Rovatoló

Hírek - Lelki táplálék - Fáklyafény - Aktuális - Egyháztörténet - Iskoláink - Megkérdeztük - Könyvbemutató - Gyermekoldal - Versek - Egyéb - Visszhang - Pályázatok - Arcképcsarnok

Egyéb

Hozzászólás a cikkhez

A „bűneset” – az Istentől való elszakadás – miatt végzetesen megromlott embervilágban már évezredekkel ezelőtt, próféták ajkáról elhangzott Isten ígérete: Messiást, Szabadítót küld ebbe a földi világba. Ez az ígéret az Ószövetség évszázadai után, kétezer évvel ezelőtt a Názáreti Jézus személyében teljesült.

Ki volt ez a Názáreti Jézus, Isten küldöttje, a Messiás? Születése, amelyet csodálatos jelek kísértek égen és földön, az akkori római világbirodalom egyik legfélreesőbb tartományában, a kisázsiai Izráel földjén történt. Annak is egy akkor még jelentéktelen kisvárosában, amely azonban Dávid király városa volt, mint a próféták megígérték. Jézus születése volt az az esemény, amely akkor és azóta is két részre osztotta az emberiség történelmét: a Krisztus születése előtti és utáni évekre, évszázadokra. Az ember soha nem tudott volna a bűnnek megmérhetetlenül mély szakadékából kivergődni és újra Istenhez eljutni. Isten végtelen kegyelme és megbocsátó szeretete azonban maga hidalta át a bűn szakadékát. Megváltót és Szabadítót küldött a tőle elszakadt embervilágba, a Názáreti Jézus személyében. Jézus Krisztus csodálatos titka: Isten Fia volt, aki ugyanakkor valóságos ember is volt, egy személyben. Hogy Jézus Krisztus valóságos ember volt, erről tanúskodnak az Újszövetség szent iratai mind. Született, mint mi; szenvedett és küzdött e világ hatalmasságaival, az éhséggel és a szomjúsággal, az emberek gyűlöletével és földi élete végén a halál legfélelmetesebb gyötrelmeivel. Mindezek mögött pedig az embervilág legfőbb ellenségével is, az emberfölötti Gonosszal (Jézus megkísértésének története Máté evangéliumában). De egyvalamiben különbözött minden embertől: az egyetlen mindvégig igaz, bűntelen ember volt ebben a teremtett világban, „Isten képmása”, aki legyőzte a Kísértőt és annak minden támadását ellene itt a földi világban. Ő volt a „második ember” (1Kor 15,45 és 47 versei). De hogy ugyanakkor Jézus Krisztus, a Názáreti valóban Isten Fia, valóságos Isten volt közöttünk, erről tanúskodnak az Újszövetség szent iratai, az evangéliumok és az apostoli levelek valamennyien. Születése Isten külön teremtő cselekedetével történt (a szűztől születés csodája). Egész földi életét megmagyarázhatatlan csodák fonják át (betegeket gyógyít, halottakat támaszt föl, a tengeren jár és a halál csak három napig uralkodhatott rajta). A következő tanúságtétel maga Jézus, tanítványai és az evangéliumok által hűen megőrzött szavai: „A főpap ekkor azt mondta neki: Az élő Istenre kényszerítelek, mondd meg nekünk, ha te vagy a Krisztus, az Isten Fia! Jézus ekkor így felelt: Te mondtad. Sőt azt mondom nektek: mostantól fogva meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőin.” (Mt 26,63-64) Ezt vallották tanítványai mind, akik vagy a közvetlen közelében éltek, vagy mindennek pontosan utánajártak. Márk, az egyik első tanítvány, vagy Lukács, a közvetlen szemtanúk beszámolóinak írásba foglalója (Lk 1,1-4). Ezt vallja rendíthetetlen tanú-ként János apostol, a Jézushoz legközelebb álló, „szeretett tanítvány” is: „Kezdetben volt az Ige, ez az Ige az Istennél volt, és Isten volt az Ige… Az Ige testté lett, itt élt közöttünk és láttuk az Ő dicsőségét, mint az Atya Egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal” (Jn 1,1 és 14). Ez a legfontosabb tanúságtétele a „kőszikla-apostolnak” is: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” (Mt 16,16). Jézus tanítványainak sokoldalú, részletes és személyes tanúságtétele mellett azonban van egy másik, kikerülhetetlen és értelmi érvekkel, a csodák tagadásával megmagyarázhatatlan bizonyságtétel is. Mégpedig maga a kereszténység, a világegyház kétezer éves története. Emberek milliói a kétezer éves egyháztörténelem során, akik Uruknak, Isten Fiának vallották egész életükkel a Názáreti Jézust. És a vértanúk mérhetetlen sokasága, akik meghaltak inkább a római császárok arénáiban, Hitler, Sztálin és más újkori diktátorok börtöneiben, koncentrációs táboraiban, mint hogy megtagadják a Názáreti Jézust, Isten Fiát, az értünk, bűnös emberekért testbe öltözött, halálba ment és feltámadt Urukat és Megváltójukat. Végül pedig, mint hű és igaz tanúk, ma is itt élnek közöttünk, a közvetlen közelünkben vagy a világ távoli sarkaiban azok a hívő emberek, akik belső és külső életújulásukkal, hitükkel és önzetlen, cselekvő szeretetükkel tanúsítják: a Názáreti Jézus ugyan valóságos emberként már nincs közöttünk, visszatért mennyei Atyjához, az örökkévalóságba, de láthatatlanul, lélekben ma is itt van közöttünk, velünk, és vezet bennünket. És megszabadít a „hármas halál” félelmétől, rabságából (lelki halál, testi halál és az örök halál). Örömmel és élő reménységgel tölti el szívünket és földi életünket. Ennek a nagy titoknak a megértéséhez semmilyen emberi tudás és értelem nem elegendő. Jézus Krisztus személyének titka előtt csak a térdre borulásnak és Isten dicsőítésének van egyedül helye: „… hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké, és minden nyelv vallja, hogy JÉZUS KRISZTUS ÚR az Atya Isten dicsőségére” (Fil 2,10-11).

(Folytatjuk: Jézus Krisztus, megvált és megszabadít.)

Dr. Nagy Gyula (nyug. ev. püspök, Budapest)

::Nyomtatható változat::