Rovatoló

Hírek - Lelki táplálék - Fáklyafény - Aktuális - Egyháztörténet - Iskoláink - Megkérdeztük - Könyvbemutató - Gyermekoldal - Versek - Egyéb - Visszhang - Pályázatok - Arcképcsarnok

Aktuális

Hozzászólás a cikkhez

Keresztények számára a válasz nyilvánvaló lehet: Jézus Krisztus a világ világossága. Pedig Jézus azt mondta tanítványainak, hogy ők azok. Ez az a kérdés, amit érdemes volt átgondolni egy találkozón. Nem is akármilyen összejövetelen, hanem az ötödik alkalommal megrendezett Szélrózsa Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozón.

-ban a Váralján megrendezett első Szélrózsa jelmondata egy kérdés volt: „Kit kerestek? Két évvel később Bodajkon a vezérgondolat így hangzott: „Nem a meghátrálás emberei vagyunk”. A kétezres debreceni találkozó már a küldetésbe indulók magabiztosságát mutatta: „Itt vagyok, engem küldj!”. Kismaroson két éve nem csak a mobilosok generációja érthette meg, mit jelent mennyei dimenziókban: „Hívásod van!”, míg a július második felében rendezett Szélrózsa Tatán a címben említett fogalmat járta körül. Az ötnapos tatai fesztiválon nyilvánvalóvá vált, hogy van egy nagyon komoly „szélrózsajáró” tömeg az evangélikus egyházban, amelynek tagjai lelkesen élik át ezeket a napokat, a megszámlálhatatlan programot és a legalább ennyire fontos egymásra találásokat, találkozásokat. Nehéz a hosszú programsorból mindössze néhányat kiemelni. De mindenképpen szólni kell a zenés rendezvényekről, amelyek – nemcsak a hangerejük miatt – sokak figyelmét élvezték. Szabadtéren és zárt helyiségekben, több színpadon és kamarateremben szólt a könnyű- és komolyzene, rock, jazz, blues és népzene. Kiemelendő a finnországi Exit együttes péntek esti koncertje (élén Pekka Simojokival), amely nem pusztán a legnagyobb zenei, hanem talán legmélyebb lelki élményt is nyújtotta a jelenlévőknek. Fellépett több gospelkórus, köztük az Egyetemi Gyülekezet ÉgÍgérő együttese, a pilisi Izsóp és Izsópka, a lelkészekből álló Promise, az egyik legszebb magyar női énekhang tulajdonosa, Völgyessy Szomor Fanni, és a Kaláka is.

Reggeli áhítattal ezúttal a résztvevők szolgáltak: a fasori gyülekezet ificsoportja, a Budapesti Egyetemi Gyülekezet tagjai, és a MEVISZ mozgássérülteket gyámolító tagjai. Kár, hogy ezekbe az áhítatokba több sejtelmesség, mint magunk-kal vihető mondanivaló, evangéliumi üzenet került. Kritikával illethető az áhítatok utáni úgynevezett „főelőadás” is, amelyre olyan közéleti személyiségeket hívtak (Czakó Gábor írót és Lányi András filozófust), akiknek gondolatait csak nagyon kevesen tudták követni, ezért a főelőadás egy szűk csoport érdeklődésére tartott csak számot. Kivételt Hofher József jezsuita szerzetes előadása jelentett, „a Világosság és Én” témakörében, amely úgy hatott, mintha ablakot nyitottak volna egy állott levegőjű szobában.

Aki előadás helyett inkább mást választott, elmehetett a mindig zsúfolásig megtelt kézműves sátorba, a játéksátorba, a Lehetőségek Piacára, ahol könyvkiadók és társadalmi szervezetek mutatkoztak be, nézhetett kiválóbbnál kiválóbb filmeket a Filmklubban, kávét vagy a nagy hőségre való tekintettel hűsítő italokat szürcsölhetett a KIE (Keresztény Ifjúsági Egyesület) által működtetett kávéházban, sportolhatott a legkülönfélébb versenyszámokban és ellenfelekkel. A nyüzsgés elől a csendsátorba menekülhettek a nyugalomra vágyók, és lehetőség volt lelkészekkel mélyebb beszélgetéseket kezdeményezni. Teológia mindenkinek címmel minden nap több előadás várta a tartalmas témák megvitatására vágyókat. Színpadra lépett Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter is. Shakespeare klasszikus drámáját, a Rómeó és Júliát adták elő úgy, hogy valamennyi szerepet ők ketten alakítottak. Minden este több helyszínen szólt az ige, a Napról, a Tűzről, a Lámpásról és a Gyertyáról, melyek mindegyike világosságot hoz. Az esti áhítatokon többek között a három egyházkerület püspöke szolgált az éneklő, imádkozó alkalmakon. A későn fekvőket a Nikodémusok órája várta, és lehetett meditálni a csendsétán is. A programokat még hosszasan sorolhatnánk.

János evangéliumában Jézus önmagára vonatkoztatva mondja: „Én vagyok a világ világossága”; Máténál a tanítványait illeti ugyanezzel. A Szabadítóval való közösség, a többi ember között vállalt életpéldaadás rejlik ebben. Ezeket gondolta át közel kétezer fiatal a Szélrózsa találkozón Tatán, ahova határon túli magyarlakta területekről és Németországból is érkeztek hívek. Talán még mindannyiuknak fülükben cseng Csorba István erre az alkalomra szerzett énekének refrénje: „Világ világossága, áradjon szét a fény! Jelenj meg valahára életünk egén! Világ világossága, ragyogtasd a fényed! Jöjj el már valahára! Várunk, Jézus, téged!”

Szegfű Katalin (újságíró, Békés)

::Nyomtatható változat::