Rovatoló

Hírek - Lelki táplálék - Fáklyafény - Aktuális - Egyháztörténet - Iskoláink - Megkérdeztük - Könyvbemutató - Gyermekoldal - Versek - Egyéb - Visszhang - Pályázatok - Arcképcsarnok

Egyéb

Hozzászólás a cikkhez

Most, amikor írnom kellene ezt a cikket, legkisebb gyerekem a földön fetreng és hisztizik. Egész tizenöt hónapos énjét és akaratát próbálja érvényesíteni. Én pedig tehetetlenül állok és nézem, és hiába a sok tapasztalat, – lévén ő a nyolcadik – nem tudom, mit tegyek. Új stratégiát kell kidolgoznom, az eddigiek most nem jönnek be. Ezek után én még az anyaságról írjak fennkölt mondatokat? Ha néhány szóban mégis össze kellene foglalnom, akkor számomra az anyaság folyamatos jelenlét, folyamatos reagálás, tanulás, tanítás.

Első gyönyörű gyermekem születésekor sem gondoltam, hogy én mindenre tudom a választ, és ezt kell átadnom neki. Inkább kölcsönös kapcsolatnak képzeltem el, melyben kölcsönösen tanítjuk egymást, és együtt fejlődünk életünk végéig. Hiszen lelkünk a fogantatástól összefonódó kötelék, mely a valódi köldökzsinór elvágása után örök kapocs marad. Ez a tudat mély borzongással töltött el minden újabb szüléskor, és hatalmas lehetőségnek és feladatnak éreztem, melyet Isten ilyen bőséggel rám szabott. Az anya a levegő, ha nincs, fuldoklunk. Az anya a napfény, mely nélkül fázunk. Az anya a táplálék, mely nélkül éhezünk. Az anya a szépség, melyben mi is szépnek látjuk magunkat. Az anya az értelem, melyben mi is boldogan tanulunk. Az anya az ég felé a létra, melyen föl-le járkálhatunk imái által. Az anyaság létállapot, melyben megtapasztalhatom női mivoltom egyik állapotát, és ezért mindig hálás vagyok a gyerekeimnek, hogy ezt általuk átélhetem. És hálás vagyok, hogy éppen ők: az egyik művészlélek, szárnyaló, a másik vicces, jókedvre derítő, a harmadik ügyes, talpraesett, a negyedik érzékeny, vigasztaló, az ötödik figyelmes, segítő, a hatodik jó mozgású, a hetedik rajzokkal kedveskedik, a nyolcadik – ha nem hisztizik – egyszerűen aranyos és elbűvölően energikus. Kell ennél nagyobb gazdagság, ennél nagyobb bősége Isten ajándékai-nak? Ebben a gyönyörű munkában, hogyan lesz egy pici, teljesen ránk hagyatkozó gyerekből önálló, szép, határozott nagyfiú, vagy nagylány. Részt venni és együttműködni Isten akaratával számomra a legnagyobb kihívás. A gyermek jelenléte vallásos élmény a családban, ezt még az ateista is így érzi, hiszen nem győzzük csodálni – főleg kicsi korában – szépségét, tökéletességét, szeretetre való képességét, intelligenciáját. Hogy egy kamaszban miért nehezebb ezt észrevenni, ez lehet, hogy a mi hibánk. Hiszen ugyanarról a gyerekről van szó – de ez már egy másik írás témája lehetne. És ne feledjük, hogy kezdetben minket is így látnak gyerekeink. Tökéletesnek. Bármilyen anyák is vagyunk, tökéletesnek, szinte isteninek. Fel tudjuk fogni, mekkora felelősség ez? Ahogy mi szeretjük őket, ők is úgy fognak szeretni. Ahogy mi nem szeretjük őket, úgy fogják gyűlölni a világot. A világirodalom legszomorúbb kisgyereke, József Attila, akit annyit idéznek ilyenkor anyák napja körül, éppen azt kiabálta, ordította bele verseibe, hogy a mama vegye őt észre, és törődjön vele, és szeresse, de a mama csak ment tovább és teregetett… Így lett a szeretet koldusa ő, így lett tragikus életű ez a gyönyörű lelkű költő, mert nem kapott olyan szeretetet és figyelmet, amire szüksége lett volna. Az anyakép negatívja a mama, a toporzékoló szeretethiány képe a kisfiú a versben, melyet minden kisiskolás kívülről fúj. A pozitív anyaképet én elsősorban Máriától, Krisztus anyjától kapom, akinél megértőbb, együttérzőbb anyát nem találok a földön.

Tóth Andrásné Illés Anna (édes-anya, görög katolikus papné, Győr)

::Nyomtatható változat::