Rovatoló

Hírek - Lelki táplálék - Fáklyafény - Aktuális - Egyháztörténet - Iskoláink - Megkérdeztük - Könyvbemutató - Gyermekoldal - Versek - Egyéb - Visszhang - Pályázatok - Arcképcsarnok

Lelki táplálék

Hozzászólás a cikkhez

Ádvent – várakozás, eljövetel… Talán e két fogalom az, ami meghatározza a köztudatban a karácsony előtti négy hét gondolatvilágát. Úgy, mint amelyek külön-külön is megállják a helyüket mindennapi életünkben, de úgy is, amelyek összefüggést hordoznak.

Várakozásunk akkor egészséges, ha tudjuk mire, kire várunk! Megértésre, békességre, szeretetre ugyanúgy, mint újszülött gyermekünk érkezésére, kopogtatásra az ajtónkon, vagy arra, megkérdezzék: hogy vagy, mire van szükséged? Aztán elérkezik a várakozás beteljesülése, az eljövetel… És megtörténik a csoda, valóra válik az, amit reméltünk, amire vágytunk. De éppen mert csoda, magában rejti azt a lehetőséget is, hogy teljesen máshogyan valósulnak meg dolgaink, mint ahogyan elképzeltük, de elfogadjuk, hogy a javunkat szolgálja így is… A szent Isten szeretetének a csodája ebben az új egyházi esztendőben, az előttünk álló karácsonyi ünnepen, de életünk bármely napján – akár várt-váratlanul is – meg akar érkezni hozzánk! Hogy megtaláljon és elérjen minket Istenünk, megdöbbentően fontos, tudatos, célirányos a szándéka! Ő tudja, mit akar ma is, nemcsak több száz és ezer évvel ezelőtt: megtalálni az embert! Megkeresni, rátalálni, magához ölelni és megajándékozni! Csak bennünk él még az a mindenünket meghatározó ősbizalmatlanság, az oly sokszor megtapasztalt csodák ellenére is, hogy ez talán nem biztos, hogy velem kapcsolatban is így van, hogy a mindenható Istennek rám is gondja van, hogy külön tekintettel van irántam, hogy a jó-rosszban megértsem és elfogadjam vezetését, merjem rábízni magam, mint aki előre látja életutamat… Mindannyian tudjuk, milyen kétségbeejtően kísértőek ezek a gondolatok! Így vagyunk elveszve önmagunkban, a másik emberben, útjainkban és dolgainkban. És várunk a csodára, ami ideiglenesen megoldja ezt a félelmetes pecsétet, rendbe tesz, irányt ad, célt mutat. Azután mégis hamarosan kezdődik minden elölről, ha elmúlnak az ünnepek… Az Ószövetség történeteit olvasva újra és újra elámulok azon, hogy a világot teremtő Istennek milyen hallatlanul fontos, hogy szavát, ígéretét, kijelentését, törvényét adja kiválasztott embereinek, népének. Magának az Úr Istennek fontos, és az ember milyen könnyelműen packázik ezzel a számára életet jelentő szeretettel. Az Újszövetség eseményei pedig testközelbe hozzák ezt a változatlan, megmásítatlan szeretetet Jézus Krisztus személyén, az apostolok szolgálatán keresztül – és olykor bizony, szégyellem magam, mert érzem és tudom: ő semmit sem változott! De én sem – mint örök ember –, ugyanúgy éhezem és szomjazom közelségét, gondviselő szeretetét, mint Áb-rahám vagy Jeremiás, Péter vagy János. Csak… Amíg Ezékiel prófétán keresztül ezt az ígéretet adja az Úr: „Majd én magam keresem meg juhaimat, és én viselem gondjukat[…] Az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszaterelem, a sérültet bekötözöm, a gyengét erősítem, a kövérre és az erősre vigyázok: úgy legeltetem őket, ahogy kell” (Ez 34,11,16), addig János apostollal azt a biztos hírt adja tudtunkra: Jézus Krisztus mondja – „Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem[…] A jó pásztor életét adja a juhokért” (Jn 10,14.11b). Megtörtént hát a várva várt csoda! Az egyetlen, igazi Pásztor nem bízta a véletlenre, nem bízta emberekre, ő maga indult el, hogy megkeresse és megtalálja elveszett bárányát. Eljött hozzánk, hogy evangéliumot hirdessen a szegényeknek, szabadulást a foglyoknak, a vakoknak szemük megnyílását…(Lk 4,18) De nemcsak azért jött, hogy tanítást adjon a reménytelibb élet felől, hanem hogy megbizonyítsa: ő maga az Élet, az Evangélium (az Életet jelentő jó hír), a Szabadító, az örök élet Útja. Mindezt tette úgy, ahogy nem várta az akkori ember, sem Izráelben, sem a távoli Napkeleten. De megérkezett! Emberré lett, önmagát adta, és önmagával az életet, annak értelmét, jelenét és jövőjét, célját és küldetését. Igen, ahogyan nem várták: Júdea poros kis városkájában, Betlehemben, éjszaka egy barlangistállóban, szegény pásztorok hódolatától övezve érkezett. Igen, ahogyan nem várták, úgy teljesítette be ígéretét is: megvetetten, a szent városból kitaszítottan, üvöltő és káromló sokaságtól megalázva, fenn a Golgota hegyén, keresztre feszítve adta éltét. Igen, igen… De ott a jel: a jászol, a csillag, és ott a hang, mely mégis belecsendült, belezúgott emberi szívekbe: Üdvözítő született ma néktek… Dicsőség a magasságban Istennek… Elvégeztetett!… Milyen megtévesztett e szegény szív, hogy egy kicsit is meg merjen halni önmagának, hogy megnyíljon az Isten csodája előtt, hogy igazi ádventje, ünnepe legyen! Ádvent – karácsony – nagypéntek – húsvét, várakozás – eljövetel – meghalás – új élet: az örök ünnep már elkezdődött! Mindannyian hivatalosak vagyunk, hiszen miattunk szerezte az Úristen, nekünk terítenek szorgos angyalkezek… De engedjük-e, hogy új ruhába öltöztessenek, kezünkre gyűrűt húzzanak, és sarut a lábunkra…– röviden: megtaláljon az Isten?! Jöjj, Uram Jézus!

Menyesné Uram Zsuzsanna (ev. lelkész, Győrság)

Regionális hozzárendelés: Gy?rsági Evangélikus Egyházközség

::Nyomtatható változat::