Cantate

A 20. szá­zad éne­kes­könyv-szer­kesz­tő mun­ká­ját a tör­té­ne­ti ének­ha­gyo­mány tu­da­tos fel­élesz­té­se mel­lett a né­pi kul­tú­ra be­fo­ga­dá­sa is jel­le­mez­te. A ma­gyar nép­ze­ne új­ra­fel­fe­de­zé­sé­nek kö­szön­he­tő­en, mely a né­pi gyűj­té­sek ha­tá­sá­ra egész el­múlt szá­za­dunk ze­nei éle­tét át­ha­tot­ta, im­már ma­gyar nép­da­lok is gaz­da­gít­ják gyü­le­ke­ze­ti ének­re­per­to­á­run­kat. Ugyan­ez a tö­rek­vés kül­föl­dön is meg­mu­tat­ko­zott, ám nem lé­vén mö­göt­te olyan mély­re­ha­tó tu­do­má­nyos gyűj­tő- és ku­ta­tó­mun­ka, mint ha­zánk­ban, e kül­föl­di „nép­da­lok” ere­de­ti­sé­ge nem min­den eset­ben tisz­tá­zott.

Ír dal­lam­ra vissza­ve­zet­he­tő he­ti éne­künk­ről – Lel­ki pró­bá­im­ban, Jé­zus, légy ve­lem (EÉ 451) – is ke­vés adat áll ren­del­ke­zé­sünk­re. Cso­masz Tóth Kál­mán (1902–1988) re­for­má­tus ze­ne­tu­dós, lel­kész, a re­for­má­tus éne­kes­könyv szer­kesz­tő­je ezt ír­ja: „Dal­la­ma ír nép­dal volt, de már több mint száz éve egy­há­zi ének­ként hasz­ná­la­tos.” A pa­te­ti­kus hang­vé­te­lű, mind­annyi­unk szá­má­ra ked­ves, ke­ser­édes me­ló­dia ere­de­té­nek tisz­tá­zá­sa nél­kül is nagy ha­tást gya­ko­rol az azt ének­lő gyü­le­ke­zet­re. Még­is fel­me­rül­het a kér­dés, hogy az erő­tel­jes hang­köz­lé­pé­sek­ből épít­ke­ző, ne­héz ének­tech­ni­kai ele­me­ket tar­tal­ma­zó dal­lam va­ló­ban az ír nép aj­kán szü­le­tett-e, vagy in­kább csu­pán egy né­pi­es ele­mek­re épí­tő, jól si­ke­rült kom­po­zí­ció.

Cso­masz Tóth volt az, aki elő­ször emel­te be a ma­gyar pro­tes­táns ének­kincs­be e da­ra­bot, s a gon­do­zá­sá­ban el­ké­szült re­for­má­tus gyűj­te­mény szá­má­ra ő ma­ga ké­szí­tet­te a ma­gyar for­dí­tást az In the ho­ur of tri­al Jesus, pray for me kez­de­tű an­gol szö­veg­re.

Szö­veg­írónk, az an­gol köl­tő, hír­lap­író és -szer­kesz­tő James Mont­go­mery (1771–1854) misszi­o­ná­ri­us-lel­kész csa­lád­ból szár­ma­zik. Édes­ap­ja a Mo­ra­vi­an Church kö­te­lé­ké­ben szol­gált, mely a vi­lág min­den tá­já­ra ki­ter­jesz­tet­te buz­gó hit­té­rí­tő te­vé­keny­sé­gét. En­nek ha­tá­sá­ra fi­a­ta­lon ár­ván ma­radt fia – új­ság­írói mun­ká­ja mel­lett – a bib­lia­ter­jesz­tés és a misszi­ós ügyek el­kö­te­le­zett párt­fo­gó­ja lett.

Az evan­gé­li­zá­ció fel­ada­tát köl­te­mé­nye­in ke­resz­tül is szol­gál­ni kí­ván­ta: írá­sai kö­zött nem ke­ve­sebb mint négy­száz gyü­le­ke­ze­ti éne­ket tar­tunk szá­mon. 1834-ben írt Lel­ki pró­bá­im­ban kez­de­tű, imád­sá­gos jel­le­gű ének­szö­ve­gé­ben a Ge­cse­má­né-kert tör­té­né­se­i­re va­ló több­szö­ri uta­lás­sal ál­lít­ja elénk Jé­zus tu­sa­ko­dá­sát.

Bár mind­vé­gig az „én” szem­szö­gé­ből fo­gal­maz, bib­li­kus tar­tal­má­val még­sem vá­lik túl­sá­go­san szub­jek­tív­vé Mont­go­mery szö­ve­ge. „Ne győz­zön le té­ged a rossz…” – hir­de­ti a Szent­há­rom­ság ün­ne­pe utá­ni 21. va­sár­nap he­ti igé­je (Róm 12,21), s ez­zel össz­hang­ban áll he­ti éne­künk is, mely Meg­vál­tónk pél­dá­ja ál­tal erő­sít ben­nün­ket sa­ját lel­ki pró­bá­ink­ban.

Fe­ke­te Ani­kó