Rovatoló

Hírek - Lelki táplálék - Fáklyafény - Aktuális - Egyháztörténet - Iskoláink - Megkérdeztük - Könyvbemutató - Gyermekoldal - Versek - Egyéb - Visszhang - Pályázatok - Arcképcsarnok

Lelki táplálék

A 2004. év igéje:

Hozzászólás a cikkhez

A kemeneshőgyészi templom toronyórája

Van úgy, hogy a „minden elmúlik egyszer” az ember számára vigasztalást, bátorítást hordozó üzenet. Mint a második világháború idején született – akkor népszerű – dal sorai: semmi rossz nem tart örökké, mert „egyszer minden végéhez ér”. S a zord tél után ránk köszönt a tavasz. A bajok borúja után előbb-utóbb felragyog a nap. A fagyos december után eljön a virágzó május. A fél világot uraló zsarnokok napja is leáldoz egyszer; a szellemet, lelket nyomorító ideológiák ideje is lejár.

A szívünk mélyén azonban érezzük, sőt tudjuk is mindannyian, hogy ennél a vigasztaló gondolatnál sokkal keményebb és könyörtelenebb igazságot is hordoz a „minden elmúlik egyszer” mondat. Benne van a minden múlandó keserű valósága, hogy ebben a világban, ebben a földi létben semmi sem végleges, a – fizikai és átvitt értelemben vett – rozsda és moly mindent megemészt. Pedig hogy vágyunk mindannyian arra – valamire –, ami felül van az esendőség korlátain, arra, amin nem fog az idő, amit nem tud elvenni vagy megrontani emberi gyarlóság vagy bűn. Igen, vágyunk mindannyian egy biztos pontra, amin megvethetjük a lábunkat, szilárd támaszra, ami nem inog meg, nem omlik össze a külső vagy belső viharok idején sem. Mondjuk ki bátran: vágyunk arra, ami vagy aki képes megtartani bennünket jó és rossz napokban, egészségben és betegségben, életben és halálban. Az új esztendő igéjében az a Jézus Krisztus szól hozzánk, aki mindannyiunknál jobban tudta, hogy ez a világ – a bűn miatt – múlandóság alá vettetett, Isten ítélete alatt áll. Amit az ember biztosnak, sőt rendíthetetlennek gondol, egyszer az is a végéhez ér: „az ég és a föld elmúlik”. Aki ebben az igében szól hozzánk, éppen azért jött el ebbe a múlandó világba, hogy véget vessen a romlandóság végső okának: a bűnnek. Vállalta véges emberi sorsunkat: nemcsak annak fizikai korlátait, de ítéletes sorsunkat, a halált is. Jézus feltámasztásával azonban Isten megmutatta, hogy ő – a testté lett Ige, a keresztre feszített – az ég és a föld Urának végső szava hozzánk. Így ő maga és az ő igéje az egyetlen reménysége egy múlandó világ múlandó emberének. Az induló 2004. esztendőben mit jelent ez a mi számunkra? Mit jelent nekünk, hogy bár „az ég és a föld elmúlik”, de Jézus Krisztus beszédei nem múlnak el? Mindenekelőtt azt, hogy Jézus igéje, az evangélium nem változik, nem válik érvénytelenné. Lehet hát építeni rá. Az egész életet. „Nincs kétségem, szava igaz, ígéretét beváltja” – mondja Luther énekeskönyvünk 402-es szép énekében (4.v.). S ez lehet a mi szívünk bizodalmas vallomása is. És ha mégis kétség gyötör, mert életünkben sok minden ellentmondani látszik Jézus evangéliumának és Isten szeretetének, „szaván lehet fogni” őt, mert ő maga s az ő igéje igazság. Jézus szava hatalom és erő. Beszédei ezért sem múlnak el. Ha bűnbocsánatot ígér, az valóság a földön és a mennyben. Megrettent, békétlen szívünk megnyugodhat. Mert ahol ő bocsánatot hirdet, ott nincs, nem lehet senki és semmi, aki vagy ami vádolja az övéit. És szavának ereje képes újjá is teremteni bennünket. Kétkedő szívünket ígéreteibe fogódzó hitre bátorítja. Törékeny s könnyen megfogyatkozó szeretetünket lángra lobbantja. Csüggedésből, halál bűvöletéből élő reménységre vezet. Ezért hát, aki Jézus Krisztusra és evangéliumára bízza magát, az talál a múló időben, a múlandó világban is örök kincset, megtartó erőt, életet és üdvösséget.

Ittzés Gábor (nyug. evang. lelkész, Győr)

Regionális hozzárendelés: Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület

::Nyomtatható változat::