Rovatoló

Hírek - Lelki táplálék - Fáklyafény - Aktuális - Egyháztörténet - Iskoláink - Megkérdeztük - Könyvbemutató - Gyermekoldal - Versek - Egyéb - Visszhang - Pályázatok - Arcképcsarnok

Lelki táplálék

Hozzászólás a cikkhez

Mai világunkban a magány talán a leggyötrőbb érzés. Fél a kicsi, hogy egyedül marad, s képtelen megbirkózni álmaiban a mesék világának szörnyeivel. Kell valaki, akire felnézhet, aki mindig ott van mellette, aki segít megemelni a számára még túl nehéz tárgyakat, vagy leveszi a neki még túl magasan levő játékokat. Kell valaki, aki megfogja kezét, és átvezeti az úton, aki mellé odaállhat, akire felnézhet, aki mögé elbújhat, aki védelmet nyújt számára.

Kimondva vagy kimondatlanul is érzi, ki az, aki mellett biztonságban lehet. Mert van, aki ugyan ideig-óráig mellette van, de kevesen vannak azok, akikben feltétel nélkül meg is bízik. Milyen jó dolog éjszaka, a sötétben – amikor életre kelnek a mesék félelmetes szörnyei és figurái – tudni, hogy van hova bújni, van hova odakupacolni, s az éjszaka hátralevő részét nyugodtan átaludni. Az apa vagy az anya ágyában. Ott biztonságban érezheti magát. Aztán az idő múlásával egy kicsit önállósodni akar, de akkor is szüksége van valakire, aki meghallgatja, akihez odamehet kérdéseivel, s kiöntheti szíve rejtett titkait. Amikor úgy érzi, mindenki másként gondolkodik, senki nem érti meg őt, milyen jó, hogy van valaki, akihez odafordulhat. Mert nem neveti ki, nem küldi el, hanem ha kell, megvigasztalja, ha kell, vele együtt érez. Elszakadva a szülői háztól, a generációs ellentétek sem akadályozzák meg az oltalmat nyújtó szülői házhoz való visszatérést. Oda, ahol jó megpihenni, ahol igazán otthon lehet, mert meg akarják érteni. Milyen jó, hogy már felnőve, s kiröpülve a családi fészekből, új társat találhat az ember. Nem jó az embernek egyedül, kell, aki társul szegődik, aki mellé társul szegődhet. Akivel megosztva örömünket, megsokszorozódik az, vagy akivel megosztva bánatunkat, gondjainkat, töredékévé kicsinyül. Milyen jó, hogy a munkahely gondjait van kivel megosztani otthon. A gyermek mosolya elfeledteti mindazt, ami nyomaszt. Igen, jó a szűkebb vagy tágabb családi kör is. Ahol megértenek, mert meg akarnak érteni. Milyen sok az idős ember, aki már segítségre szorul. Akinek nehezére esik önmagát ellátni, felöltözni, a cipőt befűzni, egy hivatalos levelet megválaszolni. Akinek segítség kell a csomag cipelésében, a másik oldalra való átjutáshoz, a bevásárláshoz. S milyen jó, hogy van segítőkész gyermek, unoka, talán csak egy jó szomszéd, akiben támaszra lelhetnek. Életerős emberek is egyik napról a másikra kiszolgáltatottá válhatnak egy hirtelen jött betegség vagy baleset következtében. Amikor tegnap még mindenre volt erő, ma meg mozdulatlanul kell nézniük, mások mint szorgoskodnak, s csak várják a segítséget. Igen, életünk mindegyik szakaszában vannak időszakok, amikor kell valaki, aki támaszunk. Emberek vesznek körül, rokonok és idegenek kísérik életutunkat, s vannak velünk jóban és rosszban, vagy inkább csak a jóban. Hányszor ér csalódás, hányszor hisszük azt, hogy benne megbízhatok, reá építhetek, s amikor jönnek a gondok, bajok, magunkra maradunk. Emberek, akik körülöttünk élnek, bizonytalan társak. Lehet, hogy társul szegődnek, de hamar elfogy erejük, vagy idejük lejár. Milyen sok ígéret hangzik, s mennyi az, ami teljesül is. Bár a szándék komoly volt, de önmagában nem elég. Kudarcokkal, csalódásokkal szembesülünk nap mint nap. Példaképek hullnak porba, s kilátástalannak tűnik a holnap. Ezért is hangzik csodálatosan a jézusi szó, a biztatás, az ígéret: „Aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el.”. Milyen csodálatos, amikor a megfáradtakat hívogatja Jézus! Amikor békességet, megnyugvást ígér a hozzá indulóknak. Mert ez az Atya akarata. Gyakran üres ideákat kergetünk, értelmetlen dolgokra pazaroljuk időnket és erőnket. S közben nem halljuk meg Jézus biztatását. Keressük a helyünket a világban, de csak keressük, és nem találjuk meg. Pedig van, aki vár, aki elfogad úgy, amilyen vagyok, aki meg tud szabadítani minden vállunkra nehezedő tehertől. Akihez odamehetünk üres kézzel és kiüresített szívvel is. Bátran mehetünk, mert nem kétséges, hogy bebocsátást nyerünk. Jézus vár, befogad és elfogad, felszabadít és megszabadít a félelemtől, a bűntől, a kétségektől. Nála van menedék. Életünk során gyakran emberektől várunk megoldást helyzetünkre, választ kérdéseinkre. Azt gondoljuk, biztos támasz, hűséges társ lehet némelyik. S mekkorát kell csalódnunk. Meg kell tapasztalnunk, hogy „elhagynak emberek”, s még a leghűségesebb is legfeljebb csak a sírig lehet hű. Jézus azonban kézen fog, magához ölel, s vezet. Vezet és megtart. Mily csodálatos, hogy nála van menedék, nála van biztos támasz. Mily csodálatos, hogy nem küld el. Sem engem, sem téged. Hanem vár és elfogad. „Elhagynak emberek, mit árt, ha ő veled, Töröld le könnyedet: Jézus szeret!” (EÉ 389,2) Igen, ő senkit nem küld el. Hiszen ő az, aki hívogat, aki megerősít, aki védelmet és biztonságot ad. Aki támasz örömben és borúban, s megtart, megőriz az életre. Az örök életre. Kell-e ennél több? Kell-e ennél nagyobb örömhír? Hiszen aki látja őt, és hisz benne, annak van örök élete.

Mihácsi Lajos (a soproni ev. nyugdíjasház igazgató lelkésze)

Regionális hozzárendelés: Fabricius Endre Evangélikus Szeretetotthon

::Nyomtatható változat::