Rovatoló

Hírek - Lelki táplálék - Fáklyafény - Aktuális - Egyháztörténet - Iskoláink - Megkérdeztük - Könyvbemutató - Gyermekoldal - Versek - Egyéb - Visszhang - Pályázatok - Arcképcsarnok

Egyháztörténet

Testvéreim az Úrban, amikor most Kapi Béla, egykori dunántúli püspök és hitvese, Hegedűs Katinka síremlékét az Úr oltalmába ajánljuk, hallgassuk meg Isten örök igéjét, amelyet megírva találunk a 126. zsoltárban! „Zarándokének. Mikor jóra fordította Sion sorsát az ÚR, olyanok voltunk, mint az álmodók. Akkor megtelt a szánk nevetéssel, és örömkiáltás volt nyelvünkön. Ezt mondták akkor a népek: Hatalmas dolgot tett ezekkel az ÚR! Hatalmas dolgot tett velünk az ÚR, ezért örvendezünk. Fordítsd jóra sorsunkat, Uram, a délvidéki kiszáradt patakmedrekhez hasonlóan! Akik könnyezve vetettek, ujjongva arassanak! Aki sírva indul, mikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezzék, ha kévéit hozza!”

Szeretett testvéreim, hálaadó, emlékező család, keresztyén gyülekezet!

Amikor 1957. április 5-én Kapi Béla püspök győri Öregtemplomban felállított ravatala köré gyűltek szerettei, a családtagok, a győri gyülekezet, az egykori Dunántúli Egyházkerület és egyházunk népe, a temetés szolgálatát végző – akkor rövid időre ismét hivatalban lévő – Túróczy Zoltán püspök a felolvasott zsoltár 3. verse alapján hirdette Isten vigasztaló üzenetét: „Hatalmas dolgot tett velünk az Úr, ezért örvendezünk.” Igehirdetésének címe meglepő, némelyeket talán nyugtalanító is, hiszen így hangzik: A hála örvendezése a ravatal mellett. Túróczy püspök ebben az igehirdetésében, az elhunyt püspök-testvér életére gondolva személyes vonatkozásokban bontja ki e zsoltárvers üzenetét: „Tíz talentumos szolgaként hajlította őt igájának gyönyörűséges szolgálatába az egyház Ura. Személy szerint vele is hatalmas dolgokat tett, megajándékozta, nagy szolgálatra hívta el. Megőrizte a halál árnyékának völgyében, és hálát ébresztett szívében a derűs napok örömében is.” De ugyanezt a mondatot elmondhatta az emlékező, s a ravatal mellett az elhunyt püspököt Istennek megköszönő család és a gyülekezet is. Mert Kapi Bélában Isten eszközétől, szolgájától búcsúzott családja, egyházunk. S az, akinek az életében hatalmas dolgokat cselekedett az Úr, az eszközzé lett, hogy általa nagy dolgokat végezzen egyházunkban, egyházkerüle-tünkben. Hát hogyne örvendeznénk?! Én most az egész zsoltárt felolvastam. Lehet, hogy vannak itt muzsikát ismerő és szerető családtagok is, akiknek szívében most felzendül a jól ismert Purcell-kánon, a Vége van már a szolgaság-nak. S jó, ha a lélek mélyén zeng ez az ének, mert a dallam szárnyalása elmélyíti a szív örömét, hálaadását, és elmélyíti gondolatainkat is. Ebbe az is beletartozik, hogy ezen a helyen köszönettel gondolunk a Nemzeti Kegyeleti Bizottság tiszteletre méltó döntésére is. De amikor Kapi Béla és hitvese, Hegedűs Katinka – emberi számítás szerint – valóban végső földi nyughelye mellett megállunk, akkor a kérdés mélyebbre hatol: Vajon a földi úton járó, földön küzdő egyház életében már mögöttünk vagy még előttünk van a fordulat, amiért hálát adhatunk? Ezen a helyen jó lesz ezt tisztázni. Mert enélkül a hálaadás porba hulló szó, enélkül a kegyeletes gondolat csak múló emberi kötelesség, és még az imádság formájába öntött gondolat is elszáll, mint az őszi köd s a reggeli pára. De ha erre a – hálára indító – fordulatra figyelünk, akkor már túl vagyunk Kapi Béla egész egyházunk számára fontos szolgálatának méltatásán, túl vagyunk a hálás család megszentelt emlékezésén, túl vagyunk a mai Magyarországi Evangélikus Egyház éppen aktuális kérdésein is, mert a földön küzdő anyaszentegyház életének, küzdelmének alapkérdéseiig ásunk le. Most egy mondat kevés, ez az igazság csak két mondatban mondható el. Az első így hangzik: A fordulat már megtörtént. Amikor ezt mondjuk, akkor az új szövetség vándorló népeként már nem a megnyíló Vörös-tengerre, nem is a sivatagban kenyeret jelentő csodákra, nem is a babiloni fogságból való szabadulásra emlékezve szólunk, hanem Jézus Krisztusra, az Úrra és Megváltóra gondolva, a benne kapott ajándékokért hálát adva tesszük ezt. Megtörtént a fordulat: a halálra váltak immár megkegyelmezett gyermekek. A halálra váltak az üdvösségre elhívottak gyülekezete. Igen, mikor jóra fordította népe sorsát az Úr, olyanok voltunk, mint az álmodók… E sír mellett állva, Kapi Béla szolgálatára – most kiváltképpen öregkori termékeny éveiben született emlékiratára is – gondolva, hogyne jutna az ember eszébe a kerületét sirató püspök látomásos álma, amelyben prófétai lélekkel megjövendölte – Istentől kapta ajándékul ezt az üzenetet – kerületének majdani feltámadását. Ez is benne van abban az Isten irgalmassága által szerzett első nagy for-dulatban, amelynek hegycsúcsára, Jézus Urunk keresztjére emeljük most tekintetünket. S a harmadnapon felcsendült győzelmes diadal-kiáltás – „Feltámadott az Úr, bizonnyal feltámadott!” – kétezer év távolából is vigasztal minden friss gyászt hordozót és a kegyelettel emlékezőt egyaránt. Igen, megtörtént a nagy fordulat. A halálra váltak életre hívottak, a bűnösök megkegyelmezettek lettek, a szol-gálatban elégők nem hiába hozták az áldozatukat, mert Jézusért nem hiábavaló a szolgálatunk. A másik mondatot is el kell mondanunk. Mert az alapvető – múltat, jelent, jövőt meghatározó – fordulat mellett lesz majd egy másik is. Amikor majd Krisztus ígérete, tanítványainak reménysége beteljesedik. Amikor nemcsak egy egyházkerület feltámadása köré font álmok válnak valóra, hanem az anyaszentegyház – Krisztus Urunk feltámadásában megalapozott – reménysége telik be. Amikor megnyílnak a sírok, amikor a Lélek megeleveníti a csontokat, és a ma már gyülekezeteink délelőtti istentiszteletein megszólaló Ezékiel másik próféciája is beteljesedik: feltámadnak a halottak, s felette nagy sereg lesznek. Ebben a seregben – hisszük és reméljük – Kapi Béla, felesége és családtagjaik, a Jézus Krisztusba reménységüket vető nagy gyülekezet minden tagja, mindannyian ott lehetünk. Igen, itt, e mellett a sír mellett is, amikor az egyházfejedelemnek is nevezett püspök szolgálatára, a könyvekben, kötetekben is mérhető termékeny élet áldásaira emlékezünk, megtelhet a szívünk hálaadással és a szánk nevetéssel. Akik könnyezve vetettek – akár földből kihantolt és újra földbe kerülő csontokat –, akik sírva indulnak visz-sza múltba az emlékek útján, azok ujjongva érkezhetnek meg, amikor majd Isten aratása beteljesedik, s a föld minden tájára szétküldött angyalai begyűjtik a mennyei aratás kévéit. Hisszük és reméljük, Kapi Béla élete, szolgálata telt kalászként ott lesz az ara-táson, a begyűjtésen. S ha rá emlékezünk, testvéreim, akkor lássuk meg benne – a családi kötelékeken túl – azt a testvért, akin keresztül most is üzen nekünk az Úr. 1940-ben, amikor munkatársainak unszolására két vaskos kötetben kiadta írásait, előadásait, igehirdetéseit, ezt a címet adta a két kötetnek: KEGYELEM ÉS ÉLET. A munkatársainak szánt ajánlásban így tanúskodik – bárcsak megértenénk mi is ezt a bizonyságtételt! –: a kegyelem élet, és az élet kegyelem. Ezért bízzuk őt, őket bátran Isten kegyelmére, és tudjuk, nem a mi emlékező hálánk őrzi meg őt, hanem az a kegyelem, amelynek egykor munkása volt, szolgája volt, megajándékozottja volt. Az a kegyelem, amely kiszórta őt az egyház szántóföldjére gazdag magvetésként, hogy egykor majd begyűjtse, és a végső napon teli kalászként Isten trónusa elé helyezze. Mikor jóra fordította Sion sorsát az Úr, olyanok voltunk, mint az álmodók. De mégsem álom ez, testvéreim. Ez reménység. A kereszt alatt pihenők és a még keresztet hordozók egyek ebben a remény-ségben. Ezért szilárdan és Istenünk – ígéreteit valóra váltó –hűségében bízva állunk meg e síremlék előtt. Isten gyermekeiként, hálás szívvel, örvendező szívvel, reménykedő szívvel. Mert jóra fordította sorsunkat az Úr. Ámen.

Regionális hozzárendelés: Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület