Rovatoló

Hírek - Lelki táplálék - Fáklyafény - Aktuális - Egyháztörténet - Iskoláink - Megkérdeztük - Könyvbemutató - Gyermekoldal - Versek - Egyéb - Visszhang - Pályázatok - Arcképcsarnok

Lelki táplálék

Hozzászólás a cikkhez

Az erdőben bolyongva, elvadult szőlőhöz érve, annak szélén állt egy öreg fakereszt. Az egykori pléhkorpuszból már csak a szegek és néhány rozsdás foszlány volt látható… Mi jut eszünkbe erről a képről?

Henri Boulad, kortárs egyiptomi szerzetes és keresztény teológus a Quo vadis ecclesia? (Hová tartasz, egyház? – a szerk.) című tanulmányában kultúránkat egy gyermekhez hasonlítja. A kereszténység húsz évszázada a gyermek fejlődésének húsz évét fejezi ki. Az édesanya az anyaszentegyház. A gyermek szépen fejlődik, szófogadó egészen a 14-15 éves korig, amikortól – ahogy lenni szokott – elkezd egyre inkább önállóan gondolkodni, önmagává válni. Amikor az anya engedelmességre szólítja, a válasz egyre gyakrabban: nem. A tizenhatodik század tizenhat év, serdülőkor. A függetlenedés kritikus időszaka, gondoljunk csak a Galilei-perre. Tovább gondolva Boulad hasonlatát, az elszakadási folyamat tovább tart a felvilágosodás korában. Majd a 19. század kritikája Victor Hugo gondolatai nyomán: Felróhatja-e a gyermeki ruha, hogy vitathatatlan érdemei ellenére felnőttkorban nem hordják? – és folytathatnánk a sort. Talán manapság tetőzik az a folyamat, amely során kultúránk elszakadt a kereszténységtől. Milyen tehát a helyes viszonyulás a részünkről ebben a helyzetben? Szükséges, hogy megfontoljuk ezt a kérdést, és beszéljünk róla, még ha a végső megoldás nem is a mi kezünkben van. Azt gondolom, így böjtben jó volna magunkba nézni. A kívülről és belülről jövő értelmes kritikát, amely Jézus Krisztussal konfrontálva megállja a helyét, nem szabad elutasítani, hanem fel kell használni. Fölfoghatnánk ezeket úgy, mint Isten faragó, vagy oltó kése amellyel alkalmassá akarja formálni az egyházat továbbra is az evangélium megszólaltatására. Természetesen itt nem a világnak mindenáron való megfelelésre gondolok, csak a felelős önvizsgálat szükségességére. A keresztény gondolkodókat mindig foglalkoztatta az egyház jövőjének kérdése. Megállapításaik megfontolásra érdemesek. Közülük csak három 20. századit kiemelve: Karl Rahner szerint a jövő kereszténye, vagy misztikus (élő hit- és Isten-tapasztalattal rendelkező) lesz, vagy nem lesz. A kijelentés második tagmondatával kapcsolatban szembetűnőbbek a már érezhető megcáfolhatatlan és közvetlen tapasztalataink. Ez a gondolat az egyéni lelki élet megújulásában látja a kiutat. Kétségtelen ugyanis, hogy a tradíció, amely ma még jelentős mértékben az evangélium eszköze lehet, már nem sokáig tudja feladatát betölteni. Paul Tillich hasonló megközelítésből magvasan megállapítja: A vallás nem az emberi szellem speciális funkciója, hanem az ember minden funkciójának az elmélyülés dimenzióját adja. Tehát nem egy az ember életének különféle területei közül, mint a munka, szórakozás vagy kultúra, hanem az élet minden területének a szíve közepe kell, hogy legyen, így kerül a helyére. Dietrich Bonhoeffer szerint: Az egyház akkor egyház, ha másokért él. Ez nem az egyházat a társadalom számára egy bizonyos feladattal megbízó teológiai irányzat propagandamondata, hanem az egyetemes krisztusi szeretet újbóli megszólaltatása. Mert mi sem áll távolabb Jézus Krisztustól, mint a bezárkózott öncélúság, amely együtt jár a céltalansággal. Gondoljunk csak a földbe hulló búzaszem példájára. (Jn 12,24) Ha őszintén szembenézünk ezzel a kérdéssel, milyennek találjuk ma egyházunkat, gyülekezeteinket? Habár még a régi struktúrák romjain élünk, de a változás szelét már érezzük. Természetesen az nem lehet kétséges, hogy Isten az evangélium számára meg fogja találni az utakat akár az egyház keretein belül, akár kívül. A kérdés rólunk szól – az egyetemes papság elve alapján mindenkiről – akik azon tanítványok utódainak tartjuk magunkat, akiket Jézus a barátainak nevez. Készek vagyunk-e Isten megújító szeretetével találkozni?

Németh Szabolcs (segédlelkész, Mencshely)

Regionális hozzárendelés: Mencshely–Nagyvázsony–Szentantalfa–Zánkai Társult Evangélikus Egyházközség

::Nyomtatható változat::