Joób Olivér születésének centenáriuma

Joób Olivér
~ "Isten gyülekezetének látnia kell mindenekelőtt az antikrisztust, a külső ellenséget, a bűnt amely el akarja gáncsolni élete útját, Krisztus követése útját; és látni a belső ellenséget, a bűnt, a saját terveinket, vágyainkat, kívánságainkat melyek bénítják Isten népe életét; sokkal jobban, mint a külső ellenségek és körülmények.
~ Életbevágó szükség az imádkozás Isten népe számára! …
~ Én hiszem, hogy azért nem zúdult még rá erre a világra valami rettenetes katasztrófa, mert él ezen a földön Isten anyaszentegyháza és imádkozik! Azért kibírható még az élet ezen a világon, ahol annyi a bosszú, szeretetlenség, két háború után annyi gonoszság halmozódott fel az emberek szívében! Ebben a rettenetes hidegségben az imádság az a csodálatos Golf-áramlat, amely gyógyít, segít, amelybe kapaszkodni kell, és amit rábíz Isten az ő népére!"
Luk. 18. 1-8. alapján
1961. május 7.
Emlék-szilánkok
Részletek az egyházközségünk és a szeretetintézmény közös kiadásában
megjelent "Emlékeink Joób Olivér lelkészről"c. kiadványból.
Emlékeim a "jó pásztorról"
~ Ő abban az időszakban volt a körzet lelkésze – háború után – amikor sok szülő gyászolta gyermekét, sok özvegy gyászolta férjét, sok gyermek gyászolta édesapját. Ezen említett események miatt nagy volt az igény a lelki gondozásra, melyet ő lehetőségeihez képest meg is tett. De ezen kívül még sok területen tudott segítséget nyújtani az embereknek. Családlátogatásai révén szinte mindenkit ismert, s a felmerült problémákat is igyekezett megoldani, pl. ha kellett kérvény írt, ha kellett külföldről gyógyszert szerzett be.
~ A Joób Olivér nagytiszteletű úr személyes és másoktól megismert szolgálata miatt javasoltam a kertvárosi gyülekezet szeretetintézményének a névadójául.
~ Ő egy személyben volt intézmény és a „jó pásztor”. Tisztelettel és szeretettel emlékezek rá születésének 100. évfordulóján.
Nyíregyháza, 2010. augusztus
Varga András
Az igehirdetésekről
~ Egy egész prédikáció helyett, úgy éreztem, talán egy-egy rövid részlet a többévi igehirdetéseiből jobban megmutatatja Oli Bácsi hitét, megváltójába s a benne kapott kegyelembe kapaszkodását. – Ez a gyermeki Jézusba kapaszkodása semmit nem változott a nehéz évek folyamán, sőt! Ezt nem tudta elvenni, megtörni sem ember, sem ördög, sem rendőri felügyelet, sem olyan élmény, amikor éjszaka valaki egy tégladarabbal betörte az ablakait. Nagy erőt kapott ezekhez az utolsó, nehéz évekhez megváltójától.
~ Halála reggelén amikor olvastam az Útmutató kiirt igéjét: "Kiragadt engem, tágas helyre vitt engem, mert kedvét leli bennem." – Tudtam, hogy hazavitte a Megváltója. Örömmel áldottam Jézust, aki mindvégig vele volt.
Nyíregyháza, 2010. augusztus
Dévényi Margit (Csöpi néni)
Emlékeimből
~ Az már nem tudom – ez csak úgy történt – többszöri látogatás után „magától” egyre több időt töltöttem a család körében.
~ Szüleim vallásos, templomos emberek voltak, mégis úgy érzem, hogy egyéniségformáló is volt számomra, hogy részt vehettem egy papi család életében, ahol mindig béke és szeretet lakott, s éreztük, hogy Isten színe előtt élünk.
~ A barátság a gyerekekkel tovább is megmaradt, sőt most már az unokákkal is igen élő, eleven.
~ Szép hetet töltöttünk júniusban Árpádék házában Vágáshután, ahol kilenc unoka, két vendég gyerek, s kilenc felnőtt ülte körül az étkezőasztalt naponta...
~ Köszönjük, hogy éppen mi Nyíregyháziak részesültünk gazdag élete sok áldásában.
Nyíregyháza, 2010. augusztus
Kovács M. Jánosné (Erzsike néni)
Fotók a megemlékezésekről: megtekintésükhöz kattintson ide!
A rendezvények szervezésének kezdeteikor az interneten talált emlékeket itt találja!
|