Lelkigondozás
Luther utca, reggel 8 óra előtt tíz perccel. Az orvosi
rendelő előtt már néhány autó álldogál. Az udvaron
kerékpárok. Korán érkező betegek, akik tudják, hogyha később
jönnek, hosszú órákat kell várniuk receptre, vizsgálatra.
Alig néhány házzal az orvosi rendelő mellett van az
Evangélikus Lelkészi Hivatal. Előtte nem állnak kocsisorok.
Időnként azért ide is becsöngetnek emberek. Azért jönnek,
mert meghalt valakijük, a temetést beszélik meg. Azért
jönnek, hogy keresztelőt, vagy esküvőt jelentsenek be. Azért
jönnek, hogy egyház-fenntartást, vagy adományt fizessenek.
Jó, hogy ezekért betérnek ide az emberek. Jó, hogy van, aki
szomorúságában idejön, az evangélikus egyház segítségét is
igénybe veszi a temetésnél. Jó, hogy van, aki itt, ebben a
templomba szeretné Isten áldását kérni házasságára. Jó,
hogy van, aki ebbe a gyülekezetbe hozza gyermekét, hogy a
keresztség áldásában részesüljön.
A lelkész munkája azonban szélesebb rétegű. NEM
ünnepségszervező, NEM temetkezési vállalkozó. Szabad, lehet
becsöngetni a lelkészi hivatalba másért is. Az "elmúlt szám":http://www.lutheran.hu/z/honlapok/dabas/06/2003punkosd
külön oldalán az alábbi felhívást tettem közzé, abban a
reményben, hogy többen lesznek, akiknek bátorságot adnak
mondataim:
**1952-ben egy indiai származású anglikán lelkész, - olvasva
a Timesban, hogy London területén naponta öt ember hal meg
öngyilkosság következtében - közzétett egy hirdetést:
"Mielőtt kezet emelne önmagára, hívjon fel"- és megadta
parókiája telefonszámát. Így indult útjára a lelki
elsősegély szolgálat.**
**Nem gondoljuk, hogy városunkban, gyülekezetünkben olyan
tragikus lenne a helyzet, mint Londonban volt. De biztosak
vagyunk abban, hogy életünkben vannak olyan pillanatok,
amikor segítségre, támaszra szorulunk. Időnként nincs
szükségünk másra, csak arra, hogy meghallgasson valaki.
Gyülekezetünkben két lelkész van, és egy áldozatkész,
önkéntes gyülekezeti tag, aki a lelki segítés mellett kisebb
tennivalókba is szívesen segít, például bevásárol idős, vagy
beteg embereknek. Telefonszámunk, amelyen elérhetők
vagyunk, a lelkészi hivatal telefonszáma: 29/368174.
Hívjanak bátran bennünket!**
Egy telefont sem kaptunk. Önkéntes munkatársunk olyan
munkahelyet keresett, ahol Jézustól kapott elhívásának, hogy
elesett emberekkel foglalkozzon, eleget tud tenni. Mi,
lelkészek továbbra is szívesen nyitunk ajtót azoknak, akik
életük ügyes-bajos gondjával, vagy örömével hozzánk
fordulnak. Igaz, aki idejön, valamilyen módon találkozik
Isten mondanivalójával is, mert hisszük, és valljuk, hogy
életünk Isten nélkül gyökértelen.
Igaz, ajtónkra nincs kiírva a hivatali órák ideje, mert
munkáink, életünk máshova is köt minket. Telefonon azonban
könnyen megbeszélhetünk olyan időpontot, amelyik megfelel a
beszélgetésre.
Jelenleg a "Református Hittudományi Egyetem":http://www.drk.hu/th.htm
Pásztorálpszichológiai Szakán tanulok másodévesként. A szak
két és fél éves. Második diplomaként azért választottam ezt
a szakot, hogy a lelkigondozás területén még több ismerettel
rendelkezve tudjam jól végezni lelkészi szolgálatomat.
Tanulmányaim során egy pszichológus mellett végeztem
gyakorlatot, részt véve az ő foglalkozásain. Megdöbbenve
láttam, hogy mennyien - köztük keresztyén emberek - keresik
meg őt olyan problémákkal, melyek ugyanúgy megbeszélhetőek
lennének a lelkésszel is. Nehogy féltékenységre gyanakodjon
valaki! Fontos a pszichológus munkája is. A feltűnő inkább
az, hogy a lelkésszel kapcsolatban fel sem vetődik az, hogy
ő esetleg valóban lelkész, azaz a lelkek gondozója. Vagy
Istentől félünk? Mert a pszichológus és a lelkész között
valóban van egy nagy különbség: a lelkész az életvezetési
problémák mögött a végén mindig az Isten-kérdés problémáit
találja. Ezen a ponton tud többet kínálni, mint a
pszichológus. Vagy az a különbség, hogy a lelkész
lelkigondozása ingyen van, a pszichológus drága óráival
szemben?
Tudom, nem könnyű érzelmeinkről, kátyúba jutott életünk
eseményeiről beszélni. Mégis hadd bíztassak mindenkit újból.
Hívjanak minket bátran!
**Koczor Ildikó**
|