|
Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Dunántúli Harangszó
- Archívum
- 2007
- 06
- Torkos András, „a magyar pietizmus atyja” (1669-1737)
Arcképcsarnok
Hozzászólás a cikkhez
Torkos András, „a magyar pietizmus atyja” (1669-1737)
Jó lenne „látni” is őt, de kép sajnos nem maradt fenn róla. „Bemutatásához” azonban szükségesnek tűnik néhány szóban tisztázni, hogy mi a pietizmus, és mit jelentett a „magyar pietizmus” egyházunk életében.
A latin „pietas” szó ájtatosságot, kegyességet jelent. Meg kell mondani, hogy eredetileg csúfnév volt, mint amikor valakire azt mondanánk: ájtatoskodó, kegyeskedő, szenteskedő. A mozgalomban részt vevők azonban vállalták a kifejezést, mondván, az „igaz tanításhoz” (ortodoxiához) bizony a kegyesség, az élet gyakorlata is hozzátartozik azoknak közösségében, akik átélték az újjászületést. A németországi irányzat Halléból indult ki, s a magyarországi pietista lelkészek az ott tanult lelkészjelöltek voltak. A magyar pietizmus egyházunk legnehezebb idejében indult, a „gyászévtized” után az elnyomás korszakában, amikor a nyilvános istentisztelet korlátozva volt, s a „pietisták” által kiadott kegyesség könyvei bizony sok prédikátort pótoltak.
Torkos András (1669-1737) ennek a mozgalomnak hazánkban ha nem is az első, de mégis talán egyik legkiemelkedőbb alakja volt, ezért is kapta a címben jelölt elnevezést. Élete Győrhöz kötődik. Itt született, majd pozsonyi és soproni tanulmányai után Wittenbergben jelentkezett az egyetemre. Itt majdnem hét évet töltött, és magiszteri foko-zattal tért haza. 1699-től 1706-ig a győri iskola rektora, majd 1707-től 1736-ig a győri gyülekezet lelkésze volt. Gyermeksége idején túl tehát 37 évig élt és szolgált Győrben. (Fia, Torkos József követte apját ebben a szolgálatban.)
De nemcsak szülővárosának szolgált, mert Győr lassan a magyar pietizmus központjává lett. „Győri múltú volt a vizsgált időszak összes dunántúli szuperintendense. (Tóth Sipkovits János, Perlaki József, Né-meth Sámuel, Fábri Gergely, Bárány János, Balog Ádám) És nemcsak a környező falvak (Kispéc, Tét) vittek a győri iskolából papot, hanem a távolabbi Nagyvázsony (Hegyfalusi György, Bárány György, Wagner György), Nemescsó (Kis Péter, Sartoris János), Nemeskér (Csereti Mihály, Perlaki József, Balog Ádám) és Vadosfa is (Ács Mihály, Vázsonyi Márton, Fábri Gergely). Talán nem túlzás, ha Győrt egy átgondolt személyi politika központjának tekintjük, s ennek az ügyes »kádergazdálkodásnak« eredményeként lettek Nagyvázsony, Nemescsó, Vadosfa (és talán Nemesdömölk) tartósan a győri teológia műhelyeivé, messziről látogatott iskoláknak otthont adó gyülekezetekké” – írja dr. Csepregi Zoltán egyháztörténész professzor. Isten ennek a mozgalomnak, kisugárzásnak valóban „atyjává” tette Torkos Andrást.
Szolgálatának másik ága irodalmi munkássága volt. Kiváló latin dolgozatain és igehirdetésein kívül legalább három magyar művét kell említenünk. Elsőként az „Egesztelő áldozat, azaz öt részből álló Szentlélekkel teljes áhítatos és buzgó imádságok” könyvére emlékezhetünk. Ennek első kiadása 1736-ban Lipcsében történt.
De ugyanilyen jelentős volt a „Kátéchismus, azaz D. Luther Márton Kis Kátéchismussa más szép kegyes kérdésekkel egyetemben, most újontan magyarrá fordíttatott a Győri Luther oskolában tanuló ifjúságnak kedvéért.” Ez a könyve még 1709-ben Halléban jelent meg először. De életének legnagyobb ilyen szolgálata volt a „Mi Urunk Jesus Krisztus Uj Testamentuma. Görög nyelvből magyarra ford. Wittenberg, 1736.” Ezzel kapcsolatban írta már 1710-ben August Hermann Franckénak, a német pietizmus egyik vezetőjének: „Az Ön kegyességén felbuzdulva teljes erővel dolgozom az Isten segedelmével már elkezdett magyar bibliafordításon, s igen csak hálát adhatok az isteni áldásért, hogy minél tovább dolgozom rajta, annál nagyobb lelkesedéssel és sikerrel, a Szentlélek kegyelmétől segítve már Pál leveleihez fogok hozzálátni.” Imádságokban buzdítás, a Szentírás kézbeadása és a tanítás – ezzel foglalhatnánk össze munkáját. Ez volt lényegében a magyar pietizmus legnagyobb szolgálata a nehéz időkben.
Ebben az esztendőben élete két eseményének évfordulója van: éppen 300 éve szentelték lelkésszé (1707), és 270 éve halt meg (1737). A jubileumi megemlékezésen túl tanuljunk is életéből és szolgálatából. Adja Istenünk, hogy mindnyájan, ki-ki a maga helyén, Istentől kapott hittel és adottságaival egyházunk megújulásának eszközei, és Isten szeretetének „kisugárzói” legyünk.
Dr. h.c. Keveházi László (ny. esperes, egyháztörténész, Kőszeg)
Regionális hozzárendelés:
K?szegi Evangélikus Egyházközség
::Nyomtatható változat::
|
