Keresztutak

Ha Mátyás lova nyeríteni tud­na, örö­mé­ben biz­to­san ezt tet­te vol­na augusztus 20-a környékén Ko­lozs­vár fő­te­rén. Ha pe­dig Dá­vid Fe­renc vagy Hel­tai Gás­pár is ép­pen ar­ra járt vol­na, igen­csak ma­gya­ráz­ni kel­lett vol­na Na­po­cát s a ma­gyar na­po­kat… Nos, mi­előtt még túl sok len­ne a rejt­vény, íme, a ti­tok nyit­ja: au­gusz­tus 18-a és 22-e kö­zött tar­tot­ták az I. ko­lozs­vá­ri ma­gyar na­po­kat. Mivel a kezdetben városnapok néven tervezett esemény részleteiben az ötletgazdák nem tudtak megegyezni a több­sé­gi ro­mán­ság­gal, a he­lyi ma­gyar­ság fel­ve­tet­te a kü­lön ren­dez­vény­so­ro­zat meg­szer­ve­zé­nek gondolatát. Az ere­de­ti­leg is ja­va­solt au­gusz­tus 19-e, Ko­lozs­vár vá­ros­sá nyil­vá­ní­tá­sá­nak 694. év­for­du­ló­ja így tel­je­sen ma­gyar ün­nep­pé vált.

Ger­gely Ba­lázs fő­szer­ve­ző, az Er­dé­lyi Ma­gyar Nem­ze­ti Ta­nács ré­gió­ve­ze­tő­je, va­la­mint Lász­ló At­ti­la, Ko­lozs­vár RMDSZ-es al­pol­gár­mes­te­re el­mond­ta: va­ló­já­ban nem is ér­tik, mi­ért kel­lett húsz évet vár­ni az­zal, hogy Er­dély fő­vá­ro­sa is csat­la­koz­zon a vá­ros- és fa­lu­na­po­kat egyéb­ként oly rég ün­nep­lő te­le­pü­lé­sek so­rá­hoz. Az öt­let azon­ban meg­va­ló­sult, és e né­hány nap­ban igye­kez­tek meg­mu­tat­ni a ma­gyar­ság épí­tett és szel­le­mi örök­sé­gét, ame­lyet nem­csak az idő­köz­ben be­köl­tö­zött, ám ma már többségben lévő román la­kos­ság nem is­mer, ha­nem sok eset­ben a Ko­lozs­vá­ron ta­nu­ló, majd ott mun­kát ke­re­ső ma­gyar di­ák­ság sem. A szá­mos ren­dez­vénnyel mél­tó mó­don ün­ne­pel­ték az egy­ko­ri vá­ros­ala­pí­tá­si, va­la­mint a más­na­pi ál­lam­ala­pí­tá­si év­for­du­lót és Szent Ist­ván nap­ját.

Az öt nap­ról tel­jes ké­pet ad­ni le­he­tet­len­ség, így csak né­hány olyan lé­nye­ges pont­ját sze­ret­ném meg­vi­lá­gí­ta­ni, amely mel­lett sem­mi­képp nem me­he­tünk el.

A Mennyei ro­mok cí­mű köny­vé­ben ír­ta Bá­lint Ti­bor, hogy egy­szer min­den­ki­nek ha­ran­goz­nia kell szü­lő­föld­jé­ért. Au­gusz­tus 18-án a hát­ra­ma­ra­dot­tak csen­dí­tet­ték meg a ha­ran­got né­hai lak­he­lyé­nek fa­lán, adóz­va a hí­res író em­lé­ké­nek, egy­út­tal hir­det­ve még a ma­gyar­ság lé­tét a kin­cses vá­ros­ban. A ha­rang meg­kon­du­lá­sa az I. ko­lozs­vá­ri ma­gyar na­pok hi­va­ta­los kez­de­tét je­lez­te, ezt pe­dig to­váb­bi tisz­tel­gés kö­vet­te a Há­zson­gár­di te­me­tő­ben. A Há­rom­szék­ről el­szár­ma­zott nagy elő­dök – töb­bek kö­zött Kri­za Já­no­s, Bö­lö­ni Far­kas Sán­do­r, Ber­de Áro­n, Ber­de Mó­zsa­, gróf Mi­kó Im­re – sírján Szi­lá­gyi Má­tyás, Ma­gyar­or­szág ko­lozs­vá­ri fő­kon­zul­ja, va­la­mint Ko­vász­na me­gye ve­ze­tő­sé­ge ­he­lyez­te el az em­lé­ke­zés ko­szo­rú­it.

A há­rom­szé­ki ve­ze­tők je­len­lé­te nem volt vé­let­len. A Szé­kely­föld és a „szór­vány” kö­zöt­ti kap­cso­lat­épí­tés egyik ál­lo­má­sa volt a ma­gyar na­pok tá­mo­ga­tá­sa. Bár Ko­lozs­várt a ma­ga hat­van­ez­res magyar­sá­gá­val nem te­kint­het­jük tel­jes mér­ték­ben szór­vány­nak, az egy­ko­ri er­dé­lyi fő­vá­ros még­is­csak tá­vol esik a tömb­ma­gyar­ság­tól. Nél­kü­le azon­ban nem tel­jes az er­dé­lyi ma­gyar­ság, a ma­gyar kul­tú­ra; Er­dély kul­tu­rá­lis köz­pont­já­nak szín­pa­dai pe­dig még min­dig igen nagy vonz­erőt je­len­te­nek a tá­vo­li vi­dé­kek tár­su­la­tai szá­má­ra is. En­nek az együtt­mű­kö­dés­nek az ered­mé­nye­ként a Ko­lozs­vá­ri Ma­gyar Ope­rá­ban a sep­si­szent­györ­gyi Há­rom­szék Táncgyüt­tes Böjt­től böj­tig cí­mű ün­ne­pi mű­so­rát te­kint­het­ték meg az ér­dek­lő­dők a nyi­tó­gá­la kö­szön­tői után.

A kö­vet­ke­ző na­pok­ban könyv­be­mu­ta­tó könyv­be­mu­ta­tót kö­ve­tett, ki­ál­lí­tás ki­ál­lí­tást. (Pél­dá­ul amit még szep­tem­ber ele­jé­ig fel­tét­le­nül meg kell néz­nie an­nak, aki oda­lá­to­gat: az egy­ko­ri Bán­ffy-pa­lo­tá­ban he­lyet ka­pott Szép­mű­vé­sze­ti Mú­ze­um pin­cé­jé­ből elő­ke­rül­tek Szé­kely Ber­ta­lan, Kosz­ta Jó­zsef fest­mé­nyei.) A Far­kas ut­cai re­for­má­tus temp­lom tö­vé­ben áll­tak a ki­adók, mú­ze­u­mok stand­jai, a vár­fal­nál a gye­re­kek és az if­jú­ság sát­rai kí­nál­tak vál­to­za­tos prog­ra­mo­kat, is­mét más­hol film­mú­ze­um mű­kö­dött.

Idén a ma­gyar na­pok ré­szé­vé vált a 12. Szent Ist­ván-na­pi nem­zet­kö­zi nép­tánc­fesz­ti­vál, a IV. Györ­ffy György-na­pok Szuc­sá­gon és a 8. Kós Ká­roly em­lék- és tel­je­sít­mény­tú­ra is. Anél­kül, hogy a fu­na­ri idő­szak meg­pró­bál­ta­tá­sa­it is át­vé­sze­lő nép­tánc­fesz­ti­vál ér­té­két ki­seb­bí­te­ném, ki kell emel­nem a két utób­bi ren­dez­vényt.

Nem a tel­je­sít­mény­tú­ra von­zott – bár szí­ve­sen et­tem vol­na tú­rós pu­lisz­kát Sztá­nán, fel­té­ve, ha ki­bí­rom az ad­dig ve­ze­tő öt­ven ki­lo­mé­te­res gya­log­lást. Rá­adá­sul ak­kor már reg­gel ko­rán kéz­hez kap­hat­tam vol­na az em­lék­bo­rí­té­kot, ame­lyet Kós Ká­roly épí­tész és író tisz­te­le­té­re adott ki a Ro­mán Pos­ta, Mol­do­ván Jó­zsef táv­köz­lé­si ál­lam­tit­kár kez­de­mé­nye­zé­sé­re. Ez­zel a gesz­tus­sal a ro­mán ál­lam is úgy­mond re­ha­bi­li­tál­ta Kós Ká­rolyt, aki­nek a ne­vét az 1980-as évek­ben már ki sem le­he­tett ej­te­ni.

Mint ahogy a 80-as évek­ben Györ­ffy György tör­té­nész sem me­he­tett vissza szü­lő­fa­lu­já­ba, gye­rek­ko­rá­nak hely­szí­né­re, Szuc­ság­ra. Az ál­lam­ala­pí­tás ko­rá­nak tu­do­ra tíz év­vel ez­előtt azt az em­lék­ké­pet vit­te ma­gá­val az örök ha­zá­ba, ame­lyet még a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti ka­lo­ta­sze­gi fa­lu­ról őr­zött. S ha le­te­kint on­nan fent­ről, meg­lep­ve ta­pasz­tal­ja, hogy az utó­kor idén egy gyö­nyö­rű em­lék­mű­vel tisztelte meg személyét. Az em­lék­mű a domb­te­tőn, a re­for­má­tus temp­lom kert­jé­ben áll­va vár­ja vissza a te­le­pü­lés­ről el­szár­ma­zot­ta­kat, és hívogatja a falu híres szülötte emlékének adóz­ni kívánókat.

Ve­res Eme­se-Gyöngy­vér