1%

*Harmincz Pálné visszaemlékezése a háború idején levő iskolára, gyülekezetre. Sorait olvasva nem az tűnt ki nekem, hogy mennyire nehéz volt, ha-nem inkább a megtartatás, az, hogy sok nehéz úton megtartott az Isten embereket.*

"Amikor én kicsi voltam, az evangélikus óvodába jártam. Iskolás korban az evangélikus iskolába, amely a templomunkkal volt egy udvarban. Ez akkor az új iskola volt, teljesen újjá épült a tanító lakással együtt. Két osztályt járt itt minden diák.

Azután átkerült a régi iskolába. Ez a Luther utca másik felén volt. Szeptember 1-én megkezdődött a tanítás, az év november 4-én Gyónra is elérkezett a háború. Megszűnt a tanítás. Így én a 3. osztályt két hónapig jártam a kortársaimmal együtt. Az új rendelet értelmében az összes gyermeket 5. osztályba kellett tenni, azokat is, akik már szeptember 1-én a 6. osztályt kezdték. Volt még egy nagy újdonság: a református gyermekekkel együtt, a régi iskolába jártunk. Felkérték a szülőket, aki tud, nagyobb asztalt adjon, de széket, azt mindenkinek saját magának kellett vinni. Addig mindig a tanító, vagy a rektor úr tanította a hittant, most a Ruttkay tisztelendő járt át hittan órát tartani.

Megkérdezték, nem akarunk-e latin nyelvet tanulni? 5-6-an akartunk, ezek az órák a parókián voltak. Kijártuk a 6. osztályt is. Újabb rendelet jött. Nem. Még a 7. osztályt is a református gyerekkel jártuk, csak egy volt, Balog Ferenc, aki most némedi lakos. 4 fiú, 4 lány tette le a 7. osztályt: Révész Gabriella, Fülöp Júlia (Erősné), Fontrán Magdi, Fabók Karolin, Balázs Mihály (felesége Rojcsik Júlia), Kovács Béla (felesége Gattyán Karolin), Kaszala Ferenc (felesége Kállai Júlia). Itt aztán német nyelvet tanultunk még (így egyiket se tudom). 8. osztályba már az egész falu egységesen egy helyre, a Kossuth utcai római katolikus iskolába járt.

A falut megzavarta a sok változás, a szülők alig várták, hogy gyermekük kijárja a 6 elemit. Ilyen nagy gyerek már sokat tudott segíteni a földeken, vagy kinek kinek a munkájában. Nagyon nagy volt a lemorzsolódás. Egyszerűen nem küldték gyermeküket iskolába. Megindult a vallásüldözés, az új iskolánk a templomudvarban kerítéssel lett elzárva, a tanítók megrémülve, a rektor úr az orgonálást sem merte vállalni. Egy ideig orgona nélkül, Kovács Pál (Pontyi) nagyon jó hangja volt, ő kezdte, vezette istentiszteleten az énekeket.Majd Ruttkay tisztelendő néni megtanult orgonázni, előbb rosszul ment, de szépen belejött.

A gyerekek nagy része (lányok) háztartásbelinek ment (szolgálni). Ez volt a szokás, és kényszer is. Egy része tovább tanult, ők aztán a templom felé se mertek jönni. A pesti lányok, ha hazajöttek, eljöttek közénk. Tisztelendő úr szalmaszálba kapaszkodva gyűjtögetett bennünket. Szép bibliaórák voltak, ilyen serdülő gyerekeknek való tanítással egybe kötve. Hétfő este volt mindig a lányoké, csütörtökön gyülekezeti bibliaóra. A fiúkat nem bírta összeterelni soha. Csak vasárnap volt tele a kórus, lesték a lányokat. Mivel mi sem tanulók, sem dolgozók nem voltunk, különösen télen rengeteg szabadidőnk volt. Rádió, televízió senkinek nem volt, esetleg a kocsmában rádió.

Tisztelendő néni tanított kézimunkázni, szalon-cukrot nem lehetett kapni, mi főztük és gyönyörűen csomagoltuk. 10 szem cukrot kapott egy gyerek, ez volt a karácsonyi ajándék. Énekeltünk ünnepnapokon a kóruson, kíséret nélkül. Énekkar hagyomány volt, előttünk lévő korosztály még szebben, a rektor úr vezetésével éne-kelt. De a gyülekezet velünk is meg volt elégedve, örültek nekünk."

**Harmincz Pálné**