Archívum
Rovatoló
Keresés
Vonalvég
DH logo
Legfrissebb
Előfizetés
Egyházkerület
Evangélikus honlap

Rovatoló
Hírek - Lelki táplálék - Fáklyafény - Aktuális - Egyháztörténet - Iskoláink - Megkérdeztük - Könyvbemutató - Gyermekoldal - Versek - Egyéb - Visszhang - Pályázatok - Arcképcsarnok

Hírek
Egyházkerületünkben történt
Lelki táplálék
Igehirdetések, áhitatok, meditációk
Fáklyafény
"Szent igédnek fáklyafénye" - gondolatok az egyházi esztendő heti igéiről
Aktuális
Az eltelt hónap aktuális témája
Egyháztörténet
Válogatás egyházkerületünk múltjából
Iskoláink
Beszámolók oktatási intézményeink életéből
Megkérdeztük
Interjú érdekes emberekkel aktuális témákról
Könyvbemutató
Egyházkerületi és egyéb fontos kiadványok bemutatása
Gyermekoldal
Rejtvények, gyerekírások, gyerekrajzok
Versek
Irodalmi illusztrációk
Egyéb
Minden más
Visszhang
Szerkesztői üzenetek, levelek, reagálások
Pályázatok
Egyházkerületi pályázatok, díjak
Arcképcsarnok
Ismert lelkészek és nem-lelkészek
Evangélikus Egyház - Online újságok - Dunántúli Harangszó - Archívum - 2005 - 2 - Gondolatok az egyházról

Lelki táplálék

Gondolatok az egyházról

Az erdőben bolyongva, elvadult szőlőhöz érve, annak szélén állt egy öreg fakereszt. Az egykori pléhkorpuszból már csak a szegek és néhány rozsdás foszlány volt látható… Mi jut eszünkbe erről a képről?

Henri Boulad, kortárs egyiptomi szerzetes és keresztény teológus a Quo vadis ecclesia? (Hová tartasz, egyház? – a szerk.) című tanulmányában kultúránkat egy gyermekhez hasonlítja. A kereszténység húsz évszázada a gyermek fejlődésének húsz évét fejezi ki. Az édesanya az anyaszentegyház. A gyermek szépen fejlődik, szófogadó egészen a 14-15 éves korig, amikortól – ahogy lenni szokott – elkezd egyre inkább önállóan gondolkodni, önmagává válni. Amikor az anya engedelmességre szólítja, a válasz egyre gyakrabban: nem. A tizenhatodik század tizenhat év, serdülőkor. A függetlenedés kritikus időszaka, gondoljunk csak a Galilei-perre. Tovább gondolva Boulad hasonlatát, az elszakadási folyamat tovább tart a felvilágosodás korában. Majd a 19. század kritikája Victor Hugo gondolatai nyomán: Felróhatja-e a gyermeki ruha, hogy vitathatatlan érdemei ellenére felnőttkorban nem hordják? – és folytathatnánk a sort. Talán manapság tetőzik az a folyamat, amely során kultúránk elszakadt a kereszténységtől. Milyen tehát a helyes viszonyulás a részünkről ebben a helyzetben? Szükséges, hogy megfontoljuk ezt a kérdést, és beszéljünk róla, még ha a végső megoldás nem is a mi kezünkben van. Azt gondolom, így böjtben jó volna magunkba nézni. A kívülről és belülről jövő értelmes kritikát, amely Jézus Krisztussal konfrontálva megállja a helyét, nem szabad elutasítani, hanem fel kell használni. Fölfoghatnánk ezeket úgy, mint Isten faragó, vagy oltó kése amellyel alkalmassá akarja formálni az egyházat továbbra is az evangélium megszólaltatására. Természetesen itt nem a világnak mindenáron való megfelelésre gondolok, csak a felelős önvizsgálat szükségességére. A keresztény gondolkodókat mindig foglalkoztatta az egyház jövőjének kérdése. Megállapításaik megfontolásra érdemesek. Közülük csak három 20. századit kiemelve: Karl Rahner szerint a jövő kereszténye, vagy misztikus (élő hit- és Isten-tapasztalattal rendelkező) lesz, vagy nem lesz. A kijelentés második tagmondatával kapcsolatban szembetűnőbbek a már érezhető megcáfolhatatlan és közvetlen tapasztalataink. Ez a gondolat az egyéni lelki élet megújulásában látja a kiutat. Kétségtelen ugyanis, hogy a tradíció, amely ma még jelentős mértékben az evangélium eszköze lehet, már nem sokáig tudja feladatát betölteni. Paul Tillich hasonló megközelítésből magvasan megállapítja: A vallás nem az emberi szellem speciális funkciója, hanem az ember minden funkciójának az elmélyülés dimenzióját adja. Tehát nem egy az ember életének különféle területei közül, mint a munka, szórakozás vagy kultúra, hanem az élet minden területének a szíve közepe kell, hogy legyen, így kerül a helyére. Dietrich Bonhoeffer szerint: Az egyház akkor egyház, ha másokért él. Ez nem az egyházat a társadalom számára egy bizonyos feladattal megbízó teológiai irányzat propagandamondata, hanem az egyetemes krisztusi szeretet újbóli megszólaltatása. Mert mi sem áll távolabb Jézus Krisztustól, mint a bezárkózott öncélúság, amely együtt jár a céltalansággal. Gondoljunk csak a földbe hulló búzaszem példájára. (Jn 12,24) Ha őszintén szembenézünk ezzel a kérdéssel, milyennek találjuk ma egyházunkat, gyülekezeteinket? Habár még a régi struktúrák romjain élünk, de a változás szelét már érezzük. Természetesen az nem lehet kétséges, hogy Isten az evangélium számára meg fogja találni az utakat akár az egyház keretein belül, akár kívül. A kérdés rólunk szól – az egyetemes papság elve alapján mindenkiről – akik azon tanítványok utódainak tartjuk magunkat, akiket Jézus a barátainak nevez. Készek vagyunk-e Isten megújító szeretetével találkozni?

Németh Szabolcs (segédlelkész, Mencshely)

Regionális hozzárendelés: Mencshely–Nagyvázsony–Szentantalfa–Zánkai Társult Evangélikus Egyházközség

 

Keresztény honlapok

Evangélikus Egyház

Keresztény portál

Internetes lelkigondozás

Luther élete

   Legendák

   Luther kora

   Luther életrajza

   Barátai, bizalmasai

   Aktuális

Protestáns honlap

   Egyházak

   Intézmények

   Mérföldkövek

   Panteon

   Szellemi központok

   Művészetek

   Aktualitások


© Magyarországi Evangélikus Egyház,
Internet Munkacsoport, 2002.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster