház­tör­té­net­tel fog­lal­ko­zom ko­mo­lyab­ban. A fel­pé­ci és ka­jár­pé­ci anya­köny­vek fel­dol­go­zá­sát sze­ret­ném még el­vé­gez­ni, en­nek ke­re­té­ben a ke­reszt­ne­ve­ket vizs­gál­ni, el­huny­tak be­teg­sé­ge­it, há­zas­sá­gi kap­cso­la­to­kat ta­nul­má­nyoz­ni. Eh­hez vi­szont mu­száj lesz be­le­ta­nul­nom a szá­mí­tó­gép hasz­ná­la­tá­ba, ami je­len­leg még elég tá­vol áll tő­lem. A má­sik szív­ügyem a sop­ro­ni Eöt­vös-kö­zép­is­ko­lánk. Az igaz­ga­tó­ta­nács el­nö­ke va­gyok, 2013-ban jár le a man­dá­tu­mom.

A gyü­le­ke­ze­te­im sze­re­te­tét is na­gyon ér­zem, így ma­ra­dok ezen a vi­dé­ken. Nyug­dí­jas nap­ja­im­ra Fel­pé­cen te­le­ped­tünk le, itt kap­cso­ló­dom be fe­le­sé­gem­mel a gyü­le­ke­zet lel­ki éle­té­be.

Me­nyes Gyu­la