2005. December
**Megújult az orgona**
„Ének és orgonahang, Mind az ő szent nevét áldják!” (EÉK 57)
Az októberi istentiszteleteken a hívek a következő változásokat vették észre a templomban: az oltár mellett volt a harmónium; nem lehetett fölmenni a kórusra; az orgonára fölnézve láthatóvá vált annak szétszedett állapota.
Mindennek az volt az oka, hogy javítás alatt állt a hangszer. Pusker János orgona építő és javító mester három héten át dolgozott orgonánk megújításán. Áldozatos és odaadó munkával javította, tisztította, és hangolta a körülbelül 170 esztendős hangszert (a belsejében található évszámok közül a legrégebbi 1836).
A fémsípok között voltak olyanok, amiket nem csak hangolni kellett, hanem eredeti formájára visszaállítva megmunkálni is. Egyes sípok javítását a mester bakonybéli műhelyében végezte. A pedál sípokat (melyek közül a leghosszabb 2,5m hosszúságú) ahol kellett, megragasztotta, némelyeket szúrágások ellen kezelt, a többit pedig tisztára mosta. Végül minden sípot (összesen 680 darabot) behangolt. Az eredményt az október 23.-i istentiszteleten nem csak a zeneértők érzékelték.
Az elvégzett munka anyagköltsége és munkadíja összesen 275.000Ft volt (erre a célra a gyülekezetünk korábban 400€ adományt kapott a bad tatzmansdorfi testvérektől).
A közeljövőben orgonahangversenyt is tervezünk, amikor egy orgonaművész nyújt majd teljes képet megújult orgonánkról mindannyiunk örömére és Isten dicsőségére.
Gerhát László
**Betlehemi Békeláng**
Az idei évben karácsony előtt ismét áthalad majd a határunkon a Betlehemi Békeláng (Friedenslicht aus Betlehem). A tavalyi esztendőben a rossz idő miatt sajnos csak kis érdeklődésre tartott számot az esemény. Az idén reménység szerint sokkal többen fognak kimenni a lépesfalvi határátkelőhöz dec. 22-én este, hogy osztrák testvéreinkkel együtt részt vegyenek ezen a rövid kis áhítaton, amely kifejezi a hívők egységét határon innen és túl. Isten fénye világítsa meg útjainkat!
Programok
Nov. 17-én
17.00-kor Bibliaóra
(Sághy Balázs)
Nov. 19-én
14.00-kor Gyerekdélután
(Sághy Balázs)
Nov. 19-én
16.00-kor Ifjúsági óra
(Száz Henriett-Sághy Balázs)
Nov. 20-án
9.00-kor Családi istentisztelet
(Sághy Kata)
Nov. 21-én
15.00-kor Gemeindenachmittag
(Winter-Menke-Sághy)
Nov. 22-én
16.00-kor Barkácskör
(Plöchl Ildikó-Sághy Kata)
Dec. 1-én
17.00-kor Bibliaóra
(Sághy Balázs)
Dec. 3-án
14.00-kor Gyerekdélután
(Plöchl Ildikó)
Dec. 3-án
16.00-kor Ifjúsági óra
(Száz Henriett)
Dec. 4-én
9.00-kor Közös kétnyelvű istentisztelet gyülekezeti közgyűléssel
Dec. 6-án
16.00-kor Barkácskör
(Plöchl Ildikó-Sághy Kata)
Dec. 8-án
17.00-kor Bibliaóra
(Sághy Balázs)
Dec. 13-án
16.00-kor Barkácskör
(Plöchl Ildikó-Sághy Kata)
Dec. 15-én
17.00-kor Bibliaóra
(Gerhát Lászlóné)
Dec. 17-én
10.00-12.00 Ádventi kézműves vásár az iskola előtti kőasztaloknál
Dec. 17-én
14.00-kor Gyerekdélután
(Sághy Balázs)
Dec. 17-én
16.00-kor Ifjúsági óra
(Száz Henriett-Sághy Balázs)
Dec. 19-én
15.00-kor Gemeindenachmittag
(Winter-Menke-Sághy)
Dec. 22-én
16.30-kor Bibliaóra
(Magassy Katalin)
Dec. 22-én
18.00-kor A Betlehemi Békeláng átadása a lépesfalvi határátkelőnél
Dec. 24-én 18.00-kor Szentesti istentisztelet (a templomban, hagyományos német rend szerint)
Dec. 25-én 10.30-kor Karácsony 1. napi kétnyelvű úrvacsorás istentisztelet
Dec. 26-án 10.30-kor Karácsony 2. napi magyar nyelvű istentisztelet a gyermekek szereplésével
Dec. 31-én
16.30-kor Óév esti istentisztelet
Jan. 1-én
9.00-kor Újév reggeli istentisztelet
**Menetelés az Úr dicsőségére**
Különös kis menetnek lehettek szemtanúi Ágfalva lakosai október 9-én, amikor a családi istentiszteleten adtunk Istennek hálát az idei aratásért, és mindazért a jóért, amivel napról napra gondoskodik rólunk. A templomban tartott istentiszteletet megelőzően adományokat gyűjtöttünk az erdélyi árvízkárosultak megsegítésére. Gitárral, dobbal és különböző hangszerekkel kísért énekléssel vonultak végig a gyerekek és a jelen levő szülők a falu alsó részén, és kocsijaikba, kosaraikba tették be a falu lakóinak felajánlásait. Sajnos a dombon levő utcákba a menet lassúsága miatt már nem tudtunk eljutni. Ennek ellenére sokan hoztak az ott lakók közül is élelmiszereket. Jó érzés volt látni a gyülekezeti teremben összegyűjtött adományokat, amik egy részét nem is gyülekezeti tagok adták. Ismét megbizonyosodtam arról, hogy az emberek foglalkoznak a rászorulók problémáival, még ha több száz kilométerre laknak is tőlünk. Az adományokat átadtuk a Máltai Szeretetszolgálat soproni csoportjának, akik az élelmiszereket el fogják juttatni a rászorulókhoz.
SB
**Választások**
Ezúton is tudatom minden Kedves Gyülekezeti tagunkkal, hogy a 2006-os évben általános tisztújítás lesz egyházunkban. A gyülekezetünk elöljáróitól az egyházmegyék és egyházkerületek vezetőségéig menően minden tisztségre választani kell majd. Az ágfalvi egyházközségi választások első fordulóját a 2005. dec. 4-én 9.00-kor kezdődő közös (kétnyelvű) istentiszteletünket követő gyülekezeti közgyűlésen fogjuk tartani. Ezen az alkalmon meg kell választanunk a gyülekezet jelölőbizottságát (akik majd előkészítik a választásokat), és jelölnünk kell személyeket esperes és egyházmegyei felügyelő tisztére. Választó: minden 18 év feletti gyülekezeti tagunk.
**Köszönet**
…Strammer András és Brenner Károly testvérünknek, akik társadalmi munkában eltakarították (gépi erővel), és elszállították a gyülekezeti ház mögött éktelenkedő törmelék és hulladékkupacot.
…Ferstl Lászlónak és Böhm Andrásnak (Baracsi u.), akik a templomban elhelyezett magyar zászlóhoz rudat és zászlótartót készítettek.
…Antal Lajosnénak, aki az idén is girlanddal díszítette fel a templom bejáratát a templomszentelési ünnepre.
…Isten előtt ismert testvérünknek a 10000Ft-os adományért.
**Bibliai süti**
[A múltkori családi istentiszteleten különböző, a Bibliában is említésre került alapélelmiszerekből készítettek az alkalom résztvevői süteményt, amit közmegegyezéses alapon bibliai sütinek neveztünk el. Amikor az istentiszteletet követő agapén megkóstoltuk a frissen sült tésztát, többen kérték, hogy írjuk le az édesség receptjét. Íme tehát az elkészítési mód…]
Hozzávalók: 1+1/2 bögre vaj, 6 db tojás, 2 bögre méz, 4+1/2 bögre liszt, 2 bögre mazsola, 1 bögre mandula,˝ bögre tej, 2 teáskanál sütőpor, 2 bögre cukrozott citrom vagy narancshéj esetleg aszalt füge.
Miután kimértük a megadott mennyiségeket, egy nagy tálban összekeverjük, és kivajazott tepsibe öntjük. Előmelegített sütőben készre sütjük.
Sághy Kata
**Ezúton értesítjük a kedves Testvéreket, hogy a Hírlevelet az egyre növekvő nyomtatási költségek miatt mostantól csak kéthavonta tudjuk megjelentetni.**
|