Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Dunántúli Harangszó
- Archívum
- 2005
- 8
- Gondolatok az egyházról
Lelki táplálék
Hozzászólás a cikkhez
Gondolatok az egyházról
Elhagyja a férfi atyját és anyját, és ragaszkodik a feleségéhez; és lesznek ketten egy testté. Igen nagy titok ez: de én a Krisztusról és az egyházról szólok. (Ef 5,31-32)
„A tudósok megállapították, hogy a darázs kis szárnyfelülete és aránylag nagy testtömege miatt alkalmatlan a repülésre. A darázs ezt nem tudja, ezért repül.”
A fenti mondatot sokszor hallottam már ironikus és biztató szövegkörnyezetben egyaránt. Túl a groteszkségén, számomra mindig biztató is a maga csúfondáros derűjével. Mert az én fülembe is sulykolják a hivatott szakemberek, hogy mit miért nem lehet megcsinálni, mi miért nem maradhat fönn hosszú távon, hogy miért kell belenyugodnom, hogy az egyetlen, ami biztos, az entrópia, a dolgok romlásának törvénye. Annyira komoly arccal mondják, hogy kénytelen vagyok elhinni és elfeledni az álmokat, a reményeket, a „lehet másképpen is” lendületét.
Még szerencse, hogy a darazsak nem olvasnak természettudományos műveket, és repülnek! Még szerencse, hogy a tudomány nem irányítja, hanem csak követi a világ valóságát. Szerencse, hogy csak azért, mert azt mondják rá, nem kell azt hinnünk valamiről, hogy nem működik. A valóság olykor felülírja a törvényeket.
Hasonló érzésem van az egyházzal kapcsolatban is, különösen most, amikor a napokban ünnepeljük soproni gyülekezetünk 440 éves fennállását. Fennmaradhat-e egy közösség, amelyik – sokak szerint csak – egy 2000 éve élt ember elhalványuló emlékéből és nehezen ellenőrizhető tanításából él? Fennmaradhat-e egy közösség, melynek alapvető igénye, hogy zárójelbe tegye a mindennapi társadalmi kategóriákat, ahol egymás mellett áll (térdel) a takartó és az egyetemi professzor? Fennmaradhat-e az a közösség, amely megalkotja a maga kultúráját, szokásait, szokásrendszerét, liturgiáját és szervezetét, ugyanakkor képes ezeken túllátni, sőt, akkor él igazából, ha nem ezeket tartja a legfontosabbnak?
Egyáltalán, mi az egyház? Akármelyik skatulyába akarjuk beletenni, mindig kilóg valahogyan. Társadalmi szervezet, irodákkal, adószámmal és könyveléssel? Az is, de hallatlanul kevesek lennénk, ha csak ennyit jelentene. Talán jótékonysági szervezet? Az is, de mégis több ennél. Vagy baráti társaság? Jó lenne, ha az is lehetne, de ha testvéreknek szólítjuk egymást, akkor maga a kifejezés is figyelmeztet: a barátaimat én választom, a testvéreket ajándékba kapom. Esetleg csak és kizárólag szellemi-vallási közösség? Ahhoz túl „emberszagú”, túl sok emberi gyarlóságot, keretet és korlátot mutat föl. Annyira megfoghatatlan, kész csoda, hogy egyáltalán létezik. Olyan ez, mint amikor a humor szerint a székely bácsi elmegy az állatkertbe, megáll a zsiráf előtt, megnézi, majd magabiztosan kijelenti: márpedig ilyen állat nincs...
De más miatt is irreális tény az egy-ház létezése. Hiszen látjuk öngyilkos hibáit, látjuk, hogy mikor megy a józan ésszel, mikor az erkölccsel és mikor saját elveivel szemben. És akármennyire is tudjuk szégyellni múltját és olykor jelenét, nem vagyunk képesek azt mondani: semmi közöm hozzá. Ahogy apámnak és nagyapámnak nem vagyok képes bűneik miatt azt mondani: nem tartozom hozzátok, úgy az egyházat sem tudom nem fölvállalni bűneivel együtt... Hát miféle közösség ez, amelyik se családi, se nyelvi-nemzeti közösség? Mégsem enged szabadon, hozzá vagyok kötve, ráadásul nem külső, hanem belső kötelékekkel?
Valami nagy titokkal állunk most szemben. Akkorával, amihez hasonlót Pál csak a házasságban látott. Igaz, ő a házasság misztériumát kívülről, az egyház és Isten kapcsolatát belülről ismerte. Ennek ellenére észrevette csoda-voltát, nem vette természetesnek, hogy ez a közösség egyáltalán létezhet.
Mi hát a megoldás, mi a magyarázat? Sokszor mondtuk már, hogy az egyház nem önmaga miatt van, csak azért létezhet, mert Isten akarta ezt a közösséget. Sőt, mintha már meg is szoktuk volna, természetesnek vennénk, és olykor minden bűnre magyarázatnak is használjuk: igaz, hogy ilyenek vagyunk, de azért Krisztus akaratából vagyunk...
Éppen ezért fontos felfigyelni a kérdésekre, a jó-, vagy rosszindulatú csodálkozásra. Hiszen figyelmeztet: vedd észre, tényleg csoda, hogy az egyház létezik, tényleg csoda, hogy egymásra testvérként tekinthetünk. Igaz, hogy szárnyaink kicsik, igaz, hogy tudományosan alkalmatlanok vagyunk a repülésre. Mégis szállhatunk a törvények ellenére is. És miért? Csak egyedül Isten kegyelméből.
Hegedűs Attila (ev. lelkész, Sopron)
Regionális hozzárendelés:
Soproni Evangélikus Egyházközség
::Nyomtatható változat::
|