Rovatoló

Hírek - Lelki táplálék - Fáklyafény - Aktuális - Egyháztörténet - Iskoláink - Megkérdeztük - Könyvbemutató - Gyermekoldal - Versek - Egyéb - Visszhang - Pályázatok - Arcképcsarnok

Egyéb

Hozzászólás a cikkhez

Köztudott, hogy napjainkban túlságosan zsúfolt az írott sajtó piaca. Szinte naponta születnek újabb és újabb lapok. Érthető tehát a verseny a szerkesztők és szerkesztőségek között. Amikor viszont megszűnik egy újság, az – egyébként egymással rivalizáló – újságírók együtt gyászolnak temető kollégáikkal. Az egyházban ez különösképpen is így van, hiszen minden lap megszűnésével egy-egy missziói lehetőség zárul be előttünk. Vajon mennyiben múlik mindez rajtunk? Az alábbi lapnekrológot hasonló aggodalommal fogalmazta meg nekünk egykori szerkesztője. E sorokat olvasva talán néhol magunkra ismerünk…

Pintér Mihály, egykori esperesünk kezdeményezése nyomán 1999-ben Veszprémi Evangélikus Egyházmegyei Újság címmel lapot alapítottunk, melynek hivatásául – a fontosabb hírek közreadá-sa, valamint egyéb célok mellett – az egyházmegye gyülekezeteinek jobb kapcsolattartását jelöltük meg. Egyházunk missziói parancsa szerint a sajtószolgálat célja a tájékoztatás, hitébresztés, tanítás és nevelés. Ha lehetőség van rá, újságot „tartani” persze sohasem kötelesség, de – meggyőződésem szerint – kívánatos. Ha viszont életre hívtuk, a feltételeket biztosítani is kell hozzá. Melyek is ezek? A legfontosabb ebben sem a pénz, hanem az akarat és a jó hoz-záállás, valamint a lap hívekhez történő pontos eljuttatása. Ha az újság „tetszik”, azaz ha olvassák, s főként, ha az egyházközségek megtalálják benne a helyüket, ha a lap segít felfedezni az író embe-reket, akkor az illető gyülekezet is meghozza az anyagi áldozatot (ha ez egyáltalán áldozat) a folyamatos megjelentetéshez. A Veszprémi Egyházmegye Közgyűlése 2004. november 12-én „49 igen, 7 nem szavazattal, 12 tartózkodással megszavazta, hogy jelenlegi formájában megszűnjön a Veszprémi Evangélikus Egyház-megyei Újság.” Funkciójának átvállalására vonatkozóan valamiféle számítógépes (internetes?) sajtó-verzióra történt utalás. Nem lévén számítógépes szakember, nem tudom, hogy ez mit jelent, azt azon-ban meg kell erősítenem, amit Weltler Sándor mondott a közgyűlé-sen, hogy egy kézbe vehető és olvasható újságot semmivel sem lehet teljes értékűen pótolni. Mégis testületi döntés nyomán szakadt meg egy tradíció, végérvényesen. Milyen is volt ez a „hagyomány”? Már az indulásnál alapcélkitűzés volt, hogy megismertessük az egyházmegyében élő egyházközségeket templomaikkal, kincseikkel. E templomaink és kincseink felkutatására csakúgy szükségem volt a Veszprém Megyei Múzeumok Igazgatóságának segítségére, mint az Evangélikus Országos Múzeum igazgatójának támogatására. Sorozatunk arra is sort kerített, hogy folyamatosan bemutassa az egyházmegye jeles személyiségeit, felügyelőit, lelkészeit egyaránt. Természetesen majd minden számban volt rovaton kívüli írás is, amit felkérésre fogal-maztak meg a cikkírók. Miért nem kellett az újság? Soroljunk fel néhány kifogást! Az újság nem áttekinthető, nehezek vagy érdektelenek a cikkek. Talán csonka, fontos dolgok hiányoznak belőle. Soha nem kaptunk visszajelzést ezekről, csupán a híranyagot kifogásolták némelyek, mert későn tájékoztat. Való igaz, hogy a negyedéves megjelenés e tekintetben nem volt szerencsés. Az újság csak az önként megküldött híreket hozta, s nem tett különbséget közöttük jelentőség dolgában. A hírek döntő többsége a helyi lapokra, hírlevelekre tartozik. Lehetett nem szeretni a megyei újságot a külső megjelenés, egy-általán a nyomdai kivitelezés miatt egészen a második évfolyam 3. számáig. Ettől kezdve ugyanis Pro-Fi Print nyomda gondozta. A tördelés kezdeti ügyetlenségei is megszűntek a DigiPress Stúdió által kitűnően tipografizált számokban, ugyanez időszaktól kezdve. Az újság olyan, amilyenné mi magunk tesszük. Az újság akkor lett volna jobb (még jobb), ha átgondolatlan megjegyzések helyett építő javaslatokat kapok, és főként aktív részvételt is, mind a szerkesztésében, mind a lap cikkeinek megírásában. Az előbbi feladatoknak az egyházmegyei adminisztráció próbált megfelelni, utóbbiak dolgában azonban sokan lelkesen segítették az „egyszemélyes” megyei újság számainak realizálását. Kié az újság? Mindenkié, akihez valamilyen okkal és módon eljut. Első renden mindenesetre a gyülekezeteket gondozó lelkészeké, akik ajánlják azt híveiknek. Azzal, hogy ezt teszik, azonosulnak vele, vagy kritikával illetik. A szerkesztői munkát egymagam végeztem. Igazi segítőim azok voltak, akik írásaikkal vették ki részüket munkámból. Azok a lelké-szek, akik önzetlenül kísérték figyelemmel szervező tevékenysége-met. Akik ama bizonyos közgyűlésen megvédték a lapot. Két rovatról külön is meg kell emlékeznem. Isó Dorottya javas-latára gyermekeknek szóló rejtvény-rovatot indítottunk, amely – Vajdáné Vörös Orsolya, Tóth Ildikó, Ördögné Hanvay Enikő, Koczor Györgyné, Novák Lívia, Lassú Tamásné, Isó Dorottya, és Schermanné Szász Emőke jóvoltából – majd minden számunkban helyet kapott. Időközben Somogyi Veronika segítségével ifjúsági oldalt nyitottunk, amellyel a fiatalabb nemzedéket próbáltuk bekapcsolni az egyházmegye életébe. A rovatvezető távozásával azonban ez megszűnt. Az újság terjesztésére a legegyszerűbb módot választották az illetékesek. Hogy megtakarítsák a postaköltséget, a számokat a lelkészgyűléseken osztották ki. Ez a mód – néhány kivételtől eltekintve – megfelelőnek látszott. A lelkészek itt jelezték az esperesnek, hogy mennyit kérnek belőle. A „felvevőpiac” nagyságának felbecsülésére nézve megkérdeztem 19 lelkészt a templomba járó hívek létszámáról, akik közel 70%-át jelentik a 27 egyházközségnek. Ez a szám bőséges „vásárló-réteget” jelent a 745 példányban kinyomtatott újságnak. Kézenfekvő az a ma divatos vélekedés is, hogy az újság sokba kerül. Nem az egyes személyeknek – hiszen a Veszprémi Evangélikus Egyházmegyei Újsághoz mindenki önkéntes adományával járult hozzá –, hanem az egyházközségeknek. Mindenképpen ezren felül van azok száma, akiknek a lelkészek felajánlhatták az újságot. Ezért érthetetlen a néhány évvel ezelőtti sajtóbizottsági ülésen elhangzott azon állítás, hogy a jelenlegivel szemben csupán 380 példányra van igény az egyházmegyében. Távol áll tőlem, hogy tragédiának tekintsem a Veszprémi Evangélikus Egyházmegyei Újság megszűnését. Írásom célja csupán az volt, hogy vizsgálni próbáljam ennek okait, s ezek után magam is feltegyem a legfontosabb kérdést: kié az újság? Most már senkié!

Mint egykori csöglei lelkész (és előtte pápai káplán) nagy örömmel olvastam végig új egyházmegyei lapotokat. Szívből gratulálok cikkeihez! Mivel szívemen viselem egyházmegyéteket, kérem az újság további számainak is a megküldését,propagálni fogom a múzeumban és a teológián is. Ha lesz valami a tarsolyomban, jelentkezem Nálad.

Budapest, 1999. IX. 3.

Hittestvéri szeretettel köszönt Dr. Fabiny Tibor ny. teológiai tanár

Szelényi Pál (karnagy, művészeti író, Balatonalmádi)

Regionális hozzárendelés: Veszprémi Egyházmegye

::Nyomtatható változat::