2007. jan-feb
**Ad(hat)ó 1%**
Igen-igen. Tudom, hogy már az "adó" szó hallatán is borsózik a háta mindenkinek. Ezért is toldottuk bele a kis szócskát a közepére, amitől sokkal barátságosabbra változik a jelentése. Itt tehát valami olyanról van szó, amit nem kötelező adni, de lehet.
2007-ben sajnos úgy tűnik, hogy nem lesz könnyebb az élet országunkban, mint előtte volt. Ez evangélikus gyülekezetünket különösen is rosszul érinti, hiszen az idei évnél tovább nem halaszthatjuk az életveszélyessé vált templomtető renoválását, amihez nagyon nehéz lesz előkeríteni a forrásokat. Így a gyülekezeti tagjaink és támogatóink hozzájárulására is fokozottan számítanunk kell. Kérjük, ha Ön vagy hozzátartozója az eddigiekben még nem rendelkezett befizetett adója 1+1%-áról, az idén feltétlenül tegye meg, hogy rendelkezik, és erre családtagját is figyelmezteti. A megokolás nagyon egyszerű:
1.ez az adomány Önnek egyetlen forintjába sem kerül, mivel mindenképpen befizetné azt az államnak,
2.de így az adójából olyan célra is adhat, aminek az eredményét is közvetlenül látni fogja
A részletekről már az Ágfalvi Krónikában is írtam, de röviden itt is közlöm az 1%-okkal kapcsolatos alapvető tudnivalókat.
A magyar állam lehetővé teszi, hogy a befizetett vagy befizetendő adó 1+1%-ának felhasználásáról mindenki saját maga döntsön. Az első 1%-ot valamelyik egyház részére lehet rendelni, a másikat pedig valamilyen alapítványnak vagy egyesületnek, amely jogosult ilyen adomány fogadására. Az egyházaknak küldött 1%-ról tudni kell, hogy ezek az egyházak központi kasszájába mennek, tehát nem közvetlenül a helyi gyülekezetet támogatják, hanem az evangélikus, a katolikus vagy más egyház országos munkáját. Az alapítványok támogatása esetén viszont helyi érdekeltségű csoportok munkáját támogathatjuk, akik működését közvetlenül érezhetjük is.
Hogyan adhat Ön 1%-ot? A jelen Hírlevélhez csatolt borítékot kitölti, aláírja és leragasztva odaadja könyvelőjének, vagy ha önadózó, személyesen mellékeli az adóbevalláshoz. Mindez Önnek összesen mintegy 3 perc munkát jelent, de ezzel komoly támogatást adhat a gyermekmunkánkhoz, vagy éppen a templom megmentéséhez. Kérjük tegye meg. Ha kérdése van, bátran hívja fel hivatali számunkat (20/8242611). -sb-
________________________________________________
Filmklub
Az Ágfalvi Könyvtár és az Evangélikus Ifjúsági Kör folytatja közös programját, a filmvetítéseket, amelyre mindenkit (tehát nem csak az evangélikusokat) szeretettel hívogatunk. A filmvetítéseket havi rendszerességgel tartjuk a könyvtárban - ezekre a belépés továbbra is díjtalan.
Január és február hónapban a következő vetítések lesznek.
Január 27-én 16.00-kor az
"Indul a bakterház" című klasszikusnak mondható vígjátékot fogjuk megnézni, amire kicsiket és nagyokat egyaránt hívogatunk. Aki látta, úgyis eljön megint megnézni, aki pedig még nem, annak nem szabad lemaradni róla.
Február 24-én 16.00-kor "A misszió" című megrendítő erejű filmdrámát fogjuk levetíteni, amire első sorban a fiatalokat (14 éves kortól) és a felnőtteket várjuk. Ez a katartikus alkotás is a filmművészet örök érvényű remekei közé tartozik.
-sb-
________________________________________________
**Népmozgalmi adatok**
Itt közöljük azok nevét, akiket az elmúlt évben elbúcsúztattunk, megkereszteltünk vagy megeskettünk a gyülekezetünkben.
*Utolsó útjára kísértük:*
Bagarus Imréné, szül. Huber Erzsébet
Ferstl Mihály
Kránixfeld Alfrédné, szül. Strammer Mária
Kránixfeld Mihályné, szül. Nussher Irén
Pahr Andrásné, szül. Szarka Mária
Strammer Mátyásné, szül. Nusherr Hermina
Ezen kívül búcsút vettünk Budapesten gyülekezetünk egykori lelkészétől, Dr. Pusztai Lászlótól is.
Jézus Krisztus mondja: "Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él."
*Megkereszteltük:*
Arthofer Dániel
Gaál Levente
Horváth Bence
Kirchknopf Kevin
Kovács Tímea
Nagy Ábel
Pöpperl Paszkál
Schey Dorottya
Szakács Kristóf
Zagyva Nikolett
Jézus Krisztus mondja: "Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába."
*Összeházasodtak:*
Lang János és Sebe Krisztina
Prinner Mátyás és Horváth Mónika
Tóth Szilárd és Ferstl Melinda
Az Úr áldja meg a közösen megkezdett életutakat!
________________________________________________
**Köszönet nyilvánítás**
-adományokért: Neszmélyi Ernő (5.000Ft), Hedwig Steiger (10.000Ft), Gaál Istvánné (5.000Ft).
-Horváth Józsefnének, aki a templomunkba, és id. Várallyay Pálnak, aki a gyülekezeti termünkbe fenyőfát adományozott.
-Csete Józsefnének szolgálatáért, a templomunk oltárának egész éven át való lelkes és odaadó díszítéséért.
-Gerhát Lászlónak, kántorunknak, aki felkészültségével és odaadó szolgálatával az elmúlt évben is nagyszerűen vezette alkalmainkon az éneklést.
-Gerhát Lászlónénak, aki egyházfiként és a Bibliakör vezetőjeként is kiemelkedően fontos szolgálatot végez gyülekezetünkben.
-Száz Tibornénak azért, hogy az elmúlt években önkéntesen segítette gyülekezetünket könyvelési munkájával.
-Száz Henriettnek, aki a gyülekezet ifjúsági munkája terén nyújt nekünk folyamatos segítséget.
-gyülekezetünk minden presbiterének és szolgálattevőjének az elmúlt évben végzett munkáért.
________________________________________________
**Bibliakör**
A Bibliaórák tartásában a 2006-os esztendő végén jelentős változások történtek. A legfontosabb változás az volt, hogy Gerhát Lászlóné testvérünk a felkérésemre elvállalta, hogy átveszi a Bibliakör vezetését. Ezzel elindult egyfajta stílus váltás is, amelynek keretében az eddig inkább istentiszteletre, illetve imaórára hasonlító bibliaórákat szeretnénk sokszínűbbé tenni, és beszélgetős, aktív feladatokat is felvállaló csoportalkalmakká tenni. Ezt jelzi a név apró változása is. Eddig Bibliaóráról (vagyis igei alkalmakról) beszéltünk, ami mostantól Bibliakör (vagyis egy a Biblia köré összegyűlt csoport) néven él tovább. -sb-
________________________________________________
Programjaink
*Szeretettel hívogatunk mindenkit a vasárnapi istentiszteletekre is, hogy együtt legyünk, megpihenjünk, és épüljünk.*
Jan. 11. 16.00
Bibliakör
Jan. 13. 16.00
Ifjúsági kör
Jan. 15. 15.00
Gemeindenachmittag
Jan. 18. 18.00
Ifjúsági istentisztelet
Jan. 20. 16.00
Ifjúsági kör - évadnyitó
Jan. 21. 9.00
Családi istentisztelet
Jan. 22. 17.00
Ökumenikus imaest a katolikus templomban
Jan. 25. 16.00
Ökumenikus Bibliakör az evangélikus gyülekezeti teremben
Jan. 27. 14.00
Játszóház hittanosoknak
Jan. 27. 16.00
Ifjúsági kör - filmklub (könyvtár)
Feb. 8. 16.00
Bibliakör
Feb. 10. 16.00
Ifjúsági kör
Feb. 15. 18.00
Ifjúsági istentisztelet
Feb. 17. 15.00
Farsangi teadélután a gyerekek szereplésével
Feb. 18. 9.00
Családi istentisztelet
Feb. 19. 15.00
Gemeindenachmittag
Feb. 22. 16.00
Bibliakör
Feb. 24. 14.00
Játszóház hittanosoknak
Feb. 24. 16.00
Ifjúsági kör - filmklub (könyvtár)
Már. 3.
Egyházkerületi nap Sopronban
Már. 5. 17.00
Nők Világ Imanapja - együttlét asszonyok és lányok számára
________________________________________________
*Idős és mozgáskorlátozott testvéreinket az idei téltől szeretnénk segíteni abban, hogy eljussanak a templomba. Ezért azt kérjük, aki szívesen venné, ha autóval odaszállítanánk az istentiszteletre vagy bármely más alkalmunkra, jelezze felénk ezt az igényét az alkalom előtti napon. Jó lenne, ha nehezebben mozgó testvéreink télen is rendszeresen járhatnának a közösségbe. Várjuk a jelzéseket a 20/8242611-es (Sághy Balázs) vagy a 20/8242612-es (Plöchl Ildikó) számra.*
|