Rovatoló

Hírek - Lelki táplálék - Fáklyafény - Aktuális - Egyháztörténet - Iskoláink - Megkérdeztük - Könyvbemutató - Gyermekoldal - Versek - Egyéb - Visszhang - Pályázatok - Arcképcsarnok

Lelki táplálék

Hozzászólás a cikkhez

A teremtés során Isten páratlanul nagy lehetőséggel ajándékozta meg az embert, amikor a maga képmására és hasonlatosságára teremtette. Nekünk adta a beszéd képességét, amely által a teremtmények sorából kiemelt bennünket. Használjuk azt a nyelvet, amellyel kapcsolatot teremtünk, információt közvetítünk, tudást adunk át. A nyelv is eszköz. Általa erőt, szándékot lehet közvetíteni. Jó szándékot, jóakaratot, jókí-vánságokat lehet célba juttatni általa, amelynek használata visszahat a beszélőre. Gyógyíthatunk, vigasztalhatunk, célokat érhetünk el vele. Isten az, aki a nyelv – számunkra végtelen és legyőzhetetlen – hatalmát meg tudja törni, áldássá tudja tenni életünkben. Általa tudok igazat, áldást mondani, és nemcsak beszélni képes tanítványként szólalok meg, hanem valamit mondóként is.

Amikor pünkösdkor a bezárkózott és imádkozó tanítványok meghallották a zúgó szél zendülését, fejük felett kettős tüzes nyelvek jelentek meg. Ám a pünkösdkor látott tűz másfajta tűz, az Isten szeretetének, kegyelmének, áldásának a tüze. A mi világunk hangos, sokszor kegyetlen tüze mindent elemészt, de Isten tüze mindent újjáteremt. Pünkösdről, a nagy „sátoros” ünnepünkről sok minden eszünkbe juthat. Ha valaki körülnéz a templomban, lehet, hogy először is a szószékhez tartozó hangvetőn egy galambszimbólumot pillant meg, amely azt hirdeti, hogy aki ott az evangéliumot meg-szólaltatja, az a Lélek ereje által teszi azt. Visszagondolva gyülekezetem múltjára, elgondolkoztatott, hogy miért is lehetett annak idején pünkösdkor a konfirmáció. Akkor, amikor még az egyházi elemi isko-lák is éltek, működtek. Úgy gondolom, akkor is fontos volt, hogy „minden nyelv vallja” ott az oltár előtt (tanúságtevőkként); Krisztus számukra is Úr. Pünkösdkor, a Szentlélek kitöltetésének napján született meg az első gyülekezet. Háromezren hallották a megtérésre hívó üzenetet és keresztelkedtek meg Jézus nevében bűneik bocsánatára. Vagyis pünkösd az egyház születésnapja. A húsvét utáni közösségben ugyanazok kezdték megérteni mindazokat a jeleket, amelyeket Jézus még életében tett és mondott, s amely akkor még homályban volt. Lelket kell lehelni Európába. Az elüzletiesedett, tartalékait lassan felélő világban itt lenne az ideje lelket lehelnünk Európába. Magát a kifejezést egyébként 2004 őszén először a német kancellár használta, amikor A Kultúra Európájáért elnevezésű találkozó első fordulóját tartották Berlinben. Jó tíz évvel ezelőtt Balog János akadémikus azt nyilatkozta, hogy kipusztítjuk azokat a „sorsjegyeket”, amelyekben a túlélést nyerhetjük el. Változott-e azóta a helyzet? Megőrizhetjük-e nemzeti parkjainkban ezeket a sorsjegyeket? – kérdezte tőle akkor egy újságíró. Mi még csak meg tudjuk őrizni, de ez kevés lesz Magyarországnak és az emberiségnek is. Az emberiséget ugyanis nemcsak az őserdők megóvásával kell megmenteni, hanem a lelkekben is. Döntő módon az menti meg az emberiséget, ami az iskolák-ban és a templomokban történik. Az elmúlt ötven-hatvan évben nem sokat törődtünk azzal, mi is történik a templomokban. Talán többet kellene imádkozni, akkor lényegesen jobban állnánk. A két idézet kapcsán az jutott eszembe, hogy valami hiányzik, valamit keresünk, vagy éppen kevesebbet imádkozunk érte. Lehet, és kell ma is imádkozni élő gyülekezetekért, az egyházért – Jövel, Szentlélek Úristen, Töltsd be szíveinket bőven. (EÉ 229,1) A Feltámadottal való találkozás öröme a tanítványi közösséget húsvét után is össze-tartja. Akik Jézussal földi életében együtt vándoroltak, a feltámadás csodájából merí-tettek új reménységet, és várták Jézus ígére-tének beteljesedését, a Szentlélek, a Vigasz-taló – parakletos – kitöltését. Az első pünkösdről tehát úgy beszélünk, mint az egyház születésnapjáról, az új, mindent meghatározó kezdetről. Ez a mondat az egyháztörténet szempontjából is igaz. Isten kezdettől fogva meg nem változó teremtő akaratát vizsgálva egy folytonos vonalat fedezhetünk fel, amelyen az első pünkösd napját úgy kell tekintenünk, mint egy hangsúlyjelet. Isten s pünkösdi csodával jelentette ki minden ember számára azt az akaratát, amit például Jákób „átkeresztelése” is kifejez: Légy Izráel, Isten harcosa. Ez Isten akarata, amely Jézus Krisztusban testet öltött, és általa is kifejezést nyert a missziói parancsban „...menjetek, tegyetek tanítvánnyá minden népet..., (Mt 28,19) hogy az egész világra kiterjedjen. Az evangéliumok a feltámadott Jézus megjelenéseiről két tényt akarnak hangsúlyozni. Az egyik az, hogy a Jézus-jelenések nem a tanítványok lelkében keletkezett szubjektív látomások. Annak, amit láttak, nem felzaklatott lelkük és tudatuk volt a forrása, hanem objektív, az akaratuktól független kegyelem és ajándék, hogy részesülhettek benne. A feltámadott Jézus aktív és cselekvő személy, aki akkor és annak mutatja meg magát, amikor és akinek akarja, bizonyságául annak, hogy él. Sem az evangélisták, sem akiktől ők hallották ezeket az elbeszéléseket, nem tudták a Jézus-jelenéseket magyarázni, csak bizonyságot tenni, tanúskodni arról, amit láttak és hallottak. Pünkösdkor így csatlakozik a Szentlélek kitöltetése Jézus földi küldetéséhez, amely a tanítványokat elindította a világba, hogy bizonyságot tegyenek róla. Erre ad erőt a Szentlélek, eszünkbe juttatja mindazt, amit Jézus hirdetett. Pünkösd havában indítson minket is havi igénk arra, hogy ne maradjunk szótalanul.

Polgárdi Sándor (ev. lelkész, Somlószőlős)

::Nyomtatható változat::