Rovatoló

Hírek - Lelki táplálék - Fáklyafény - Aktuális - Egyháztörténet - Iskoláink - Megkérdeztük - Könyvbemutató - Gyermekoldal - Versek - Egyéb - Visszhang - Pályázatok - Arcképcsarnok

Aktuális

Hozzászólás a cikkhez

Öt évvel ezelőtt kezdődött... 1999 őszén léptek be a Líceum sötétbarna ajtaján először az akkor kissé riadt, de érdeklődő kisdiákok, akik most felnőttként távoznak. Délutánonként, szombatokon próbáltuk megismerni a felvételi vizsgákon őket, próbáltam akkor humoros példákkal oldani a feszültséget, mint ahogy tanártársaim is.

. S közben a szünetekben rohantam a kórházba nagybeteg édesapámhoz, aki azon a télen elment azon az úton, amelynek végén megváltó Urunk vár. És ahogy az lenni szokott, ha a Mindenható elvesz tőlünk valamit, a másik kezével ad is. 2000 szeptemberében én köszönthettem 38 első D-st. Az első hónapok – emlékszem – milyen örömben teltek. Mujkóavató, kirándulás a Parlamentbe, a bécsi Christkindlmarktra. Akkor a buszon mesélte az egyik lány, mennyire irigyli a testvére, hogy ilyen örömmel jön mindennap az iskolába. Aztán persze ahogy az ünnepnapokra jönnek a hétköznapok, az idő folyamán sok minden megváltozott, dolgozatok, felelések, zsörtölődések, kibékülések, ahogy ez egy családban is lenni szokott. Természetesen volt sok olyan pillanat, amikor öröm vagy büszkeség tölthetett el. Aztán megint a téllel jött a változás. 2003 decemberén a szalagavató műsor adott jelt, hogy közeleg a búcsú. Az osztályról készült képek nézése közben fogott el az az érzés, amit egy szülő élhet át. Nemrég még milyen kicsik voltak, most meg... És eljön a ballagás. A Líceum hagyományai szerint az erdők mélyéről, a Deákkúttól az ódon falak közé. A ballagási menet hosszú útja jelképezi azt a nagy utat, amit megtettek az eddigi 18 évben, melyből 4, 5 vagy 8 év itt adatott aszerint, milyen osztályba jártak, és persze a távolságot is, hiszen sokfelől jöttek. Jelképes a ballagás időpontja is, hiszen a természet párhuzamos utat fut be a ballagókkal: még minden friss, üde zöld, a növények éppen csak szárba szökkentek, a virágok éppen kinyíltak. Természetesen mi tanárok minden évben átéljük, hogy a tizenkettedikesek elballagnak. Az egyik nap még ott ülnek a padokban, folyik a tanítás, aztán eltelik egy hét, és üresen maradnak a padok. Érdekes, ilyenkor május végén, június elején még azok is be-bejönnek, akik máskor minden alkalmat megragadtak, hogy ne kelljen iskolába jönniük. Hiába, nehéz az elszakadás. És jönnek ősszel vissza az egyetemről, vagy egy találkozás alkalmával érdeklődnek, mi épült, mi van volt tanáraikkal. És jönnek a diákszövetségi találkozókra, amelyet az öregdiákok szerveznek. Azt hiszem, nekik nem kell elmagyarázni, mi is az alma mater, ahogy azt múltkor két (nem líceumi) tanártársam nem értett. A ballagási ünnepély szép pillanata, amikor egy ötödikes kisdiák merít a Deákkút vizéből, a serleget egy ötven éve végzett diáknak adja, aki egy ballagóval iszik a vízből, ezzel jelképesen felveszi a diákszövetségbe diáktársaival együtt. Az összetartozás, az alma materhez kötődés jelképe. Itt hát a ballagás, érettségi, felvételi ideje. S mi, itt maradó tanárok, remélhetjük, adtunk talán minden kapun kilépő tanítványnak valami maradandót. Tudom, e néhány együtt eltöltött év az Úr ajándéka volt. S ha ő vezérli utunk, akkor jó felé vezet az utunk. Menjetek hát tovább! De ne feledjétek, az alma mater kapui mindig nyitva állnak, tanáraitok visszavárnak, gyertek hát!
*Pilinszky János:

Elég

A teremtés bármilyen széles,
ólnál is szűkösebb.
Innét odáig. Kő, fa, ház.
Teszek, veszek. Korán megjövök, megkésem.

És mégis olykor belép valaki
és ami van, hirtelenül kitárúl.
Elég egy arc látványa, egy jelenlét,
s a tapéták vérezni kezdenek.

Elég, igen, egy kéz elég amint
megkeveri a kávét, vagy ahogy
“visszavonúl a bemutatkozásból”,
elég, hogy elfeledjük a helyet,
a levegőtlen ablaksort, igen,
hogy visszatérve éjszakai szobánkba
elfogadhatjuk az elfogadhatatlant.

*

**Ezekben a napokban, középiskoláinkban összesen 304 diák vesz búcsút szeretett intézményüktől. A ballagási tarisznya mellé – amint az elmúlt esztendőben is – odakerül a Dunántúli Harangszó legfrissebb száma. Sok év múlva kinyitva, egyfajta mai helyzetkép olvasható majd ki belőle. A mellékelt cikkel kívánjuk nekik további életutukra is Urunk áldását! **

Babics Csaba (líceumi tanár, Sopron)

Regionális hozzárendelés: Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület

::Nyomtatható változat::