2002/3. szám

Klasszikus ádventi ige ez, mely örvendezésre buzdít mindannyiunkat. Kérdés azonban: minek örvendezzünk? Nagyon is jogos ez a kérdés, hiszen a legifjabbtól a legidősebbig, mindenkinek a lelkében ott van a szorongás, az aggodalom, ami beárnyékolja életét és lehetetlenné teszi a felhőtlen, gondtalan örvendezést. Kivétel nélkül mindenkinek az életében van valami, ami nem úgy történik, ahogyan szeretné. Mindenki tudja a maga baját...

Hadd maradjak az enyémnél: immár valamivel több, mint három hónapos itteni szolgálatom alatt tapasztalnom kellett a templom, az egyház iránti nagy közömbösséget. Sokszor az az érzésem, hogy sokan teljesen fölöslegesnek vélik. A gyermekek nem tudják, mikor van istentisztelet, a konfirmáltak mintegy "kikonfirmálódtak", a presbiterek nem érnek rá, és még sorolhatnám. Meg sem említem az egyház javára történő adakozást...

Ezeken morfondírozva olvasom a következő mondást: az aggodalmaskodás a múlt foglyává, a jelen áldozatává és a jövő rabszolgájává teszi az embert. Mennyire igaz ez a mondás! Mennyire el tudja vezetni gondolatainkat, érzelmeinket, egész életünket az örvendezés felé! Egy új kezdet mindig új reményt ígér! Isten újból megadta nekünk az új kezdet lehetőségét, és amikor ezt mondom, rögtön felismerem: van okom az örvendezésre! Az utóbbi vasárnapokon mintha egy kicsit jobban kezdenének összerázódni a hívek, minden gyülekezetben. A gyermekek - még ha egyelőre tétován is - de kezdik látogatni az istentiszteleti alkalmakat. A hittanosok lelkesen tanulgatják a karácsonyi énekeket. Megértésre találtam és segítséget kaptam a munkámhoz több iskolában és az önkormányzatoknál is. Számomra is megadatott az új lehetőség...

Ha pedig valaki úgy érzi, hogy mindezek hidegen hagyják, személyesen neki nincs miért örvendeznie, hadd buzdítsak mindenkit: a gyermekeket a Karácsony-várás, az ajándékok feletti örömre, a szülőket gyermekeik élete, egészsége, és nem utolsósorban a kapott ajándékokért való együttes örvendezésre, a nagyszülőket a meghitt - és várva várt - családi együttlét örömére. Aki pedig úgy érzi, hogy neki már semmi sem szerezhet örömöt, akkor ő maga próbáljon meg örömöt szerezni valakinek: egy jó szóval a beteg, öreg szomszédnak, rokonnak; egy megbékülést mutató gesztussal a régi haragosnak, egy megbocsátó szóval annak, aki egyszer megbántott. Próbáljunk meg egy kicsit jobban egymással törődni. Próbáljunk meg a templomban együtt örvendezni. Ha ez megtörténik, mindenki számára örömet hoz.

Így érezhetjük meg, tapasztalhatjuk meg a nekünk békességet és jóakaratot hozó Krisztus Urunknak a közelségét. Életünk minden egyes múló perce közelebb visz Hozzá, Aki mindannyiunknak bűntől, aggodalmaskodástól való szabadításunkat hozza és Aki velünk van minden napon a világ végezetéig. Az Ő közelsége hozzon örömöt az életünkbe, tegye áldottá karácsonyi ünneplésünket, eredményessé, megelégedetté az új esztendőt és egész életünket. Ámen.

*Máthé Csaba h.lelkész*

A **Lámpatartó** Hírlevél ezúttal is - bár nem közös lelkészi szolgálati terület - de közösen jelenik meg a Kemeneshőgyész-Magyargencsi és a Mezőlak-Mihályháza-Nagyacsádi Gyülekezetben. Megtalálhatók benne mindkét gyülekezet hírei, eseményei, írásai. Kérjük, fogadják és olvassák jó szívvel. Várjuk észrevételeiket, javaslataikat és írásaikat. Reméljük, hogy továbbra is áldássá lesz gyülekezeteink épülésére, a közösség erősítésére és lelkeink ébresztésére.