Rovatoló

Hírek - Lelki táplálék - Fáklyafény - Aktuális - Egyháztörténet - Iskoláink - Megkérdeztük - Könyvbemutató - Gyermekoldal - Versek - Egyéb - Visszhang - Pályázatok - Arcképcsarnok

Egyháztörténet

Hozzászólás a cikkhez

Izráel hite nem egyszerűen egyistenhit, hanem az Egyetlenben való hit. Az Egyetlen létezését nem az alapozza meg, hogy mennyien kiáltják ki a maguk Istenének, a szájuk íze szerint valónak, aki nekik éppen jól jön, aki éppen divatos és korszerű. Ő az, akit később a keresztények hitvallása mindenható Atyának, menny és föld, minden látható és láthatatlan Teremtőjének vall. Ő nem csupán figyeli a történelmet, hanem formálja, még akkor is, amikor úgy tűnik, hogy más forgatja a világ kormánykerekét. Izráel sorozatosan átélte hite igazát történelme viharaiban. De talán csak az Egyiptomból való szabadulással hasonlítható össze, amit a babiloniai fogságból való szabadulás során megélt.

A történészek és vallástörténészek a perzsa vallási toleranciát látják tükröződni az eseményekben, de Ezsdrás a hite szemével lát jól, amikor így ír: „…hogy beteljesedjék az Úrnak Jeremiás által mondott igéje, arra indította az Úr Círus perzsa király lelkét, hogy az egész birodalomban kihirdettesse szóban és írásban a következőket: az Úr, a menny Istene. Ő bízott meg engem azzal, hogy felépíttessem templomát a Júdeában lévő Jeruzsálemben.” (1,1–3) Hazaengedi a fogságban lévőket. Pontos leltár mellett visszaszolgáltatja az elrabolt templom-felszerelés kincseit (8,14), sőt felszólítja a nem zsidó polgárokat is, hogy önkéntes adományokkal támogassák „aki csak megmaradt bárhol, ahol jövevényként él” Isten jeruzsálemi háza felépítésében (1,4). Meny-nyire más ez az ajándékokkal való menetelés, mint az Egyiptomból való kivonulás: akkor „kölcsönkért” értékek lapultak a kivo-nulók batyuiban, most a jogos tulajdon mel-lett ajándékok, még ha királyi nógatásra összegyűlt ajándékok is jelentették a szíve-sen cipelt terhet. Ez az esemény túlmutat önmagán: hány olyan korszaka van az egyetemes kereszténységnek és ezen belül evangélikus egyházunknak is, ahol talán lehet szálanként szemlélve szétválogatni az egyháztörténet eseményeit, de a szövőszéknél Isten ül, a szálakat az egyház Ura dolgozza össze szövetté. Csak ezzel a látással lehet megérteni például azt is, hogyan kerülhetett a „kalapos király”, II. József képe számos evangélikus templom falára, sokszor egészen a szószék mellé. Ezsdrás könyve azonban nem andalítóan szép mesét regél, az akadályokról is beszél. A hazatért „mag” nem vállal közösséget az azonosságukat vesztett samaritánusokkal, mire azok feljelentik a templomépítőket. Valóságos diplomáciai levélváltás-áradat indul el annak érdekében, hogy a király vonja vissza a templomépítési engedélyt, mert akaratán kívül politikai ellenállási gócot segít kiépíteni, amely a birodalom egységét veszélyezteti. Korunk evangélikus istentiszteleti megújulásának története is őriz hasonló jellegű dokumentumokat. De ott, Ezsdrás idejében alapos kivizsgálás deríti ki a vád alaptalanságát, és így sor kerülhetett az alapkő letételére. Különös hangulata lehetett ennek az ünnepnek. Felcsendül Isten népe soha el nem halkuló ujjongása: „Mert jó az Úr, és örökké tart szeretete Izráel iránt.” (3,11) De „sokan az idősebb papok és léviták és családfők közül, akik még látták az első templomot, hangosan sírtak, … sokan pedig hangosan ujjongtak és örvendeztek, úgyhogy a nép közül senki sem tudta megkülönböztetni az örömujjongás hangját a sírás hangjától…” (3,12–13) Rejtélyes tudósítás ez: benne van a szebb és nagyobb siratása, és benne van az új lehetséges új öröme. Az alapkőre nem azonnal épülnek a fa-lak. Újabb áskálódások akasztják meg az építkezést. Már Dárius a király, tőle érkezik a rendelet: „Hagyjátok békén az Isten házának építését!” (6,7) De nem az újjáépítés, a templom felépítése a legizgalmasabb esemény, hanem a templom népének megújulása. Ezt pedig nem lehet még annyira sem kedvező rendeletekkel és anyagi lehetőségek segítségével létrehozni. Hamarabb és könnyebben készül el ezer tégla, mintsem egyetlen „élő kő” megszületik. Ehhez Isten igéje szükséges. Isten igéje pedig az igehirdető szájából szólal meg. Ebben az esetben Ezsdrás az Isten szája. Családfáját egészen Áron főpapig tudja visszavezetni, de nem ez a minden tiszteletet megérdemlő „szukcesszió” (folyamatosság) teszi Isten szájává. Ez áll a „személyi lapján”: Ő írástudó volt, jártas Mózes törvényében, amelyet Izráel Istene, az Úr adott.” (7,1–6) „Ezsdrás szívből törekedett arra, hogy kutassa és teljesítse az Úr törvényét, és tanítsa Izráelben a rendelkezéseket és döntéseket.” (7,10) Külön kiemeli a könyv a páska megünneplését. Minden szabadítás a nagy szabadítás fényében ragyog! Isten hűséges! A hűségre hűség a válasz. A hűség pedig a megvallott hűtlenség gyötrelmes vívódásai és könnyei között születik. Ezsdrás bűnbánati imája (9. rész) megismételhetetlen, de mégis segítség mindazok számára, akik új templomokban megújuló liturgiáért, megújuló liturgiában megújuló egyházért imádkozunk.

Fehér Károly (ny. ev. lelkész, Székesfehérvár)

Regionális hozzárendelés: Székesfehérvári Evangélikus Egyházközség

::Nyomtatható változat::