|
2002/1. szám
V. évfolyam, 14. szám - 2002/1. Húsvét
**"Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.**
**Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje."**
(1Kor 15,17-20)
*"Krisztus feltámadt, elmúlt kín, gyalázat,*
*Örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk! Halleluja!*
*Ha föl nem támad, nincsen bűnbocsánat,*
*Ámde ő feltámadott, áldja Krisztust ajkatok! Halleluja!"*
(Ev.énekeskönyv 213. ének)
Ez az a győzelem, melyről nagyon keveset beszélünk. Mert tabu-téma. Már a halál is az - hát még a folytatása! Közismert szóhasználat, amikor azt szeretnénk mondani: "ha meghalok" - ehelyett azt mondjuk: "ha történik velem valami". S ebben a "ki-ne-merjük-mondani" légkörben minden konvenciót és beszédtéma-keretet túllépve cseng és visszahangzik ez a húsvéti ének.
A történelem során számtalan esetben és módon lenyesték Húsvét élét: a feltámadás, halál feletti győzelem mondanivalóját! Ilyenkor pedig felvetődik a kérdés: van-e értelme Jézusnak, van-e értelme Karácsonynak, Nagypénteknek, Tízparancsolatnak, imádságnak, templomoknak és gyülekezeteknek, ha azt nyújtja, amit sokminden más is? Lehet-e tőle lényegesen mássá az élet, ha úgyis meghalunk, s mindennek vége? Kezdettől fogva megszólalt tehát Húsvéttal kapcsolatban a felismerés: mindennek a feltámadás adja meg az értelmét: ha Jézus nem támadt fel, akkor nem erősebb a halálnál - s az emberi bűnnél; akkor hiába hozta a kereszthalál áldozatát; akkor nem igaz a bűnbocsánatról szóló ígéret; akkor nem igazak a megváltásról szóló régi, ószövetségi ígéretek sem; akkor Isten minden szava hiába hangzott el, s iratott le...
Láthatjuk: mennyire egyetlen pilléren nyugszik a keresztyénség: Jézus húsvéti feltámadásán. S az egész építmény összeomlik az alapoktól a tetőszerkezetig, ha nem vesszük meghökkentően komolyan Jézus feltámadását - s vele együtt a miénket is.
|
|
|