Keszthely és Környéke Evangélikus Egyházközség
 
1%

1%

 
Menü
Keszthely és Környéke Evangélikus Egyházközség
Gyülekezettörténet
Hévíz
 

Hévíz

**A hévízi leányegyház**

Hévíz Keszthelytől ÉNy-ra, 6 km távolságra fekvő fürdőváros, gyógyvízzel.

1926-ban - a keszthelyi missziói körzet megalakulásakor - hévízi (akkor még hévízszentandrási) lakos nem szerepelt a választási névjegyzékekben, de evangélikus istentiszteletet már tartottak a gyógyfürdő gyógytermében vasárnaponként, 10 órai kezdettel a fürdővendégek részére. Az egyházkerület 1933-ban kiadott névtárában Hévízszentandrásnál 4, az 1940-es névtárban 6 evangélikus lelket tűntettek fel. Mindezek mellett Hévízen már az 1930-as évek elejétől gyűjtés folyt templom építésére az ott üdülő evangélikusok és reformátusok körében. A gyülekezeti élet utáni vágy nagyságát jelzi, hogy Szeghalmy Bálint műépítész a háború előtt több változatban tervet is készített közös protestáns templom építésére, és a kivitelezéshez a Vallás -és Közoktatási Minisztérium 500 pengőt adományozott. A terv megvalósításának a háború állta útját.

Az ötvenes évek végén ismét felmerült a templomépítés igénye és megindult a gyűjtés. 1974-ben lehetőség kínálkozott a használaton kívüli helyi zsinagóga megvásárlására, de a templomalapban lévő pénz a vételárat nem fedezte, az egyházi felsőbbség pedig nem adott hozzá anyagi segítséget. A több évtizedes vágy teljesülésére csak az 1990-es években nyílt reális lehetőség.

1993-ban Hévíz képviselőtestülete a közös evangélikus-református templom építésére telket adományozott. 1994. február 10-én a Keszthely szórványaként nyilvántartott Hévíz 80 evangélikusa leánygyülekezetté alakult. A leányegyházzá alakulást a Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegye 1994. április 9-i közgyűlésén fogadta el. A filia első presbitereinek Baráth Miklóst, Mikola Lászlót, Potyondy Sándort, ifj. Potyondy Sándort, dr. Szabó Ivánt és Wéber Károlyt választották. A templomépítés elősegítése céljából a helyi reformátusokkak közös templomépítő és fenntartó alapítványt hoztak létre.

Az 1994. május 23-án ülésező közös presbitérium elhatározta, hogy a templomot Szeghalmy Bálint régi tervének korszerűsített változatában fogja felépíteni. A terv átdolgozását Zob Mihály építész vállalta. Az országos egyház a tervet túlméretezettnek tartotta, és kivitelezését nem javasolta. Az anyaegyház az építkezést támogatta, az egyházkerület elnöksége pedig jóváhagyás nélkül vette tudomásul.

Az építkezés 1997. június 16-án kezdődött. A kivitelezést Csiszár Sándor vállalkozó végezte, a műszaki ellenőri feladatokat Zob Mihály építész látta el. Az ünnepélyes alapkőletételnél Nagyné Szeker Éva evangélikus és Kuti Géza református lelkész közösen helyezték el a szokványos iratokat és tárgyakat tartalmazó urnát. Az építkezés másfél évig tartott. A templomszentelő istentiszteletet 1998. december 6-án tartották D. dr. Harmati Béla ev. püspök-elnök és dr. Márkus Mihály ref. püspök, illetve Smidéliusz Zoltán ev. esperes és Császár Attila ref. esperes szolgálatával.

A templom építéséhez szükséges több mint 31 millió forint az önkormányzat hozzájárulásából, a belföldi és külföldi egyházszervezetek, a Hévízre üdülni járó hívek, valamint a két gyülekezet tagjainak adományából jött össze. A templom oromfalába helyezett keresztet a kivitelező fehér márványból faragtatta, és költségeit magára vállalta.


2003. április 5-én új oltárképpel gazdagodott a hévízi templom. A szárnyas oltárkép Polgár Rózsa Kossuth -és Munkácsy-díjas kárpitművész alkotása. (A művész Harmati Béla ny. püspök felesége). Az ünnepélyes avató istentiszteleten Ittzés János püspök hirdette az igét, az oltárképet Smidéliusz Zoltán püspökhelyettes szentelte fel. A liturgiai szolgálatot Nagyné Szeker Éva lelkész végezte.

Társoldalak
Keszthely
Tapolca
Sümeg
 
Képek

Hévízi templom
Templombelső
Orgona
Polgár Rózsa: Szeretethimnusz
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster