Rovatoló

Hírek - Lelki táplálék - Fáklyafény - Aktuális - Egyháztörténet - Iskoláink - Megkérdeztük - Könyvbemutató - Gyermekoldal - Versek - Egyéb - Visszhang - Pályázatok - Arcképcsarnok

Lelki táplálék

Hozzászólás a cikkhez

„Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek. A ti jóságotok legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel! Semmiért se aggódjatok, hanem az imádság és könyörgés alkalmával mindenkor hálaadással vigyétek kéréseiteket az Isten elé; és az Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban!” (Fil 4,4-7)

Hulló falevelek őszi pompájában a mulandóság fájdalma szorítja össze szívünket. Míg a reggelek dermesztő köddel borítják a mezőt, közeli és távoli hírek a szenvedés árnyékával ülik meg mindennapjainkat. A metsző szél csontunkig hatol, a bizonytalanság s a magány félelmét súgja. „Örüljetek mindenkor!” Szép szavak? Vagy használható útmutatás, valódi biztatás e mondat? A „be happy” (Légy boldog!) szlogen felszínes látszatjókedve köszönt ránk Pál leveléből is?! Ki veheti komolyan? Ma már a kirakatokból sem mosolyognak ránk a próbababák, igaz, mélabújuk is divatjamúlt. Újabban fejük sincs. Ez a legbiztosabb megoldás: a reklámboldogság hazugsága nem fáj, de a vásárlókedv talán mégis megmarad. Fej nélküli baba nem szembesít lelkünk titkaival. De örülni? Mostanában nem nagyon van minek! – halljuk, s lassan magunk is kimondjuk a szomorú diagnózist. „Örüljetek az Úrban mindenkor!” Nem az ítéletes próféciák ideje jött ma el? Nem kegyes hazugság a boldogságról szólni? Vagy magánügy, hiszen ha valahol, talán a magánéletben csurran-cseppen még némi boldogság… „Örüljetek…!” A keresztyén misszió első századának siker-történetébe még beleillik a felszólítás, de mára lehet, hogy csak szép emlék, legfeljebb szépirodalom. A nosztalgia mosolyával félretennénk a Könyvet, de megjelenik előttünk Pál alakja. Az alacsony, kopaszodó, mégis izmos és „kegyelemtől sugárzó tekintetű” rab, amint – a kor szokása szerint – ég felé terjesztett karokkal ad hálát, s könyörög az Úrhoz. A Filippibe küldött levél örömtől zengő sorait az apostol ugyanis fogságban írja. S ha más nem, hát ez a tény valódi súlyt ad szavának: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! …mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt!” Élete sötét napjaiban Krisztusra tekintve, az ő szenvedésének, halálának és feltámadásának valóságában, az Atya szeretetének egyszer s mindenkorra adott bizonyosságában bontogatja Pál az öröm ajándékát. Mert Isten békessége, mely minden értelmet, logikát, reális helyzetelemzést és jókedvmenedzsmentet meghalad, megőrzi, megerősíti szívét és gondolatait a Krisztus Jézusban. Átöleli Isten kegyelme, s ő boldogan simul bele az ölelésbe. Tízéves hittanos lányka magyarázta: „Azért imádkoztak régen kitárt karokkal, mert megölelték az Istent, úgy, ahogyan mi a szüleinket, ha értünk jönnek!” Látjuk a gyermek mosolyát, halljuk ujjongó kaca-ját, amint szalad a rég nem látott szülő elé. Látjuk a tékozló fiút is, halljuk apja ölelé-sébe fúló szavát. Ézsau és Jákób könnyes testvéri csókját. Kezdjük érteni Urunk üzenetét. Aki „csendesen és váratlanul” átölel. „Nem harsonával, hanem…néma, igaz öleléssel”. Nem „szép, tüzes nappa-lon, de háborús éjjel”. (Ady, Az ÚR érke-zése) Mi is imádkozni kezdünk. Isten öle-lésében hálával könyörgünk. Lassan a fájdalom is próbává szelídül, a krízis a békesség ígéretét rejti, s a kísértést legyőzni is megerősödünk. Nem kapaszkodunk, hanem megnyugszunk mennyei Atyánk hatalmas, erős karjában. Letesszük félelmeinket, kishitű aggódásunkat, bűneinket, és megbékélünk végre önmagunkkal is. Isten gyermekei egymás igaz testvéreiként szembesülünk a küzdelmekkel, a fájdalmakkal, az örömökkel, a világ, egymás és saját életünk hullámverésével s a mentő szeretet már itt és most ajándékul kapott, élhető és gyakorolható ölelésével. Békét nyerünk, és valóban örülhetünk, hálát adhatunk! Mert életre kel, és áldássá lesz a több ezer éves zarándokének: „Akik az Úrban bíznak, olyanok, mint a Sion hegye, amely nem inog, hanem örökre megáll. Jeruzsálemet hegyek fogják körül, népét pedig az Úr karolja át most és mindörökké.” (Zsolt 125,1-2)

Vincze Katalin (líceumi lelkész, Sopron)

Regionális hozzárendelés: Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium

::Nyomtatható változat::