e-világ

Ko­vász­ta­lan, az­az ke­lesz­tés nél­kü­li ke­nyér – ezt esszük, ami­kor az úr­va­cso­ra szent­sé­gé­ben ré­sze­sü­lünk. Csen­des áhí­tat­tal fo­gad­juk a ke­rek, tö­ré­keny os­tya­la­pocs­ká­ban Krisz­tus tes­tét ma­gát. Tud­juk, hogy mit je­lent, az­zal azon­ban nem fel­tét­le­nül va­gyunk tisz­tá­ban, hogy hon­nan és mi­ként is ke­rült az ol­tár­ra.

Az os­tya­sü­tés ko­ráb­ban a pa­pok és szer­ze­te­sek, eset­leg a kán­tor vagy a sek­res­tyés fel­ada­ta volt. Ma­gyar­or­szá­gon az 1950-ben fel­osz­la­tott szer­ze­tes­ren­dek tag­jai kö­zül töb­ben os­tya­sü­tők let­tek; ma több ka­to­li­kus püs­pök­ség is mű­köd­tet os­tya­sü­tő üze­met.

A ko­vász­ta­lan ke­nyér elő­ál­lí­tá­sá­nak tit­kát ku­tat­va az Esz­ter­gom–Bu­da­pes­ti Fő­egy­ház­me­gye – nem mel­les­leg az evan­gé­li­kus egy­ház Lu­ther Ki­adó­ját is ki­szol­gá­ló – os­tya­el­lá­tó­já­nak aj­ta­ján ko­pog­tat­tunk. (A Hal­ler ut­cai Szent Vin­ce Plé­bá­nia egyéb­ként nem csak e te­vé­keny­ség­nek ad ott­hont; a fe­renc­vá­ro­si evan­gé­li­kus gyü­le­ke­zet lel­ké­szi hi­va­ta­la is itt szé­kel.) Sza­bó Györ­gyi gaz­da­sá­gi ügy­in­té­ző ava­tott be a ré­sze­tek­be.

– Bár egy­há­zi fenn­tar­tá­sú in­téz­mény va­gyunk, az élel­mi­szer-ké­szí­tés­re vo­nat­ko­zó jog­sza­bá­lyo­kat, elő­írá­so­kat ne­künk is be kell tar­ta­nunk. Ná­lunk is mű­kö­dik az úgy­ne­ve­zett HACCP élel­mi­szer-biz­ton­sá­gi rend­szer.

Az os­tya csak bú­za­liszt­ből ké­szül­het, és sem­mi­lyen ada­lék­anya­got nem tar­tal­maz­hat – er­ről az Egy­há­zi tör­vény­könyv is ren­del­ke­zik. Ter­mé­sze­te­sen csak ma­gyar alap­anya­got hasz­ná­lunk; fon­tos szá­munk­ra, hogy ily mó­don mi is tá­mo­gas­suk a ha­zai me­ző­gaz­da­sá­got. A liszt­ér­zé­ke­nyek szá­má­ra ké­szü­lő os­tyák tel­je­sen el­kü­lö­nült mun­ka­fo­lya­ma­tot igé­nyel­nek, ezért ilyet mi nem ké­szí­tünk, ha­nem egy er­re sza­ko­so­dott kül­föl­di ko­los­tor­ból sze­rez­zük be.

Az os­tya­ké­szí­tés fo­lya­ma­tá­nak el­ső lé­pé­se a liszt meg­szi­tá­lá­sa. Ez­után vi­zet ön­tünk a liszt­hez, és ki­ke­ver­jük a masszát. A re­cept te­hát na­gyon egy­sze­rű, de a hoz­zá­va­lók meg­fe­le­lő ará­nyá­nak meg­ha­tá­ro­zá­sa már ta­pasz­ta­la­tot igé­nyel.

A masszát ke­rek sü­tő­la­pok­ra önt­jük – egy­szer­re akár hat gé­pen is foly­hat a mun­ka –, és két sü­tő­lap kö­zött né­hány perc alatt a meg­süt­jük. Van­nak tel­je­sen si­ma fe­lü­le­tű sü­tő­lap­ja­ink, és van­nak olya­nok is, ame­lyek­be kü­lön­bö­ző min­tá­kat – pél­dá­ul fe­szü­le­tet, bá­rányt és így to­vább – gra­ví­roz­tak.

A ki­hűlt la­po­kat át­pá­rá­sít­juk – így nem fog­nak tö­re­dez­ni, ami­kor a vá­gó­gép se­gít­sé­gé­vel ki­vág­juk be­lő­lük az os­tyá­kat. A ki­vá­gott la­pocs­ká­kat ki­szá­rít­juk, szét­vá­laszt­juk, majd át­vá­lo­gat­juk – a vá­gó­lap ugyan­is a leg­al­só la­pot be­sza­kít­ja, cak­kos szé­lű­ek lesz­nek az os­tyák, és eze­ket a da­ra­bo­kat ter­mé­sze­te­sen nem ér­té­ke­sít­jük.

A gyár­tás utol­só fá­zi­sa­ként szá­zas rol­nik­ba cso­ma­gol­juk az os­tyá­kat – éven­te kö­rül­be­lül öt­mil­lió da­ra­bot.

Zs. V. J.