Rovatoló

Hírek - Lelki táplálék - Fáklyafény - Aktuális - Egyháztörténet - Iskoláink - Megkérdeztük - Könyvbemutató - Gyermekoldal - Versek - Egyéb - Visszhang - Pályázatok - Arcképcsarnok

Egyéb

Hozzászólás a cikkhez

Egy ismerősöm ajándékozott meg a száz évnél is régebbi könyvvel. Pontosabban csak az első kötetével, amely megmaradt. Egy padláson hevert, egy kis dunántúli falucskában. A címe: Szentek élete.

Most talán sokan azt kérdezik: mit akarunk mi a szentekkel? Hiszen ez olyan „katolikus” dolog… Az ókori egyházüldözések idején a keresztények minden évben megemlékeztek a mártírjaikról, mégpedig a haláluk napján. Ahogyan ők mondták: a mennyei születésnapjukon… Nem akarták, hogy feledésbe menjen a hitvallók neve. Példájukat, életük feláldozására is elegendő hitüket – mint felülmúlhatatlan isteni ajándékot – gyermekeik, unokáik, a jövendő nemzedékek elé állították. Így alakult ki a keresztény naptár… Később, a középkorban már többet akartak a halott hitvallóktól. Úgy hitték, hogy a földön élő egyház őket, a mennyei egyházat kérheti arra, hogy közbenjáróvá legyen érte Isten színe előtt. A reformáció aztán ebben a tekintetben is visszakanyarodott az egyház eredeti tanításához. Az Ágostai hitvallás nem veti el a szentek tiszteletét, hiszen „a szentekről megemlékezhetünk azért, hogy kövessük hitüket és jó cse-ekedeteiket, hivatásunk szerint”; viszont „nem tanítja a Szentírás, hogy a szentekhez fohászkodjunk, és a szentektől kérjünk segítséget” (Ágostai hitvallás). Melanchthon abban is biztos volt, hogy a szentek, miként életükben imádkoztak az egyházért, „ugyanúgy imádkoznak az egyházért a mennyben is” (Apológia). A szentekről tehát nem feledkezhetünk meg, mert azzal az egyház életét szegényítenénk. Evangélikusokként nem közbenjáró, felettünk álló személyeket tisztelünk a szentekben, hanem az anyaszentegyháznak azt a részét, amely már a mennyben van, előttünk jár, és célba érkezett. Miért fontos a szentek példája a mai egyház számára? Mert példaképekkel igencsak rosszul állunk manapság. A fiatalok előtt ott vannak a valóságshow-k immáron több tucatnyi szereplői, akik „önmagukat adják” – értsd: levetkőzik magukról néhány évezred kultúrájának valamennyi gátlását –, közben pedig azt sugallják, hogy az élet értelme: minél kevesebb munkával minél több pénzt szerezni. Ott van a sztár, aki a hatodik élettársával él, és kifejezetten büszke a hódításaira. Ott van a nagyformátumú csaló, aki milliárdokat, számunkra elképzelhetetlen összegeket tett zsebre, és a sztárügyvédek már azon is ágálnak, ha a védencüket házi őrizetben tartják egy-két hétig. Ott van a politikus, aki… de erről már jobb nem is beszélni. Hát helyettük inkább mutassuk meg a következő nemzedékeknek a mi „sztárjainkat”, az egyház szentjeit! Akik nem gátlástalanságból, erkölcstelenségből, pénzhajhászásból, tiszteletlenségből mutattak példát, hanem szeretetből, kitartásból, hűségből, becsületből, és persze mindenekelőtt a megfeszített és feltámadott Krisztus iránti feltétlen hitből. Örülnék, ha majdani gyermekeim és unokáim inkább őrájuk hasonlítanának… Az ókori egyházat szorongatta a világ gyűlölete, szükségük volt hát a szentek erőt adó példájára. Bennünket ugyanígy szorongat a világ, amely nem akar tudomást venni Isten hatalmáról. Nekünk is szükségünk van tehát a szentek példájára. Köszönjük meg Istennek, hogy ember-világunkban is van kikre felnéznünk!

Tubán József (ev. lelkész, Csorna)

Regionális hozzárendelés: Csornai Evangélikus Egyházközség

::Nyomtatható változat::