1%

A gyülekezet életében jubileumi év az 1952-es esztendő, amikor a monori fiókegyházközség 40 éves, anyagyülekezetté való alakulásának 15 éves évfordulóját ünnepelte. Ezen az alkalmon a monori református gyülekezet lelkészein és követein kívül megjelent Válint János, az egyházmegye esperese is.

A jubileumi év keretében nem csak a helyi gyülekezet örvendezett. Január 6-án és október 7-én Finnország budapesti követe, Lauri Hjelt és felesége, valamint a magyarországi finnek látogattak el a gyülekezetbe, ahol számukra istentiszteletet tartottak. A helyi gyülekezet kultúrális életének elevenségére az is jellemző, hogy ebben az időszakban kezdi meg működését dr.Molnár Rudolfné kántor vezetésével a gyülekezet történetében először egy énekegyüttes. A szolgálatokat nem csak helyben, a monori gyülekezet alkalmain végezték, hanem eljutottak Ceglédre, valamint Budapestre is, ahol a Budahegyvidéki gyülekezetben végeztek örömteli szolgálatot. Vendégként megfordult a gyülekezetben dr.Sólyom Jenő akadémiai dékán és Weltler Jenő karnagy vezetésével a Lutherania énekkar.

1953 áprilisában gazdagodik a gyülekezet, amikor Válint János esperes szolgálatával felavatta, és átadta rendeltetésének a gyülekezeti helységeket. A lelkészi szolgálat végzésének feltételeit nagyban javította az akkor korszerűnek számító és eredményes munka. A helységek lehetővé tették, hogy a lelkész megfelelő körülmények között végezhesse a tanítás és az igehirdetés szolgálatát, valamint a gyülekezet tagjai is otthonosan érezhessék magukat ne csak az istentiszteleten, de a hittanórákon, bibliaórákon, énekkari próbákon és más gyülekezeti alkalmakon is. A lelkészi munka támogatására azonban nem csak helyben volt szükség, hanem megoldást kellett találni arra is, hogy a szórványokban minél teljesebb és eredményesebb belmissziói munkát lehessen végezni. Ennek érdekében vetődött fel annak gondolata, hogy a közlekedési nehézségek leküzdésére, a lelkésznek a tömegközlekedéstől való függetlenítésére egy motorkerékpár vásárlásával kellene hozzájárulni. Ennek érdekében intenzív gyűjtés is indult a gyülekezet közösségében, melynek eredményeként 3000,-ft folyt be erre a nemes célra a helyi közösség tagjaitól. A lelkész a presbitériummal közösen az esperes segítségét is kéri, hogy a környező gyülekezetek előtt képviselje a monori gyülekezet szándékát. A presbiterek valóban példát mutattak nemcsak pénzadományaikkal segítették a gyülekezetet hanem tevőlegesen is. Csetneki Mihály másodfelügyelő felajánlja Monorierdőn tanyájának egy részét ami az országúthoz közel van imaház építésére édesanyja emlékére. A felajánlott 150 négyszögöl területű imaháztelekről készített ajándékozási szerződést be is mutatták 1954 január 14-én a presbiteri gyűlés keretében. Ezzel egyidőben özv.Jávorszky Sándorné által korábban Vasadon adományozott, de csak ajándékozási szerződéssel ellátott - ugyancsak 150 négyszögöl területű - imaháztelekről készített szerződés is bemutatásra kerül. A presbitérium mindkét szerződést tudomásul veszi és megerősíti. Ebben az esztendőben nem csak a telkek sorsa rendeződött, de konkrét lépések is történtek annak érdekében, hogy az imaházak felépülhessenek. A telkek vázrajzainak elkészítését Reichard Sándor monori mérnök vállalta és készítette el. A hivatalos ajándékozási szerződés elkészítését dr.Rabár Pál közjegyző végezte. Az építési munkákhoz szükséges tervezési munkát nem csak helyben, de az ország más gyülekezeteiből is segítették és támogatták. A gyulai egyházközségi felügyelő, Mekis János építészmérnök is sokat tett azért, hogy az elképzelések valóra válhassanak ezeken a településeken is. Isten iránti hálából ingyen elkészítette a terveket és 1954 januárjában át is adta azokat a monori gyülekezet képviselőinek. A gyülekezet tagjai, élükön a presbiterekkel, adakozásból is példát mutattak, hiszen mindazt, ami az építkezéshez kellett, a kellő időre a helyszínen volt. A munka megkezdéséhez egyetlen dokumentum hiányzott, amit reménykedve várt a lelkes monorierdei közösség - mind hiába. Az Állami Egyházügyi Hivatal nem adta meg az engedélyt az építkezéshez. Szeptember 26-án az ÁEH még mindig nem adta meg az engedélyeket, ezért a gyülekezet vezetése úgy döntött, hogy mindazokat az anyagokat, amelyeknek használhatósága korlátozott (cement, sóder, terméskő), kölcsönadja Csetneki Mihály másodfelügyelő részére azzal a megállapodással, hogy amikor az engedély megérkezik, ő az átadott anyagmennyiséget visszaszolgáltatja a gyülekezeti építkezéshez. Hiába a lelkesedés, hiába az adakozás, egy engedély hiánya (megtagadása) az egész munkát meghiúsította.

1954 pozitív eseményeihez tartozik, hogy sikerült megvásárolnia a gyülekezetnek egy Csepel típusú motorkerékpárt és ennek köszönhető, hogy az 1954-55 tanévben már nemcsak a belterületi, hanem a külterületi iskolákban is folyhatott a hitoktatás.

Az 1955. évre rányomta a bélyegét az Imaházak építéséért folytatott küzdelem. A közösség minden követ megmozgat, hogy a hiányzó engedély végre megérkezzen. Több presbiteri gyűlésen is elhangzik a biztatás dr.Jugovics Lajos felügyelő felé, hogy járjon el a felsőbb állami és egyházi szinteken - de mindhiába.

1956-ot két jelentősebb esemény határozta meg. Az év második felében a lelkész, dr.Molnár Rudolf felesége és gyermekei lehetőséget kaptak arra, hogy három hónapot Finnországban töltsenek. A gyülekezet lelkészét ez nem csak mint családi esemény érinti, hanem finnországi tartózkodása egyben hivatalos esemény is, mellyel kéri a gyülekezet szíves türelmét. A forradalom eseményei pedig több gyülekezeti alkalmat (nyári csendesnap és az evangélizáció) megakadályoztak és a rendszeres délutáni és esti alkalmak is elmaradtak. Nagyobb hangsúly került azonban a délelőtti hittanórákra, amelyek ebből kifolyólag megerősödtek, gazdagodtak.

1957 tavasza fordulópont a gyülekezet életében. A gyülekezet reménykedett abban, hogy végre megérkezik az engedély, és megkezdhetik a gyülekezeti Imaházak építését. Ám nem ez történt. Február 10-én a presbiteri gyűlésen dr.Molnár Rudolf bejelenti, hogy meghívást kapott a turkui finn egyetemre, ahol magyar nyelvet és kultúrát oktat. Az indulás időpontját csak az útlevél megérkezése tette bizonytalanná. Kérte a gyülekezet szíves megértését ezzel kapcsolatban. A hivatalátadásra február 20-án került sor, és március 1-től már az új helyettes lelkész, Muntag Andor végzi a szolgálatokat.

Az eddig eltelt időszakra jellemző, hogy a gyülekezet létszáma - ha csak nagyon kis mértékben is - növekszik. Az egyházközség tagjai a következő felosztásban szerepelnek: Monor 580 fő, Monorierdő 203 fő, Vasad belterület 29 fő és Vasad külterület 120-130 fő. A keresztelések száma ezekben az években (átlagot tekintve) állandó: 18-19 fő évente. A konfirmandusok számában van visszaesés a megkereszteltekhez képest, hiszen az átlag itt már csak 10 fő évente. Bár évente mintegy 10-11 pár kötött házasságot, de csak egy volt ezek közül tiszta evangélikus, a többi vegyesházasság. A temetésekkel kapcsolatban azt pozitívumként kell megjegyezni, hogy nem csak a keresztelések, de olykor még a konfirmandusok száma is felette volt az elhalálozottaknak, így növekvő, gyarapodó gyülekezetről lehetett beszélni ezekben az években. Az adakozásról megjegyzik a lelkészi jelentések, hogy a gyülekezeti tagok részéről az önkéntes adakozók számában ugyan némi visszaesés tapasztalható, de a presbitérium pénzbeli támogatása végig jelentős volt. Gyakori a természetbeni felajánlás: oltárterítő, gyertyatartó, függöny, zászló, képek, és a kétkezi munka.