Rovatoló

Hírek - Lelki táplálék - Fáklyafény - Aktuális - Egyháztörténet - Iskoláink - Megkérdeztük - Könyvbemutató - Gyermekoldal - Versek - Egyéb - Visszhang - Pályázatok - Arcképcsarnok

Fáklyafény

Hozzászólás a cikkhez

A zsoltáríró egész valóját, szívét, lelkét, gondolatait betölti Isten csodálata. A zsoltár minden mondata szinte csak olyan jelzőkből és szuperlatívuszokból áll, amelyek az ő számára nem csupán elméleti fogalmak, hanem átélt, megtapasztalt valóságok Istenről. Hogyan és hol jutott el ezekre a fölismerésekre? Nem kanti magányában, töprengései során, vagy legalábbis nem erről szól, hanem a hívek gyülekezetében (1. v.), a közösségben. Ott lett nyilvánvaló előtte Isten nagysága, méltósága, velünk törődő gondoskodása, megváltásunkról való döntése, de egyúttal félelmetes volta is. Van Koppenhágában egy Krisztus-szobor, amit mestere úgy alkotott meg, hogy egész alakja, de különösen is arcának fenséges és egyben jóságos sugárzása annak válik csupán lenyűgözően megragadóvá, aki térdre hullva tekint föl rá. „Ki kétkedőn kutatja őt, Annak választ nem ád, De a hívő előtt az Úr, Megfejti önmagát.” (EÉ 328/2)

Madarász István (ny. ev. lelkész, Balatonboglár)

Regionális hozzárendelés: Balatonboglár–Hács–Somogyvámosi Társult Evangélikus Egyházközség

::Nyomtatható változat::