Rovatoló

Hírek - Lelki táplálék - Fáklyafény - Aktuális - Egyháztörténet - Iskoláink - Megkérdeztük - Könyvbemutató - Gyermekoldal - Versek - Egyéb - Visszhang - Pályázatok - Arcképcsarnok

Egyéb

Hozzászólás a cikkhez

– „Kaka tut méhuri?” – rajzzák körül a gyermekek a terepjárót. Bácsi, eszel még faepret? Gazon faluban vagyunk, ami a nevezetes Szalang főút mellett fekszik, kitűnő adottság a gyönyörű, öntözött teraszokon termesztett zöldségek, gyümölcsök eladására.

A női test Afganisztánban is kitüntetett szerepet játszik a reklámfogások között, csak éppen más szinten. Itt egy nőnek még az arcát se lehet látni közterületen, nemhogy a motorháztetőn elterülve kínálgathatná a sportkocsit megvételre, zsebkendőnyi bikiniben. Helyette kislányok árulják a faepret harsány kiáltásokkal – 12 év alatt nem kötelező a burka viselése, elég a fejkendő. Sietniük kell a gyerekeknek, a termés nem áll el másnapig a 40 fokos melegben. Nincs áram, hogy hűtőbe lehetne rakni. Epret ugyan vettünk egy tányérral, de nem ezért álltunk meg ott. Sharaf és Aref mérnökökkel határszemlén voltunk, a segélyszervezet új mezőgazdasági projektjéhez kerestünk alkalmas helyszíneket. Termelőszövetkezetet fogunk létrehozni, higiénikus gyümölcsaszalóval, facsemetékkel, növényvédőszerrel, szerszámokkal támogatva a legrászorultabb, de megfelelő adottságú közösségeket. Baghlan tartományban a magyar honvédség gondoskodik a lakosság biztonságáról. Az afgán tartományok fel vannak osztva a NATO-tagállamok között. Az egyes országok nemcsak a fegyveres békefenntartást vállalják, hanem a civil újjáépítésből is kiveszik a részüket, máskülönben sohase köszöntene be a béke Afganisztánban. A Nyugat mostanra megtanulta, hogy a tartós nyomor terrorizmust és háborút terem. Magyarország (a többi tagállamhoz hasonlóan) több csatornán juttat forrásokat a civil újjáépítési feladatokra. Mivel a segélyszervezet már 2001 óta dolgozik Afganisztánban, minket is felkértek, hogy helyismeretünkkel, tapasztalatainkkal segítsük a közös munkát. Így alakult, hogy vállaltuk – egyebek mellett – a mezőgazdasági programot, de azon kívül törpe vízierőműveket is létesítünk a Hindu Kush hegység eldugott falvaiban, iskolákat építünk, sőt, ehhez először is téglagyárat létesítünk. Kellő szilárdságú téglát ebben az országban nagyon nehéz beszerezni, azt a helyiek közül is csak a gazdagnak számítók használnak. Hagyományosan napon szárított, égetetlen téglával építkeznek itt, akár az ókori Mezopotámiában. Annyira kevés a csapadék, hogy 1–2 szintes házakhoz általában az is elegendő. A ’70-es évek közepe óta kisebb-nagyobb intenzitással tartó háború elképzel-hetetlen rombolást hozott az országra. A főúton észak, a Kara-Kum sivatag felé hajtva már messziről látszik Pipe Line City, a szovjet fantomváros. Omladozó falai fölött forgószél tölcsére szívja fel a port a felhőkig. Az egykori öntözőcsatornák kiszáradt nyomai még látszanak, de a szántóföldek helyén körös-körül csak löszös sivatag. Húsz évvel ezelőtt a Hairaton-Kabul gázvezetéket felügyelő katonai és mérnöki állomás körül virágzó gazdasági központ alakult ki. A Vörös Hadsereg kivonulása után a helyi lakosság elmenekült, a környező hadurak milíciái a várost porig rombolták, miután az épületfáig menően minden mozdíthatót elraboltak. A közeli Karadaka falu lesz az egyik helyszín, ahol iskolát épít a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet. Az itteni hatóságok hivatalosan csak „rekonstrukciónak” tekintik, hiszen dr. Najibullah elnök idejéből maradt itt egy 12 tantermes létesítmény. De az a talibán idején annyira lepusztult, hogy célszerű inkább lebontani, és korszerűbb anyagokkal teljesen új épületet felhúzni helyette. Igaz, az állami statisztika minden helyszínt „újjáépítésnek” sorol be, ahol már folyik tanítás, még ha sátrakban vagy akár a szabad ég alatt is. Pul-i Khumri, az afganisztáni magyar katonai alakulat táborhelye mintegy Pécs nagyságrendű iparváros. A magyar NATO újjáépítési program keretében (Provincial Reconstruction Teams (PRT) – Tartományi Újjáépítési Csoport) mi is itt létesítettük második bázisunkat. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet hagyományos munkaterülete azonban a Kabultól még egy-szer ilyen távol fekvő északi nagyváros, Mazar-i Sharif és a hozzá tartozó öt északi tartomány. A talibán rezsim bukása óta folyamatosan jelen vagyunk a térségben segélyáru-osztással, munkahelyteremtő programokkal, öntözőcsatornák tisztításával, szőnyegszövő-tanfolyamokkal, rendelőintézetek újjáépítésével. Fő tevékenységünk persze az iskolák építése, eddig tizenkettőt adtunk át. Magyar diákok talán furcsállják, hogy egy iskolának örülni lehet. De ha azt nézik, hogy milyen körülmények között tanulnak afgán sorstársaik, mindjárt megértik azt a kirobbanó boldogságot, ami itt egy-egy új iskolaépület megnyitását kíséri. Az oktatás eredeti helyszíne nem ritkán csak egy kis kiemelkedés a szabad téren, kígyóvédő árokkal körülvéve. Valamint egy kút, amiből szerencsés esetben vizet lehet pumpálni. Ehhez képest már az óriási dolog, ha a telket fallal kerítjük be, megnehezítve esetleges gyerekrablók, orvlövészek dolgát. Ha a 40–50 fokos hőségtől, vagy éppen –10 fokos fagytól fedett osztályterem védi őket, a puszta föld helyett pedig padokba ülhetnek, az már bőven elegendő ok az örömre a tanulónak, szülőnek, pedagógusnak egyaránt. Gyakran egy-egy beruházás utólagos ellenőrző szemléjén derül ki, hogy a várt tanulói létszám hirtelen megduplázódott. A fedett, bekerített iskolába sokkal több család engedi el a gyermekeit akár 10–12 km-es körzetből is. Ezt a működtető önkormányzat úgy hidalja át, hogy két, sőt néha három váltásban folyik a tanítás. A biztonsági kockázat kiszűrése már a tervezésnél, a helyszín kiválasztásával kezdődik: Nem építünk iskolát főútvonal mellé vagy más jól látható helyre. A két méter magas tömör vályogkerítés is ide tartozik. Átadás után a biztonságra már a falubeliek maguk vigyáznak. 2–3 szülő, nagyszülő szokott éjszakánként bent aludni; ugyanis a tálibok nem robbantják fel az iskolát, amíg ott helybéliek tartózkodnak. A vidékfejlesztésen kívül Mazar-i Sharifot, a nagyvárost sem hanyagoljuk el. Az egymillió lakos irdatlan mennyiségű hulladékot termel. Mivel gyűjtőkocsikra az önkormányzatnak nincs pénze, a szemetet a lakók az utcára hordják. Ezt nagyjából félévente elteregetik, megszórják kővel, amit aztán a közúti forgalom idővel beletapos az útalapba. A néhány aszfaltozott utcán ez nem lehetséges, onnan időnként elviszik az újabban épült kerületekbe, a vályogbányák feltöltésére, vagy a kora tavaszi áradás kisodorja a sivatagba. Ez a „rendszer” nem-csak a talajvizet mérgezi, hanem a rágcsálók és rovarok révén állandó fertőzésforrás, nem beszélve az európai ember számára szinte belélegezhetetlenül bűzös levegőről. Úgyhogy a megszokott iskolaépítéseken kívül jelenleg két kerületben – európai uniós forrásokból – kísérleti hulladékkezelési programon dolgozunk. A lakókkal összefogva megpróbáljuk legalább a szerves hulladékot külön gyűjtve gyorsan ártalmatlanítani, hogy az azonnali közegészségügyi kockázatot csökkentsük. Ha a kísérleti program jó eredményeket hoz, később a város ki tudja terjeszteni, és technológiailag is magasabb szintre emelheti, amikor lesz rá anyagi forrása. Afganisztán emberi erőforrásokban is, természeti kincsekben is megdöbbentően gazdag. Ha a háborús állapotokat sikerül végre megszűntetni, óriási fejlődésre lesz kilátása. Ezért hirdettük meg már másodszor Magyarországon a Petőfi általános és középiskolák körében társadalmi szemléletformáló kampányunkat, és fordultunk felhívással e közép-ázsiai szegény ország támogatására adományozói körünkhöz a közelmúltban, melyért ezúton is köszönetet mondunk. (Képünkön: tanszerosztás a samarkanyani Petőfi iskolában.) Ezért bíztatjuk afganisztáni közösségi alkalmakon a kedvezményezettjeinket; a ’80-as években mi se gondoltuk volna, hogy a szovjetek valaha is kimennek Magyarországról, mégis kimentek. Azt sem gondoltuk a rendszerváltás utáni gazdasági összeomlásban, hogy valaha adományozó ország leszünk, mégis az lettünk. Tegnap mások támogatták Magyarországot, ma mi támogatjuk Afganisztánt. Úgy készüljenek, hogy holnap pedig Afganisztán támogat majd egyéb népeket.

Szelényi Gábor (a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkatársa, Mazar-i Sharif - Afganisztán)

::Nyomtatható változat::