Rovatoló

Hírek - Lelki táplálék - Fáklyafény - Aktuális - Egyháztörténet - Iskoláink - Megkérdeztük - Könyvbemutató - Gyermekoldal - Versek - Egyéb - Visszhang - Pályázatok - Arcképcsarnok

Lelki táplálék

Hozzászólás a cikkhez

„Kétezer évnek előtte élt ezen a földön egy ismerősöm, milyen világot összekapcsoló gondolat! Az akkori emberekből és az utánuk valókból is por lett, a porból fű lett, a fűből tudja isten, mi lett, de ő, az én ismerősöm mindig élt, mindig volt, és mindig lesz.

Ha elutazom messze, idegen országokba, idegen népek közé, az arcok mások, az állatok is mások, a füvek is mások, és az ég is más, már azt kell hinnem, kietlen, megborzasztó elhagyatottságomban és magányom-ban, hogy nem is ezen a világon vagyok többé, amikor egyszerre valamely emberlakta telep szélén elémbe bukkan egy kereszt, és azon egy sebektől vérző pléhember, az én ismerősöm. Ah, itt van ő! Még itt is itt van. És nem vagyok többé egyedül, és nem vagyok elhagyatva. Letérdepelek előtte akkor én is, és elmondom neki, hogy szívemet mi nyomja” – írja a kiváló palóc író, Mikszáth Kálmán közkedvelt regényében, a Szent Péter esernyője című regényében. Van tehát egy ismerőse – ahogy ő fogalmaz –, akihez bármikor, bárhol fordulhat, aki a kérését meghallgatja. Mondhatnám úgy is, hogy van egy igaz barátja, vagy úgy, hogy Isten szent Fia, Jézus Krisztus által mindnyájunkkal barátságot kötött. Barátom – Jézus! Vannak, akik a barátságot valamilyen kölcsönösségben látják, amely többnyire úgy néz ki, hogy ha valaki segít, akkor őt a barátomnak tekintem. Ilyenkor szoktuk mondani: „A barátom vagy!” Ellenkező esetben pedig, ha netalántán nem segít, vagy nem ked-vünk szerint cselekszik, azt mondjuk: „Nem vagy a barátom!” Ez a fajta magatartás emberi értékrendünkön alapul, valójában önző értelmezése a barátságnak. Keresztyén szemmel nézve pedig egyenesen hibás gon-dolkodás, mert a Szentírás tanítása szerint az a barátod, akin te segítesz, és nem az, aki rajtad segít. Így lett Jézus mindannyiunk igaz barátja, mert ő könyörült meg rajtunk, éspedig akkor, amikor életét adta értünk a keresztfán. Szögezzük le: Jézus barátsága nem kölcsönösségen alapul! „Ti az én barátaim vagytok” – mondta Jézus egykor a tanítványainak. Krisztus irántuk való baráti szeretete azonban olyan nagy, hogy abban nemcsak tanítványai, nemcsak a mindenkori követői, nemcsak a hozzá imádkozó hívek, hanem még az ellenségek is beleférnek. Még Júdás is! Jézus egyoldalú barátságával ugyanis még az árulót is szereti, hiszen köztudott, hogy az ő lábát is megmossa, neki is ad testéből és véréből az utolsó vacsorán, amikor pedig ott a kertben utoljára találkozik vele, még mindig szeretettel szól hozzá: „Barátom, hát ezért jöttél!”, mert még ott is menteni szeretné! János pap az idézett regényben azért bo-rult le Jézus keresztje előtt, hogy segítséget kérjen kishúga fölneveléséhez. Gondoljunk bele: hányféle kéréssel ostromoltuk és ostromoljuk Urunkat, akár csak ezen az egyetlen reggelen! Az ige szerint még embertársunktól is tudunk és merünk kérni, akár alkalmatlan időben. Mennyivel inkább kérhet-jük hát egyetlen igaz barátunkat, Urunkat és Krisztusunkat: „Jézusom te hű barát, nézd szívemnek nagy baját…” – szól egyik szép evangélikus énekünkben. Hadd bátorítsak most mindenkit: merjünk kérni – Jézustól! Sokféle kérésünk közepette se feledkezzünk meg azonban arról, hogy mi az, amit tőle elsősorban kérni lehet és szabad! Hallottuk: a példázatban a kérő kenyeret kért. Isten igéje tehát a kenyérre irányítja figyelmünket, de nemcsak testünk táplálékára, hanem közvetve arra a másikra, amely a mennyből szállt alá, hogy életet adjon a világnak. Az élet kenyerét mindenkor kérni csak attól lehet, aki azt adni is tudja, Krisztustól, annál is inkább, mivel ő maga az élet kenyere. Imádságunkban kétszeresen is felé fordulunk. Amit kérünk, tőle kérjük. Mivel pedig a legfontosabbat, az élet kenyerét kérjük: őt magát kérjük! Istennek kifürkészhetetlenek a titkai, és kiszámíthatatlanok az útjai, de Jézus mindig jó és hű barát! Ezért mi hozzá fordulunk. Bátran kérhetünk tőle, akár a legdrágább ajándékát, Szentlelkét! Kérjük ma reggel ezt is a szép Gerhardt Pál-ének sorával: „S a legnagyobbra kérünk, légy Lelkeddel vezérünk…”! A tolakodó szomszéd éjfélkor barátjától kenyeret kapott. Mennyivel inkább ad Urunk Szentlelket azoknak, akik éjjel-nappal hozzá kiáltanak. Amikor az uralkodó hajlandó teljesíteni bármely kérésünket, nagy tapintatlanság csekélységet kérni tőle. Okkal sértődhet ránk meg azért, hogy ennyire kevésre becsültük a hatalmát. Most az uraknak Ura buzdít bennünket kérésre. Merjük a legnagyobbat, a legdrágábbat kérni: „Légy Lelkeddel vezérünk!” Ezen a reggelen János pappal együtt Jé-zus keresztje elé térdelünk le, és így imádkozunk: „Uram, egy barátom érkezett hozzám. Nem tudok mit adni neki, látod, semmim és senkim nincsen! Kérlek, adj kenyeredből, hogy legyen mit adnom a barátomnak!” Ámen. (Elhangzott 2004. március 8-án a soproni templomban, a soproni evangélikus középiskolások áhítatán.)

Weltler Gábor (végzős liceumi diák, Sopron)

Regionális hozzárendelés: Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium

::Nyomtatható változat::