A vasárnap igéje
SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 13. VASÁRNAP – JEL 3,1–6
Élőhalott gyülekezet?
A lídiai Szárdisz valamikor a mesés gazdagságáról híres Krőzus király székhelye volt. Ez a város hirtelen pusztulásba torkolló fénykorának idejére esett. Az összeomlást a zsidók babiloni fogságának véget vető perzsa Kóres hadai hozták. Krőzus hiába bízott abban, hogy sziklára épült fellegvára a meredek sziklafal felől megostromolhatatlan. A perzsák az éjszaka leple alatt felkúsztak a sziklán, és a nem várt irányból behatolva, a meglepetés erejével elfoglalták, majd elpusztították a várost. A Jelenések könyvének írásakor már csak emlékmű hirdette az egykori fellegvár helyét.
Az élet, a jólét és a biztonság szimbólumának számító várost Jézus földi működése idején, Kr. u. 17-ben másodszor is váratlan pusztulás érte: ezúttal megsemmisítő erejű földrengés döntötte romba. Tiberius császár gyorsan újjáépítette, és a Jelenések könyvének keletkezésekor már ez a pusztulás is csak a múlt emléke volt.
Amikor a János apostolnak látomásban megjelenő Jézus a városban lévő gyülekezetet úgy jellemzi, hogy bár élő gyülekezet hírében áll, valójában halott, az olvasók számára nyilvánvaló a párhuzam: városuk sokak megítélése szerint a virágzó élet jelképe, noha a múltban két ízben is ennek ellenkezője bizonyosodott be. Egy történelmi és egy természeti katasztrófa emléke hirdeti az újra meggazdagodott kereskedővárosban élő keresztényeknek, hogy a valóság és a látszat között néha végzetes következményeket rejtő különbség lehet.
A gyülekezetek kategorizálása, úgy látszik, nem új keletű: már az apostoli korban szokásban volt. János apostol ezt nem is ítéli el, csupán arra figyelmeztet, hogy az egyház Urának szempontjai nem mindig esnek egybe az emberi szempontokkal. Az emberi megítélés, az egyházi közvélemény szerint élőnek minősülő gyülekezet lehet, hogy Jézus és a Szentlélek megítélése szerint halottnak bizonyul.
Hogy a szárdiszit a kortárs keresztények miért sorolták az élő gyülekezetek közé, az a látomásból nem derül ki, találgatásokba pedig nem bocsátkozhatunk. Az viszont egyértelműen kiderül, hogy Jézus a gyülekezet cselekedeteivel elégedetlen.
Ne tévesszen meg bennünket, hogy üzenetének címzettje a „gyülekezet angyala”. Az üzenet rajta keresztül a gyülekezetnek szól. Cselekedeteinek hiányos volta miatt ítéli halottnak a szárdiszi gyülekezetet. Tehát nem a lélekszáma miatt, és nem is az anyagi ereje vagy éppen erőtlensége miatt. És nem a gyülekezet istentiszteleteinek látogatottsága vagy az istentiszteleten szolgálatot tevők száma és felkészültsége alapján.
Ezek mind emberi szempontok. Az egyház Ura az élet látható jeleként a gyülekezet cselekedeteit kéri számon. Nem a gyülekezethez tartozó egyes hívők cselekedeteit, hanem azokat a cselekedeteket, amelyeket a gyülekezetnek mint közösségnek kell véghezvinnie.
Mit csinál a gyülekezet ott, ahol él? Csupán jelen van, vagy jelenlétének vannak látható, kézzelfogható gyümölcsei? Ez a valódi, a hiteles mérték! Ha a gyülekezet csak istentiszteleteket tart – bármilyen sokan vesznek is rajtuk részt –, az önmagában kevés. A mennyei mérték szerint az istentisztelet egyébként sem a gyülekezet cselekedete. Az istentiszteleten – ha valóban az – mindig Isten a cselekvő alany. Az egyház látomásban megjelent Ura azt rója fel, hogy Szárdisz városában nem találja a keresztény gyülekezet jelenlétének elégséges gyümölcsét.
Ha a gyülekezet közösségként nem cselekvő, annak kétségtelenül az az oka, hogy tagjainak jelentős része lelkileg halott. Ez Szárdiszban is így volt, az üzenet utal is rá. A lelkileg halott vagy halófélben levő gyülekezeti tag legfeljebb a gyülekezet közösségén belül aktív. Jó esetben hasznos szolgálatokat végez a gyülekezeti élet dologi feltételeinek biztosítása érdekében, részt vállal az egyházi infrastruktúra kiépítésében és fejlesztésében. Szerencsétlenebb esetben aktivitása nyomán viszályok keletkeznek a gyülekezetben. A látomás Jézusa éppen ezért fordul a gyülekezet lelkileg még élő – a Lélek üzenetét még meghallani képes – tagjaihoz: ébredjenek fel, és ébresszék a többieket is.
De mi is az az aktivitás, amelyet Jézus a gyülekezettől mint közösségtől vár? Az üzenet az evangéliumra emlékezteti a címzetteket. Ahogy az evangéliumból vették és hallották, ahhoz kell visszatérniük. Többek között újra meg kell hallaniuk Jézus szavát, amelyet – a vasárnap ősi evangéliumában – az őt kérdező farizeusnak az irgalmas samaritánus példájára mutatva mond: „Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj.” (Lk 10,37)
A nem emberi megítélés, hanem az egyház Ura és a Lélek ítélete szerint élő gyülekezet az irgalmasság cselekvésében bizonyul aktívnak ott, ahol él. Ha egy gyülekezet tagjainak többsége élő hitű, akkor a gyülekezet anyagi eszközeiből nemcsak a gyülekezet dologi szükségleteire, az infrastruktúra fenntartására és fejlesztésére telik, hanem a városban, a településen irgalmasságra szoruló emberek gondozására is. Ki merem mondani: ha egy nagyvárosban nem emberi megítélés szerint, hanem valóban élő gyülekezetek vannak, akkor annak a városnak az utcáiról hamar el fognak tűnni a hajléktalanok…
Nem másban, mint az irgalmasság szervezett cselekedeteiben válhat láthatóvá, hogy élő gyülekezet van jelen a városban, a településen, hogy élő egyház szolgálja Istent az országban.
Szárdisz gazdag kereskedőváros volt, fontos kereskedelmi útvonal mentén épült. Fény és árnyék egyaránt jelen volt benne. A keresztény gyülekezetnek bizonyára lett volna módja jelenlétét az irgalmasság szervezett cselekedeteivel észrevetetni. Akkor a látomásban megszólaló Úr és a Lélek ítélete szerint is élő gyülekezet lett volna. Ezzel szemben ébresztő, megtérésre hívó üzenetet kapott. Azzal a figyelmeztetéssel, hogy a Bíró a küszöbön áll, és bármikor beléphet, hogy ítéletet tartson. Mint ahogy erre az élet szimbólumának tartott város történelme korábban már kétszer is példát szolgáltatott.
„Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek!”
Véghelyi Antal