2006. nov-dec
Kirito 2006
Ahogy beharangoztuk, úgy is lett. Akik a templomszentelési ünnepre eljöttek, hogy velünk együtt örüljenek, és hálát adjanak Istennek a megújult lelkészlakásért, azoknak nagyszerű élményben volt részük (túlzás nélkül mondhatom). Délelőtt kiadós lelki táplálékot kaptunk a délig tartó kétórás istentiszteleten, amit Ittzés János püspök és Gabnai Sándor esperes szolgálata tett még emlékezetesebbé. Vendégünk volt Szabó György egyházkerületi felügyelő és Dr Gimesi Szabolcs, valamint Ulrich Gratz, az oberriexingeni baráti gyülekezetünk lelkésze és vele együtt a város fúvószenekara is. Ez utóbbiak fület és szívet gyönyörködtető módon kísérték egyházi énekeinket, majd pedig térzenével kedveskedtek nekünk a parókia udvarban, ahol déltől végre egy kis testi táplálékkal is "megsanyargathattuk" magunkat. Bogrács gulyás, főtt virsli, süti és hűsítő italok társaságában élvezhettük a Mindenható által felénk küldött napsütést ezen a különleges napon. A gyülekezet felügyelője és lelkésze köszönetet mond mindazoknak, akik munkájukkal segítették az alkalom szervezését és lebonyolítását, különösképpen Nagy Istvánnak és Nagy Istvánnénak, valamint gyülekezetünk minden egyes presbiterének, akik ezúttal is bizonyították áldozatkészségüket és szorgalmukat. -sb-
Filmklub
Az Ágfalvi Könyvtár és az Evangélikus Gyülekezet most megmutatja, hogy van egymással közös témája. Az eszköz: mozgókép, a hely: a könyvtár nagyterme. Mindenkit szeretettel hívogatunk az alábbi két filmvetítésre, amelyre a belépés díjtalan.
-2006. nov. 23-án 18.00-kor a Bonhoeffer című filmet vetítjük (csak felnőtteknek), amely egy német lelkész küzdelmes életét és vértanú halálát mutatja be a náci birodalommal való küzdelemben. A szerelem, küldetés, hit, üldöztetés és ellenállás feszültségét bemutató történet bemutatja, hogy "van beteljesült élet beteljesületlen vágyak ellenére is" (D.Bonhoeffer). Mivel a filmet minden valószínűség szerint csak német szinkronnal és magyar felirattal tudjuk vetíteni, mindenkit kérünk, hogy hozza magával a szemüvegét (ha ilyesmire szüksége van).
-2006 dec. 15-én 16.00-kor pedig a Gól című filmet vetítjük (korhatár nélkül), amely egy brazil fiú élsportolóvá válásának történetén vezet minket végig. Nem csak focibarátoknak (bár nekik különösen is) ajánljuk ezt a filmet. -sb-
**Ifjúsági istentisztelet**
Gyülekezetünk szeretne lehetőleg minél több korosztályú és stílusú embert megszólítani az alkalmaival, hogy mindenki megtapasztalhassa az egymással és Istennel való közösség megtartó erejét. Ezért indítottuk útjára 2 és fél évvel ezelőtt a családi istentiszteleteket, amelyek azóta gyülekezetünk legnagyobb számban (és legtöbb korosztály által) látogatott alkalmai lettek.
A családok után most a fiatalok számára is külön istentiszteleti alkalmat alakítottunk ki. A célunk ezzel az, hogy a fiatalok megtapasztalhassák, az ő nyelvükön és az ő gondolkozásuknak megfelelő módon is lehet istentiszteletet ünnepelni. Az eddigi két alkalmunk jó fogadtatásra és érdeklődésre talált a fiataljaink körében. De azért további fiatalok felbukkanására is számítunk, hiszen a korosztály nagyon tágra van szabva: a 14-30 éves korcsoportot hívogatjuk. Kérjük a szülőket és nagyszülőket is, hogy biztassák a családjukban élő fiatalokat (akik jelenleg a vasárnapi istentiszteleteken sajnos csak elenyésző számban vannak jelen), legalább ezekre az alkalmakra jöjjenek el. -sb-
________________________________________________________
*Szeretettel ajánljuk minden érdeklődő figyelmébe gyülekezetünk iratterjesztését (a templomban), ahol Bibliák, Énekeskönyvek, vallásos témájaú könyvek és szórólapok, valamint a Barkácskör dísztárgyai és képeslapjai kaphatók.*
________________________________________________________
**Köszönet nyilvánítás**
-adományokért: anonim adakozó (10.000Ft), Zeltner Mária (100.000Ft), Erna Herkel (30euró), Blaskapelle Oberrixingen és az oberriexingeni evangélikus gyülekezet (1000euró).
-Schneider Mátyásnak az egyházfilakás ajtócseréjénél végzett önkéntes munkájáért.
-Száz Tibornénak egész éves fáradozásáért, amellyel önkéntes módon elkészítette gyülekezetünk könyvelését.
-Stadler Katalinnak, aki az elmúlt hónapokban gyülekezetünk irodai adminisztrációjába segített be önkéntes munkájával.
Programjaink
FIGYELEM!!!
*Mivel a karácsony szenteste és az óév este vasárnapra esik, ezért a szokásos délelőtti istentiszteleteink ezeken a napokon elmaradnak.*
Nov. 9. 17.00
Bibliaóra
Nov. 11. 16.00
Ifjúsági kör - filmvetítés
Nov. 14. 16.00
Barkácskör
Nov. 16. 18.00
Ifjúsági istentisztelet
Nov. 18. 14.00
Játszóház (hittanos gyerekeknek)
Nov. 19. 9.00
Családi istentisztelet - szuplikáns teológus vendégszolgálatával (!!!)
Nov. 20. 15.00
Gemeindenachmittag
Nov. 23. 17.00
Bibliaóra
Nov. 23. 18.00
Filmklub a könyvtárban
- Bonhoeffer (felnőtteknek)
Nov. 25. 16.00
Ifjúsági kör
Nov. 28. 16.00
Barkácskör
Dec. 5. 16.00
Barkácskör
Dec. 7. 17.00
Bibliaóra
Dec. 9. 16.00
Ifjúsági kör - filmvetítés
Dec. 11. 15.00
Gemeindenachmittag
Dec. 12. 16.00
Barkácskör
Dec. 14. 17.00
Bibliaóra
Dec. 14. 18.00
Ifjúsági istentisztelet
Dec. 15. 16.00
Filmklub a könyvtárban -
Gól (korhatár nélkül)
Dec. 16. 9.00
A Barkácskör adventi vására a piactéren
Dec. 16. 14.00
Játszóház
Dec. 17. 9.00
Családi istentisztelet
Dec. 21. 17.00
Bibliaóra
Dec. 22. 18.00
A Betlehemi Békeláng átadása a lépesfalvi határátkelőnél
Dec. 24. 18.00
Szentesti istentisztelet (a templomban, hagyományos rend szerint) !AZNAP ELMARADNAK A VASÁRNAPI ISTENTISZTELETEK!
Dec. 25. 10.30
Karácsony 1. napi német nyelvű úrvacsorás istentisztelet
Dec. 26. 10.30
Karácsony 2. napi magyar nyelvű istentisztelet a gyermekek szereplésével
Dec. 31. 16.30
Óév esti istentisztelet
!AZNAP ELMARADNAK A VASÁRNAPI ISTENTISZTELETEK!
Jan. 1. 9.00
Újév reggeli istentisztelet
Jan. 6. 9.00
Vízkereszt - magyar istentisztelet
___________________________________________________
*Idős és mozgáskorlátozott testvéreinket az idei téltől szeretnénk segíteni abban, hogy eljussanak a templomba. Ezért azt kérjük, aki szívesen venné, ha autóval odaszállítanánk az istentiszteletre vagy bármely más alkalmunkra, jelezze felénk ezt az igényét az alkalom előtti napon. Jó lenne, ha nehezebben mozgó testvéreink télen is rendszeresen járhatnának a közösségbe. Várjuk a jelzéseket a 20/8242611-es (Sághy Balázs) vagy a 20/8242612-es (Plöchl Ildikó) számra.*
___________________________________________________
**Hírek**
-Utolsó útjára kísértük: Ferstl Mihály (86), Bagarus Imréné (86, szül. Huber Erzsébet) - az Úr adjon az előre menteknek örök békét, a gyászolóknak pedig megnyugvást az ő akaratában.
-Megkereszteltük: Szakács Kristóf, Nagy Ábel, Schey Dorottya Flóra - Isten áldását kívánjuk kicsiny testvéreink és családjaik életére.
-Október 24-én esperesi vizitációt (hivatalvizsgálatot) tartott gyülekezetünkben Gabnai Sándor esperes és Dr. Gimesi Szabolcs egyházmegyei felügyelő. A vizsgálat során megtekintésre kerültek az egyházközség pénzügyi elszámolásai, anyakönyvei, zárszámadásai, kegytárgyai, vagyonleltára, épületei, stb. Az egyházmegyei elnökség ugyenezen nap estéjén tartott presbiteri ülésen bejelentette a gyülekezet vezetőinek, hogy mindent rendben talált, és Isten áldását kívánta gyülekezetünk további életére.
Perselypénzből befolyt összeg: szeptemberben 31000Ft, októberben 28000Ft.
-a búcsúi ünnepi istentiszteleten tartott adománygyűjtésen 75.000Ft és 250euró adomány gyűlt össze a templomtető renoválására.
-Kicserélésre került az egyházfilakás bejárati ajtaja. A munka összköltsége 140.000Ft volt.
|