Rovatoló

Hírek - Lelki táplálék - Fáklyafény - Aktuális - Egyháztörténet - Iskoláink - Megkérdeztük - Könyvbemutató - Gyermekoldal - Versek - Egyéb - Visszhang - Pályázatok - Arcképcsarnok

Lelki táplálék

Hozzászólás a cikkhez

Rögtön az elején egy tévhitet szeretnék eloszlatni. Sokan úgy vélik, hogy Isten törvényének megtartása rendkívül egyszerű dolog. Nem szabad lopni, ölni, tisztelni kell szüleinket, Isten nevét nem használjuk káromkodásra, járunk templomba, stb. S ezzel megvalósul az, amit Isten akar tőlünk, tőlem. Ezzel máris teljesül az etika felszólítása az életemben: cselekedj Isten akarata szerint, legyen életed mércéje Isten törvénye, s én magam a keresztyén erkölcs mérlegén megállok.

Csakhogy Bibliánk tanúsága szerint, ha így gondolkodunk, óriásit tévedünk. Jézus tör-vénymagyarázatához kell fordulnunk − melyet a Hegyi beszédben találunk – ahhoz, hogy megértsük, mit kíván tőlünk Isten, amikor törvénye megtartását, a Tízparancsolat szerinti életet akarja.
Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj! Mert aki öl, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette – magyarázza Jézus az ötödik parancsolatot. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik testvérére, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette, aki pedig azt mondja testvérének: Ostoba! – méltó a főtörvényszéki eljárásra; aki pedig azt mondja: Bolond! – méltó a gyehenna tüzére. (Mt 5, 21−22)
Mit jelentenek Jézusnak ezek a szavai? Azt, hogy nemcsak az nem tartja be Isten törvényét, aki nem öl, hanem az sem tartja be, aki haragos indulatot táplál egy másik ember iránt, és aki sértőt mond a másikra. S ki az közülünk, aki még soha nem haragudott, és aki szavaival még soha nem ártott senkinek?
Hallottátok, hogy megmondatott: Ne paráználkodj! – magyarázza Jézus a hatodik parancsolatot. Én pedig azt mondom nektek: aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráznaságot követett el vele szívében. (Mt 5, 27−28) Vagyis nemcsak az nem tartja be Isten törvényét, aki nem tör házasságot, és nem csalja meg házastársát, hanem az sem tartja meg, aki kívánsággal, szexuális vággyal tekint egy férfira vagy egy nőre a házastársán kívül. S ki az közülünk, akivel ez még soha nem fordult elő?
Isten törvényének megtartása, és így erkölcsös életünk megvalósulása, csak akkor lehetséges Istennek tetsző módon, ha nemcsak cselekedeteink, hanem érzelmeink, indulataink, gondolataink és szavaink is megállnak Isten törvényén.
Lehetséges azonban ez? Van olyan ember e föld kerekén, aki indulataival, gondolataival, szavaival is úgy tud bánni, mint cselekedeteivel? Aki tud dönteni: haragudjak vagy sem, megkívánjam vagy sem; aki ura tud lenni önmagának és Isten tetszésére tud élni élete minden pillanatában?
Elert Werner, a nagy evangélikus teológus, így fogalmaz: „Hogy mi a gyilkosság és a házasságtörés, tehát hogy mi a parancsolatoknak tettekkel való megszegése, azt az ember pusztán hallomásból is tudhatja. De hogy mi a gyűlölet és a gonosz kívánság, azt egyáltalán nem tudnánk elképzelni, ha azt magunkban nem tapasztaltuk volna meg. A tízparancsolat kiélezett értelmezése eszerint mindenkinek, aki azt önmagára vonatkoztatva fogadja, feltárja saját bensejét, és mindenkit megtanít arra, hogy ellenkezése az Isten törvényével szemben nemcsak lehetőség, hanem valóság. Semmiféle további önvizsgálatra nincs szükség. Aki megérti, hogy Krisztus mire gondol a gyűlölettel és a tisztátalan kívánsággal, ezzel a megértéssel máris bizonyítja, hogy ezekben a bűnökben vétkessé lett.” (in: Keresztyén Igazság új folyam 22. szám 12. oldal)
Elert szerint tehát, ha megértjük, mit jelent a harag, a gonosz indulat, a kínzó megkívánás, az már azt jelenti, hogy átéltük és átéljük azokat. S ha átéljük azokat, akkor nem vagyunk urai önmagunknak, akkor saját bensőnk árul el bennünket, és teszi lehetetlenné az Isten törvénye szerinti életet, az erkölcs megélését úgy, ahogyan azt Isten kívánja tőlünk.
S e ponton végig kell gondolnunk, vajon mire is mutat mindez? Arra, hogy az ember bűnös, és a bűn uralkodik benne. Nem csupán egy-egy cselekedete, egy-egy gondolata, indulata vagy szava bűnös, hanem önmaga, az ember. A bűn ugyanúgy meghatároz bennünket, mint a tér és az idő, a bűn ugyanúgy emberlétünkhöz tartozó, egzisztenciálisan meghatározó lényegünk, mint a tulajdonságaink, a képességeink. Mindez azóta van így, amióta az ember elszakadt Istentől azáltal, hogy inkább hallgatott a kísértő szavára, mint az Istenére. Őseink így fejezték ki az embernek ezt a sajátosságát: az ember nem tud nem vétkezni. Pál apostol a rómaiakhoz írt levelében hasonló módon fogalmaz, és kifejezi az emberi kínlódást, hogy akarná Isten törvényét megtartani, de bűnös volta miatt mégsem sikerül neki: Arra, hogy akarjam a jót, van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem, nincs. Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem én teszem, hanem a bennem lakó bűn. (Rm 7, 18−20)
Ezért bár Isten törvénye a keresztyén etika és a keresztyén ember erkölcsös életének kiindulópontja, egyúttal a vége is. Minden alkalommal, amikor Isten törvényét akarjuk megtartani, csak egyetlen, de mindig ugyan-az a felismerésünk lehet: hogy lehetetlen nekem, bűnös embernek Isten törvénye szerint élni, hogy képtelen vagyok Isten akarata szerint erkölcsös lenni, mert bűnös ember vagyok, bűnös voltom meghatározottságában élek. Ezért hallgatjuk meg a tízparancsolatot minden alkalommal, amikor az istentiszteleti gyónás, a bűnvallás alkalma elkezdődik, hogy benne, mint egy tükörben meglássuk mindig újra bűnös voltunkat, azt, hogy Isten törvénye követel, de mi nem tudunk nem vétkezni.
Melanchthon Fülöp az Ágostai Hitvallás Apológiájának (hitvallási iratunk mindkettő, ismeretük nélkülözhetetlen minden evangélikus számára) e híressé vált mondatában mondja ki Isten törvénye és a mi emberi létünk kapcsolatának valóságát: lex semper accusat − a törvény mindig vádol.
Ahányszor belenézünk, ahányszor rátekintünk, csak bűnös önmagunkat látjuk meg benne, s azt, hogy bűnös voltunk naponként sok bűnt terem, melyet meg kell vallanunk úgy, ahogyan a gyónó imádságban is mondjuk: „Vallom előtted, szent és igaz Isten, hogy vétkeztem ellened és embertársaim ellen gondolattal, szóval és cselekedettel. Sok jót elmulasztottam, sok rosszat elkövettem.” (Agenda 39. oldal)
Láthatjuk tehát, hogy Isten törvénye megmutatja számunkra a helyes erkölcsöt, de nem tesz képessé annak művelésére. Hogyan lehet akkor továbblépni? Lehetetlenné válik az erkölcs, és képtelenséggé a keresztyén etika?
A továbbiakban ezek-ről a kérdésekről kell együtt elgondolkodnunk, megkeresnünk az utat, melyet Urunk igéjén keresztül mutat nekünk!
Mielőtt azonban rálépnénk erre az útra, még egy elmélkedés erejéig maradnunk kell a törvénynél, mely vádló szerepén túl még egy funkciót betölt: a teremtett világ rendjét őrzi Isten akarata szerint.
(Folytatjuk.)

Isó Dorottya (ev. lelkész, Veszprém)

::Nyomtatható változat::