Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Dunántúli Harangszó
- Archívum
- 2004
- 8
- Az istentisztelet megújulásának nagy korszakai III. (Raffay-liturgia)
Egyháztörténet
Hozzászólás a cikkhez
Az istentisztelet megújulásának nagy korszakai III. (Raffay-liturgia)
(Az új liturgia-tervezet elé 8.)
A Magyarországi Evangélikus Egyház istentiszteleti életét a 20. század elején még az ún. „magánagendák” határozták meg. Jóformán minden püspök – a régi dunántúli kerületben utolsóként Gyurátz Ferenc – megírja és kiadja saját szerkesztésű agendáját anélkül, hogy akár csak a saját kerületének lelkészei és gyülekezetei számára kötelezővé tenné annak használatát.
Egyik „magánagenda” sem foglalkozik túl sokat az istentisztelet felépítésének a kérdésével, de annál nagyobb figyelemmel és leleménnyel vesznek számba minden istentiszteleten kívüli szolgálatot a „törvénytelen ágyból született gyermek keresztelésétől” egészen a „halálra szentenciázott rab kikíséréséig”. Igazában inkább papi imádságok gyűjteményét jelentik, vezérkönyvnek szánva a legkülönbözőbb lelkészi teendők számára. A liturgikus káoszt csak az akadályozza meg, hogy az istentisztelet rendjét a liturgikus érdektelenség és igénytelenség már úgy lecsupaszította, hogy annál „puritánabbat” már nehéz lenne produkálni. (Ének, imádság, igehirdetés, imádság, Miatyánk, áldás, ének.) A felfedezhető csöppnyi eltérések ellenére – e liturgikus minimalizmusnak a szomorú zárójeleként – foglalhatjuk egységbe ezeket az ún. „magánagendákat”.
Valami új kezdődik dr. Raffay Sándornak, a Bányai Egyházkerület püspökének 1932-ben kiadott agendájával. Az újat az előzők-höz mérten kell értenünk. Befejező, tehát második oltári szolgálatot tervez. Nagyobb hangsúlyt kap az egyházi esztendő. Az „ároni áldásnál” a lelkész jobb kezével simán a kereszt jelét veti a gyülekezetre. Az úrvacsorát meg sem kísérli összekapcsolni az igeliturgiával. „Az úrvacsora kiosztását rendesen vagy megelőzi vagy követi a gyülekezet istentisztelete” – írja. Agendájában evangélikus, hazai evangélikus területen szokatlanul bő és részletező útmutatásokat (ma rubrikának mondjuk) közöl. Lelkész és püspökszentelésnél (sic!) beiktatja a „Confirmát”, hibás latin szöveggel énekelteti, míg dr. Pröhle Károly 1960-ban kijavítja a hibás szöveget, magyarra fordítja, és szentháromsági tagolásúvá formálja. Az agenda előszava szerint a lelkészi szolgálat megkönnyítését és egyformásítását sze-retné szolgálni. Mégis pásztori gonddal fordul a Taranosciusz-hagyományokon élő gyülekezetek felé, amikor ugyan magyarra fordítva és csak a hátsó fedőlap tasakjába rejtve, de közli egyebek mellett az igehallgatásra való felhívás, a gloria, az ároni áldás, a szereztetési igék és a lelkész-püspökszentelési áldás dallamát is. Ennek a félig magán-, félig hivatalos agendának a hatástörténete az egyház tanításával, az egyháztörténettel és liturgiatörténettel foglal-kozók számára bizonyára kevés örömöt, de sok hasznosítható tanulságot szolgáltatna. Viszont e nélkül az agenda nélkül tulajdonképpen érthetetlen lenne az 1934-ben a Bányai Egyházkerületben, majd 1936 ádventjén az egész magyarországi evangélikus egyház számára elrendelt „Liturgikus rend”. Külön füzetben jelent meg a lelkészi szolgálat és a gyülekezeti rész szövege. Ez a „Liturgikus rend” megkísérli helyreállítani az istentisztelet tradicionális szerkezetét, menetét. Szándékát azzal is aláhúzza, hogy latinul jelzi a liturgia alkotórészeit. Csak az a baj, hogy a hagyományos részek jelzése alá más tartalmú szöveget állít! A Raffay agenda tehát átveszi a hagyo-mányos istentisztelet részeinek latin megnevezéseit, de alá nem ennek megfelelő szöveget ad. Formálissá válik a szerkezet, a szöve-gek nem azonosak a jelzésekkel. A gyülekezet mindig énekverssel válaszol, még a közösen elmondott apostoli hitvallásra is, így a gyü-lekezet bevonása nem viszi előre a liturgiát, csupán énekben ismétli a lelkészt.
A kereszt jelének az ároni áldásnál való használata elég hosszú ideig a legtöbb helyen legalább akkora vihart kavart, mint mostani próbafüzetünknek az a rubrikája, amely szerint a lelkész és a gyülekezet megjelölheti magát a szent kereszt jelével.
Minden felhozható ellenvetés ellenére Raffay Sándor liturgikus rendje olyan volt, mint a liturgikus állóvízbe dobott kő. Hatása szélesen gyűrűzött, és hosszan, közel negyedszázadig. Közben az ideiglenesnek szánt rend majdnem örökérvényűvé vált.
De közben más teológiai alapállásból és más liturgikai elvekből olyan ellengyűrűzés indul, amelyre legalább annyira érdekes és fontos figyelni, mint Raffay Sándor püspök minden hibájával együtt tiszteletre méltó próbálkozására.
Fehér Károly (nyug. evang. lelkész, Székesfehérvár)
Regionális hozzárendelés:
Székesfehérvári Evangélikus Egyházközség
::Nyomtatható változat::
|