Rovatoló

Hírek - Lelki táplálék - Fáklyafény - Aktuális - Egyháztörténet - Iskoláink - Megkérdeztük - Könyvbemutató - Gyermekoldal - Versek - Egyéb - Visszhang - Pályázatok - Arcképcsarnok

Megkérdeztük

Hozzászólás a cikkhez

Kedves gyermekkori élményem, ahogy nagyapámmal betlehemet készítettünk kukoricaszárból, Jézuskát, Máriát, Józsefet és az istállót benépesítő állatokat. Ez a mondat arra is rávilágít, hogy keresztény katolikus családban születtem, az adventi készülődés karácsonyra a dolgok természetéhez tartozott. A nagy szegénységben még a szaloncukrot és a habcsókot is otthon készítettük.

A gyermekkori első karácsonyok a nagy fény, az öröm, a biztonság emlékeiként élnek bennem. Az Istenfia várása, örömteli karácsonyi ünnepe zavartalan boldogságom volt. Az éjféli misén hallottam a karácsonyi evangéliumot, megcsodáltam a Sopron belvárosi templomok betlehemeit. Az sem okozott később gondot, hogy megtudtam, szüleim és nagyszüleim jósága a titok nyitja, ők az én közvetlen megajándékozóim, a karácsonyi csoda előkészítői. Később érzékenységem már sok szenvedést is összegyűjtött a világból. 1956 karácsonya számomra egyik legfájdalmasabb emlék. A forradalom után nagyszüleim átmenetileg ugyan, de külföldre menekültek, így hiányuk és a minket körülvevő nyomasztó légkör már nehézzé tette a karácsony zavartalan ünneplését. Még ajándékokban is igen szegény volt az a Jézuska. Talán éppen ezek az ellentmondásos évek értették meg gyermek eszemmel és szívemmel, hogy Isten fia születése értünk emberekért, az olyan gyerekekért is történt, mint magam voltam, aki szomorúságot hordozott szívében. Lassan elkezdtem felfogni Isten és az ember világa kapcsolatát és azt, hogy a távoli Istennek el kellett jönnie közénk, hogy megismerhessük őt. A Jézus születését elbeszélő karácsonyi evangéliumok lépésről lépésre kiegészültek még a háromkirályok látogatásának történetével, a tizenkét éves Jézusról szóló történettel, majd a nyilvánosság előtt fellépő tanító Jézus alakjával, vitáival, bátorító és kemény szavaival. Fokozatosan értettem meg az egyházi év ünnepei során az ünnep szépségét, fontosságát, örömét, ahogy egy-egy ünnep kiemelt a mindennapok szürkeségéből, és azt, hogy ezáltal rajzolódott ki az ünnepek igei szakaszaiból az üdvözítő Jézus Krisztus csodálatos egyénisége: élete, halála és feltámadása, valamint velünk maradása. Amikor már összeállt bennem Jézus küldetésének íve, akkor értettem meg még mélyebben Isten bölcsességét, azaz hogy nem dörgő felhőkben, nem világégésben vagy bármiféle erőmegnyilvánulásban jött közénk, hanem gyermekként. Gyermekként, akit nem utasíthatunk el, aki ránk van utalva, kezünkbe adatott, aki, ha ránk mosolyog, nincs ember, hogy meg tudná állni, hogy vissza ne mosolyogjon rá. Isten tapintatosan szeret, így közelít, nem erőlteti rá magát teremtményeire. Halkan, gyermekként hívja és szólítja. Aki így közelíti meg karácsony titkát, az Jézus szavaiban a későbbiek során is megsejti ezt a tapintatos gyengédséget. Mert Jézus ma is gyengéden szólítja meg azokat, a megtört szívűeket, a szegényeket, azokat, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, békére vágynak, akik megfáradtak az élet terhében. Ezzel a szerető gyengédséggel hív bennünket az Atyához, tanít minket a helyes szeretetre embertársaink, önmagunk iránt. Ha mi, keresztények ezzel a gyengéd szeretettel közeledünk egymáshoz a családban, környezetünkben, hiszem, hogy most karácsonykor is megtestesül az Ige, aki mindannyiunk, még a „keményszívűek”-ben is kinyilatkoztatja, megmutatja a Szeretetet, magát az Atyát.

Menyes Gyula (püspöki titkár, Győr)

::Nyomtatható változat::