Budai Egyházmegye
 
1%

1%

 
Menü
Budai Egyházmegye
Jelentések, tájékoztatók
Felügyelői jelentések
Felügyelői jelentés 2010-ről
 

Felügyelői jelentés 2010-ről

Egyházmegyei felügyelői jelentés

Piliscsaba, 2011. április 27.

Tisztelt Egyházmegyei Közgyűlés! Kedves Testvérek!

Bevezetés - egyház a változó és veszélyeztetett világban

Az elmúlt évi egyházmegyei közgyűlés után sok minden történt. A természetben, a világban, az országban és az egyházban is. Mindegyik szféra eseményeinek hatását közvetve érezzük egyházmegyénkben is. A természet és a történelem viharaiban érdemes újra hallgatnunk a 110 évvel ezelőtt született Ordass Lajos püspök 1943-ban írt szavára: „Az egyház Isten által még a család előtt létrehozott intézmény. Áradattal szembeni menedék, első és utolsó is a világon… Az egyház azért van, hogy vihart álljon”. Igen, viharok voltak a természetben: a vörösiszap-katasztrófa a Dunántúlon, földrengés és cunami Japánban. Aztán voltak és vannak politikai cunamik: az észak-afrikai diktatúrák ugyanúgy kártyavárként dőlnek össze szemünk előtt, mint Kelet-Európa kommunista diktatúrái két évtizeddel ezelőtt. Végül változás és mozgás van a hazai belpolitikában is. Az elmúlt tavasszal megbukott a nyolcéves szocialista-liberális kormányzás, s kétharmados többséget szerzett a parlamentben a Fidesz-Kereszténydemokrata koalíció. Egyházmegyénk egyik lelkészének Donáth Lászlónak véget ért tizenkét évig tartó parlamenti képviselői mandátuma, ugyanakkor Budapest díszpolgári címét nyerte el, amihez ezúton is gratulálunk. Az új kormányzásban Prőhle Gergely országos felügyelőnk és Dr. Cserháti Péter, az Északi Egyházkerület helyettes felügyelője is helyettes államtitkári megbízatást kapott. Akárcsak a világban, úgy az egyházban is – sajnos – jobbára a politikai és nem a teológiai szenvedélyek kavarnak érzelmi viharokat. Ezért is veszélyes, ha az egyház közvetlenül beavatkozik a napi politikába. Az egyháznak mint Krisztus testének nem arra van mandátuma, hogy a napi politikát irányítsa. Az egyház tagjainak mint állampolgároknak viszont joga és erkölcsi kötelessége szavazni, nyíltan hangot adni politikai szimpátiainak és aktívan munkálkodni a város jólétén. Kevesen voltak és vannak egyházunkban olyan személyek, akik a lutheri teológia alapján tudtak és tudnak viszonyulni a körülöttünk zajló politikai eseményekhez. Az egyik ilyen személy D. Dóka Zoltán (1929-2000) hévizgyörki lelkész volt, aki a Keresztyén Igazság 1991 őszi számában a pápalátogatás és néhány akkori esemény kapcsán írt egy cikket „Aktuális körkép – lutheránus szemmel” címen. Ebben írta a következőket: „Az államnak nem feladata, hogy a vallást propagálja. De azzal, hogy biztosítja, az állampolgárok lelki-szellemi szabadságát, pozitívan hat az egyház életére anélkül, hogy beavatkoznék abba. Hasonlóképpen az egyháznak nem feladata, hogy az állam politikai tevékenységének szolgálatába álljon. De azzal, hogy hirdeti az evangéliumot, az hitet ébreszt, s e hit gyümölcseként az egyháztagok által, akik egyben állampolgárok is, nő a társadalom erkölcsi színvonala, benne a szociális felelősségtudat is, az egyház pozitíven hat a társadalom életére anélkül, hogy abba közvetlenül beleavatkoznék”. Ehhez még hozzátehetjük, hogy az egyháznak van prófétai szerepe is (amivel persze óvatosan, végig gondolva, s legfőképpen csakis a közösség felhatalmazásával lehet élni). Ez azt jelenti, hogy adódhat status confessionis, hitvallási helyzet, amikor az egyház nem hallgathat: ilyen helyzet lehet a mindenkori hatalom korrupciója, vagy a hatalom központosító törekvése. Ordass püspök szavával ilyenkor az egyház a nemzet lelkiismerete kell, hogy legyen, s ilyenkor az egyház mint testület sem „hallgathat” tovább. Adódhat a közeljövőben is olyan helyzet, amikor az egyháznak - ismétlem: a közösség felhatalmazása alapján ! - nyilvánosan szólnia kell. Végezetül változás történt a Magyarországi Evangélikus Egyházban is. 2010 őszétől Gáncs Péter püspök vette át az elnök-püspöki tisztet Ittzés János püspöktől, s a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületet június végétől Szemerei János megválasztott püspök vezeti, akinek a szolgálatára ezúton is Isten áldását kérjük. Sajnálatos tény, hogy a jelöltek „versenyében” (ez méltatlan szó a püspökválasztáshoz) a liturgia kérdése élesen megosztotta a kerület gyülekezeteit. Véleményem szerint a liturgia bár fontos, de – reformátoraink kifejezésével adiaphoron, vagyis az üdvösség tekintetében nem döntő. Mindamellett elgondolkodató Dr. Boleratzky Lóránd egyházjogászunk azon megállapítása, hogy a püspöki jogkört korlátozó a permanens zsinat (református eredetű) gondolata talán nem egészen kompatibilis lutheránus – igenis, episzkopális - hagyományainkkal.

  1. Beszámoló a közvetlen egyházfelügyelői tevékenységemről
  2. 1. Kapcsolat a gyülekezetekkel

Elmúlt közgyűlésünk óta három egyházmegyei vizitációt tartottunk: 2010. április 17-én Nagybörzsönyben, április 20-án Kelenföldön, május 11-én pedig a Budavári Egyházközségben. Bence Imre esperes testvérem beszámolt a vizitációk eredményéről. Kisebb hiányosságok természetesen mindenütt adódnak, de éppen a vizitáció megfelelő alkalom ahhoz, hogy ezeket a gyülekezetek pótolják. Meg kell említenünk, hogy mivel a Budavári gyülekezet esetében a vizitáció tárgya az esperes gyülekezete volt, így a hivatalos vizitációt Ittzés János elnök-püspök vezette. A hivatalos iratok áttekintésén túl igen fontos az önértékelés, amelyet a gyülekezet elnöksége a vizitációra elkészít, ám ennél is fontosabb a presbitériummal való találkozás. Általában fogadtatásunk mindig szívélyes volt, ám adódott olyan hely is, ahol a presbitérium részéről némi visszafogottságot észleltünk. Ennek magyarázata a helyi lelkészek közötti nem mindig felhőtlen viszonyban találtuk meg. A többlelkészes gyülekezetben sajnos ez a feszültség igen gyakori, így ezúton is szeretném kérni lelkésztestvéreimet, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a szolgatársi kapcsolataik javuljanak, mert ennek hiányában nem épülnek a rájuk bízottak. Az a kezdeti elképzelésem, hogy a hivatalos vizitációkon kívül minden évben „egyéni látogatást” is teszek az egyházmegye minden egyes gyülekezetében, sajnos nem valósult meg hiánytalanul. A gyülekezeti tagok egy részével azonban több fórumon is tudok rendszeresen találkozni. Erre még később visszatérek. Ugyanakkor örömmel jelentem, hogy a Budakeszi Gyülekezet, amely évtizedekig a Budahegyvidéki Gyülekezet szórványa volt, kinyilvánította, hogy leány-gyülekezetté kíván alakulni. 2011. január 11-én Bence Imre esperes ünnepélyesen beiktatta a Gyülekezet szabályosan megválasztott és felállt presbitériumát és Garádi Géza felügyelőt. Lacknerné Puskás Sára lelkésznő több éve végzi a gyülekezetépítő lelkészi szolgálatot, s amint az elmúlt évi felügyelői jelentésemben is említettem, a leánygyülekezetnek 2009 szeptemberétől saját gyülekezeti háza van, amelynek felépülését az országos egyház, az egyházmegye és az anyagyülekezet is támogatta.

  1. 2. Kapcsolat a lelkészekkel

Lelkésztestvéreimmel általában a havonkénti lelkészi munkaközösség (LMK) alkalmain tudok találkozni. A korábbi időszakban szerda délelőttre nem tettem egyetemi órát, hogy el tudjak menni az LMK-ra, ám az új gyakorlat szerint az LMK-ülések időpontja változó napokra esik, így részvételem ennél fogva korlátozott lett. Ezúton is szeretném megköszönni Dr. Blázy Árpád esperes helyettes úrnak, hogy az elmúlt években gondosan és lelkiismeretesen vezette ezeket az alkalmakat. Lelkésztestvéreimmel a másik találkozási lehetőség a Lelkészakadémia, amelynek tanácsadó testületében én is részt veszek, s lehetőségeimhez - és a téma izgalmasságához képest – igyekszem eljutni egy-egy ilyen balatonszárszói alkalomra.

  1. 3. Kapcsolat a gyülekezeti felügyelőkkel

Egyházmegyénkben továbbra is példamutatóan működik az egyházmegyénk gyülekezeti felügyelőinek alulról szerveződő öntevékeny negyedévenkénti találkozója. Általában az egyik gyülekezeti felügyelő a házigazda, s az ő javaslatára folytatunk beszélgetést egy-egy témáról. A helyi lelkész fogad általában bennünket, az ő áhitata nyitja meg a találkozót, de utána a beszélgetésen csak a felügyelő társak vesznek részt. Amikor csak tudok, igyekszem eljutni ezekre lelkileg és szolgálat szempontból is fontos alkalmakra.

  1. 4. Kapcsolat a presbiterekkel

Istennek hála, több éves előkészület után 2010 októberében a Magyaroszági Evangélikus Egyházban is elindult a presbiterképzés. Emlékeztetőként mondom, hogy 2008. május 31-én a Budahegyvidéki Gyülekezet területén tartottuk az egyházmegyei presbiteri találkozót, amelyen a Magyarországi Református Egyházban két évtizede folyó presbiterképzésről hallhattunk előadásokat. 2009 augusztusában volt az EPOT, ahol már kész tervekkel álltunk elő, s 2010. október 15-17. között a révfülöpi Ordass Lajos Oktatási Központ adott otthont az első tanfolyam előadásainak. Mintegy 100 presbiter vagy presbiter-jelölt vett részt ezen a képzésen: a hétvégén hét blokkban hallhattak előadásokat. A tanfolyam kezdetén és végén is úrvacsorai istentisztelet volt. A kurzus második (befejező) részére 2011. április 8-10 között került sor. A jelenlevők egy része otthon írásbeli dolgozatot készített egy általa választott témából, s mindenkinek ki kellett töltenie a tárgyi tudásra vonatkozó vizsga-tesztet. Örömmel jelentem, hogy április 10-én Gáncs Péter elnök-püspök úr mintegy hetven oklevelet adhatott át a presbiterképzés résztvevőinek. A presbiterképzés nem egyszerűen konferencia volt, hanem itt tanulni lehetett és kellett, s a megtanult anyagról számot kellett adni. Azt hiszem minden egyes résztvevő testvérünk azzal a megnyugtató érzéssel utazhatott haza, hogy a részvételnek volt tétje, s érdemes volt időt és energiát fordítani erre. Hálásak vagyunk, hogy a részvétel költségeit: az oktatást, a szállást és az ellátást is teljes egészében fedezte az Országos Egyház. Egyházmegyénk területén lévő gyülekezetek közül a Budavári, az Óbudai, a Kelenföldi gyülekezetek képviseltették magukat egy-két személlyel; s külön dicséret illeti a Pesthidegkúti Gyülekezetet, mert onnan hatan is jöttek, sőt volt még olyan jelentkező is onnan, akit a révfülöpi otthon már nem tudott fogadni októberben. Testvérek, adjuk tovább a presbiter-képzés jó hírét jelenlegi és talán leendő presbiter-testvéreinknek, nemcsak a képzés szervezőjeként mondom, hanem az általános visszajelzések alapján állíthatom, hogy érdemes ezen a tanfolyamon részt venni!

  1. 5. Kapcsolat az Egyházkerület többi egyházmegyéjével (MET)

    Dr. Fabiny Tamás egyházkerületünk püspöke és Benczúr László egyházkerületünk felügyelője kezdeményezésére negyedévente találkozik a MET, azaz a Megyei Elnökségek Tanácsa. Egyházkerületünk többi egyházmegyéjének espereseivel és felügyelőivel közös ebéd és áhitat után rendszeresen megtárgyaljuk az aktuális teendőket. Legutóbb például a 2011. május 28-i aszódi egyházkerületi nap (korábban missziói nap) programját egyeztettük. E találkozókra legtöbbször az egyházkerület székházában kerül sor. Akadályoztatásom esetén Dobó György egyházmegyei felügyelő testvérem képviselte egyházmegyénket Bence Imre esperessel.

II. Rövid kitekintés egyéb egyházi szolgálataimra

II. 1. Igei szolgálatok

A Budakeszi Gyülekezetben –többnyire a lelkésznő távolléte idején istentisztelet tartok és az igehirdetés szolgálatát végzem. Lelkészi ordináció híján azonban a szentségeket nem szolgáltatom ki. Ugyanebben a gyülekezetben vezetem a havonkénti Felnőtt Fiatalok bibliaóráját. Korábban, a gyülekezeti terem felépüléséig ez otthonunkban történt.

II.2. Egyetemi oktatói munkám egyházi vonatkozása

Több mint három évtizede tanítok a felsőoktatásban elsősorban angol irodalmat. Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán az Anglisztika Intézetet és a Hermeneutikai Kutatóközpontot vezetem, s havonkénti rendszerességgel tanítok az országhatárainkon túl, az Eperjesi Egyetemen is. Angol szakos oktatói munkámba az irodalmi órákon az angol Biblia ill. az angol-amerikai kereszténység történetének oktatása is helyet kaphatott. Óraadóként a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán és az Evangélikus Hittudományi Egyetemen is tartok „Teológiai hermeneutika” ill. „Keresztény spiritualitástörténet” című előadásokat és speciális kollégiumokat.

II. 3. Magyarországi Luther Szövetség és a Reformációi Emlékbizottság

Több éve a Magyarországi Luther Szövetség elnöke vagyok és egy éve tagja egyházunk 2017-re készülő Reformációi Emlékbizottságának. Lutherrel kapcsolatos kiadványokat jelentetünk meg, s konferenciákat rendezünk. 2010. október 30-án a Luther Szövetség rendezte „Az ügynökkérdés egyházi feldolgozása és teológiai kérdései” c. konferenciát, amelynek anyaga hamarosan meg fog jelenni a Luther Kiadónál.

II. 4. Lelkészakadémia és Presbiterképzés

A lelkészek továbbképzését szolgáló Lelkészakadémia tanácsadói testületének vagyok a tagja, s a már említett presbiterképzésnek Dr. Hafenscher Károllyal együtt a vezetője vagyok.

II. 5. Luther Kiadó igazgatótanácsa és a Sajtóbizottság

Tagja vagyok mindkét egyházi testületnek.

II. 6. Credo folyóirat

Tagja vagyok a folyóirat szerkesztőbizottságának.

II.7. Az EBBE szolgálata

Alapítója és egyik vezetőségi tagja vagyok az egyházunk lelki-szellemi megújulásáért immár egy évtizede munkálkodó Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesületnek, amelyben különféle kegyességű lelkészek és világiak találkoznak, szolgálnak és imádkoznak egyházunk megújulásáért. Félévi sorozatokat, tulajdonképpen szabad egyetemi előadásokat hirdetünk. Több sorozatunk anyagát könyvek formájában is megjelentettük; alkalmaink hanganyaga egyesületük honlapjáról letölthető (http://ebbe.lutheran.hu). Szerveztünk sorozatokat bibliai személyekről, dogmatikai kérdésekről, az egyházi ügynökkérdésről, a határainkon túli evangélikusok életéről, egyházunk tanításáról, az ébredési mozgalmak jeles képviselőiről is. Az ősszel az egyház és a zsidóság kérdésköréről szólnak majd az előadók.

II.8.Túróczy-hagyaték Alapítvány

Tagja vagyok e testület kuratóriumának.

II. 9. A Zsinat

Az egyházmegye második világi póttagja vagyok a zsinaton. Harmati Béla László küldött és Ittzés András pótküldött akadályoztatása alkalmával egy esetben hívtak be: 2010. november 26-án. A Zsinati ülésszak után részt vettem Gáncs Péter elnök-püspök beiktatásán.

II. 10. Részvétel a másik két egyházkerület munkájában

  1. óta részt veszek a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület Ittzés János püspök úr által létrehívott tanácsadói testület, az u.n. „káptalan” munkájában. Ittzés püspök úr nyugdíjba vonulásával, 2011 júniusában ez a szolgálat megszűnik. 2005 óta Gáncs Péter püspök úr felkérésére részt veszek a Déli Egyházkerületnek a svédországi Linköpingi Egyházkerülettel kialakított rendszeres teológiai munkakapcsolatában.

Befejezés: köszönetnyilvánítás és a jövő

Nem szólok a világi szakmámmal kapcsolatos oktatói és tudományos tevékenységemről: a különféle egyetemi és akadémiai bizottságokról, a hazai és külföldi konferenciákról, a publikációkról, hiszen azok részletezése természetesen nem lehet egy egyházmegyei felügyelői jelentés tárgya. Egyházi szolgálataim és megbízatásaim azonban közvetve kapcsolódnak egyházmegyei felügyelői szolgálatomhoz. A fenti felsorolás az egyházmegyei szolgálatom erősségét és gyengeségét egyaránt magyarázza. A sokoldalú szolgálat nagyobb rálátást ad az egyházmegyei munkára, ám mivel időm nagy részét ezek a szolgálatok is erőteljesen igénybe veszik, a hétköznapi, főleg adminisztratív ügyintézésből sokkal kevésbé tudom kivenni a részemet. Ismételten hálámat fejezem ki Bence Imre esperes úrnak, Dobó György egyházmegyei felügyelő helyettes úrnak, Kövesy Emese egyházmegyei irodavezetőnek, az egyházmegye presbitériumának, hogy az adminisztratív teendők nagy részét leveszik a vállamról. Mint ismeretes, 2012-ben újra egyházi választások lesznek. Már ezúton is jelzem, hogy 2012-ben – éppen e sokirányú tehervállalás miatt – nem fogok indulni az egyházmegyei választásokon. Az utolsó évben azonban – ha Isten engedi - még igyekszem e szolgálatban is helytállni. Fogyatékosságaimat Isten bűnbocsátó kegyelmébe ajánlom, s minden áldásért az ő szent nevének legyen dicséret!

Tisztelettel kérem az egyházmegyei közgyűlést, hogy jelentésemet fogadja el!

Budakeszi, 2011. április 19.

Dr. Fabiny Tibor A Budai Egyházmegye felügyelője

Társoldalak
2004. évi felügyelői jelentés
2005. évi felügyelői jelentés
Felügyelői értékelés és javaslat
felügyelői jelentés 2008-ról
Felügyelői jelentés 2011-ről
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster