1%

1980 augusztus 1-vel Selmeczi Lajos segédlelkészt áthelyezte Galgagyörkre Káldy Zoltán püspök. A monori gyülekezetben végzendő szolgálatokkal pedig a környékbeli lelkészeket bízta meg. Október 1-től Cselovszky Ferenc bényei lelkész lett a helyettes-lelkész, akit a gyülekezet presbitériuma és közgyűlése meghívott lelkészének. Egyre nagyobb probléma ma Magyarországon a lelkészhiány. Ez érinti a monori gyülekezetet is, hiszen Cselovszky Ferenc személyében a bényei, a budapesti szlovák és a monori gyülekezet lelkésze ugyanaz. Mindemellett – Keveházi László esperes szerint - a szomszédos gyülekezetek lelkészi feladatai összeegyeztethetőek. Ennél fogva zökkenőmentesen mehetett végbe a "társítás". Az új helyzet szükségessé tette a két gyülekezet életének összehangolását, és bizonyos mértékű átszervezését. Erre vonatkozóan az esperes úrnak kész elképzelése volt, melyet a presbitérium elé is terjesztett. Bevezetésre került a hivatali óra, amely praktikussági okból a szerdai, ún. "piacnapon" délelőtt volt. A heti három főistentisztelet közül az első 9 órakor volt Budapesten a Szlovák gyülekezetben, majd 11 órakor Monoron a második. Már több éve délutánra került Bényén a magyar nyelvű főistentisztelet, így ezen nem kellett változtatni. Ezekhez kapcsolódtak a szórvány-istentiszteletek: a hónap első és harmadik vasárnapján Káván, második vasárnapján Monorierdőn, negyedik vasárnapján pedig Vasadon. A lelkész egyenlőre Bényén lakott, mivel a monori parókiával kapcsolatban több tennivaló is felmerült. Mindenekelőtt felújításra szorul (festeni kell, fűtés korszerűsítése, mellékhelység), de azt is tisztázni kell, hogy mennyire komoly a településnek az épületre vonatkozó szanálási szándéka. A parókia épületének felújítási és korszerűsítési munkálatai évekre elhúzódnak, mivel nincs pénz egy átfogó, nagy renoválásra.

A lelkészválasztó közgyűlésre 1980. november 21-én került sor. Az elnöklő esperes bejelentette, hogy az októberben megtartott presbiteri ülés határozatát Cselovszky Ferenc meghívására dr. Káldy Zoltán püspök úr jóváhagyta. A Közgyűlés a választhatóságot tudomásul vette, és a jelöltet egyhangúlag meghívta. Ezen a gyűlésen került sor a díjlevél megállapítására, amely hű tükre ezen kor elvárásainak a lelkész felé, illetve utal a lelkészi javadalom (és a kor életszínvonalának) mértékére.

1. A lelkész kötelességei:
   1. Az Egyházi Törvényekben és egyéb rendelkezésekben számára előírt kötelességeit elvégzi.
   2. A gyülekezet helyi szükségleteinek megfelelően:
   szerdán délelőtt hivatali órát tart (9-12-ig);
   pénteken délután hivatali órát tart (4-6-ig);
   pénteken délután gyermek-alkalmat és este gyülekezeti Bibliaórát tart;
   minden vasárnap de.11 órai kezdettel istentiszteletet végez Monoron;
   minden hó 2. vasárnapján du.2 órakor Vasadon,
   minden hó 4. vasárnapján pedig Monorierdőn tart istentiszteletet;
   a szükséges lelkészi cselekményeket elvégzi;
   idejének megfelelően, rendszeresen látogat.
2. A lelkész javadalma
   1. Lelkészi lakás kerttel, melynek terhét, javítását a gyülekezet vállalja.
   2. Havi 2.000,-Ft, azaz Kettőezet Ft készpénz, havonta előre fizetve.
   3. Amíg a lelkész nem Monoron lakik, havi 500,-Ft, azaz Ötszáz forint útiköltség térítés.
   4. Stóla nincs, de a lelkész esetenként adományokat elfogadhat.
   5. A gyülekezet - a lelkészi fizetést illetően - nyomon követi az ország dolgozóinak életszínvonal-emelkedését.
   6. A lelkészi hivatal és gyülekezeti terem fűtése gyülekezet terhe.
   

A napirenden szerepelt még a kántor személyének kérdése, amelyre Keveházi esperes Cselovszky Ferencnek, a megválasztott lelkésznek feleségére tett javaslatot. Ezt a közgyűlés szintén egyhangúlag támogatta, és szolgálatát 500,- azaz Ötszáz forinttal támogatta.

Harmadik pontként azt jelezte az esperes úr, hogy sajnálatos volt a jelölőbizottság részéről megfeledkezni arról, hogy a gyülekezet területén él Detre Lajos, nyugalmazott lelkész, aki a templomépítés idején volt a gyülekezet lelkésze. Ezt most pótolták és a közgyűlésen beválasztották a presbitériumba.

Az iktató istentiszteletre december 6-án került sor, de a költözés Monorra csak egy év múlva, 1981. decemberében valósulhatott meg. Az igehirdetési szolgálatok ebbe az időszakban főként az istentiszteletekre korlátozódnak. A Bibliaórákon kevesen vesznek részt, és a gyermekek oktatása is a konfirmációi előkészítőre korlátozódik. Mindezzel együtt még mindig nagy a lemorzsolódás. Kevés a gyermek, a keresztelések, a konfirmandusok és az esketések. Aggasztó a szórványok helyzete, ahol az istentiszteleten csak a házigazda képviseli az evangélikus közösséget néhány református szomszédja társaságában. Mivel 1980-at az egyházi vezetés szórványévnek nyilvánította, különösen is nagy figyelem irányult itt Monorierdő és Vasad helyzetére és gondozására. A gyülekezeti tagok nyilvántartásba-vétele nem kis munka volt. Amit Selmeczi Lajos néhány éve elkezdett, annak befejezése már az utód feladata.

1981 évtől merült fel a gyülekezet életében a társulás gondolata. Ezt az 1981. évről szóló lelkészi jelentésében említi Cselovszky Ferenc lelkész. Utal ebben a jelentésben arra, hogy egyre nehezebben megoldható anyagi problémák adódnak a közösség életében. A szükséges beruházások száma és költsége messze meghaladja a gyülekezet költségvetését. Ezen nem segítenek a közegyházi támogatások sem. Ebben az évben már jelentősebb kölcsönöket is fel kellett venni, amit a Budapesti Szlovákajkú Gyülekezet, illetve maga a lelkészcsalád ajánlott fel a munkálatokhoz. Ez a teljes költségeknek több, mint felét jelentette. A fennálló helyzet rendezésért kiáltott. Bár egyre érezhetőbbé vált, hogy ez rengeteg feladatot ró egy emberre, és így a lelkésznek három ember helyett kell végeznie szolgálatait, a nagymértékű lelkészhiány miatt. "Húsz éve még kb. 450 lelkész szolgált Magyarországi Evang. Egyházunkban, ma ugyanazt a munkát 250 lelkésznek kell elvégeznie." - írja Cselovszky Ferenc lelkészi jelentésében 1981-ben. Rendezésre azért is szükség van, mert a gyülekezet tagjai is egyre jobban visszavonulnak, egyre inkább kivonják magukat az egyházi életből. Ez különösen a szórványistentiszteleteken érezhető, ahol (szinte) csak a házigazda van jelen néhány szomszédja társaságában. Mindezek valóban meggondolandóvá teszik a társulás kérdését, még akkor is, ha általában az ilyen döntések nem megoldják, hanem tovább rontják a helyzetet. Bár gyakran felmerül a kérdés – minden bizonnyal nem csak Monoron, hanem az ország más gyülekezeteiben is – megnyugtató megoldás nem születik még nagyon sokáig. Kialakul ugyan egyfajta társultsági viszony, ez azonban – törvényi szabályozás és döntés hiányában – csak szóban létezik; nincs hivatalos formába öntve. (Erre csak jóval később a '90-es évek végén kerül sor.)

Lassan megkezdődnek az előkészületek az 1984-ben Budapesten megrendezésre kerülő LVSZ naggyűlésre. Ez azért is fontos a Budapest-környéki gyülekezetek életében, mert a sok külföldi vendég ezekben a közösségekben vesz részt (nem csak részvételével, hanem szolgálatával is) a vasárnapi istentiszteleten. A kiemelkedő alkalomra hosszan készült a gyülekezet. Bibliaórákon és szeretetvendégségeken sorra vették a naggyűlés fő- és altémáit. De nem csak előre tekintettek, hanem adódott lehetőség arra is, hogy felelevenítsék az eddigi gyűléseket, és azok témáit. A lelki készülésen túl nagy hangsúly került arra, hogy a környezet is méltó legyen az alkalomhoz. Rendbetették az ingatlanok környékét (festettek, mázoltak), kitakarították a templomot és a lakást is – bár a munkák nagy részét főleg a lelkészcsalád végezte. A kezdő és záróistentiszteleten pedig 40 gyülekezeti tag vett részt. A gyülekezet lelkésze pedig felkérést kapott arra, hogy a záróalkalmon egy ázsiai lelkésszel közösen szolgáltassa ki az úrvacsora szentségét. 1984. július 29-én négy küldöttet látott vendégül a gyülekezet. A monori istentiszteleten ezen a vasárnapon Martin Kramer magdeburgi lelkész szolgált igehirdetéssel. Elkísérték őt skandináv és szlovák kollégái is: Agnete Fischer norvég lelkésznő, Thorsten Manson svéd egyházi irodavezető, valamint dr. Dušan Ondrejovič szlovák teológiai tanár, akik köszöntötték a gyülekezetet. Az "ökumenikus" alkalmon részt vettek Monor többi felekezetének tagjai is. A sokféle teendő és szolgálat megmozgatta és összehozta a gyülekezet tagjait. Ki különböző finomságokkal, ki kétkezi munkájával járult hozzá az ünnepséghez. A vendégek nem csak a gyülekezetekkel ismerkedtek meg, hanem a környékkel is: meglátogatták az alberti szeretetotthont, Bényét, majd a Szárazhegyi pincegazdaságot is.

Ezek alatt az évek alatt ('80-'90-es évek) folyamatosan probléma a parókiaépület állapota. Álandóan visszatérő téma, hogy milyen munkálatokat kell rajta szükségszerűen elvégezni. Az épület korából adódik, hogy folyamatos javítgatásokra szorul. Ezt csak egy mindent átfogó nagy felújítással lehetne hosszabb időre lezárni, de a gyülekezet anyagi helyzete ezt nem engedi meg. Marad az a megoldás, hogy évről évre – tűzoltómunkát végezve – foltozgatják az épületet a gyülekezet tagjai: élükön a lelkésszel.

1985 március 1-én meghalt a gyülekezet egykori lelkésze, Detre Lajos, akinek szolgálati idejében felépült a város temploma. Nyugdíjba vonulása óta Monorierdőn élt családjával. Március 8-án temették el a monori temetőben. Ravatalánál és sírja mellett Keveházi László esperes, Cselovszky Ferenc monori lelkész és Zászkaliczky Pál szolgálatával búcsúztak a helyi gyülekezetének tagjai.

1986-ban sikerült végre betölteni a hosszú ideje üresen álló felügyelői posztot. Dr. Baltigh Előd személyében egy köztiszteletben lévő egyháztag lett felkérve erre a szolgálatra. 1987-ben kerületi felügyelő választásán kellett munkálkodnia. 1995 pedig a gyülekezeti tisztségviselő-választások éve volt. Ezeken az eseményeken kívül meglehetősen leült a gyülekezeti élet – legalábbis a rendelkezésre álló adatok alapján. Állandó visszatérő téma az ingatlanok állapota volt, és az elvégzendő munkák számbavétele. Ekkor egy kissé felgyorsulnak az események: Honthegyi Zsolt személyében fiatal, agilis felügyelő áll a gyülekezet élére, és ez - bizonyos értelemben – friss erőt sejtet. Április a gyülekezeti választások, május pedig az egyházmegyei választások ideje. Ennek keretében a monori gyülekezet szavazatát Detre Jánosra, mint esperesre, és dr. Smidéliusz Lászlóra, mint egyházmegyei felügyelőre adja.

1995 nyarán ismét lelkészváltásra kerül sor a monori gyülekezet életében. Augusztus 19-i presbiteri ülésen Cselovszky Ferenc, a gyülekezet lelkésze bejelenti, hogy megbízatása lejárt. Kéri a gyülekezet vezetését, hogy az éveken át elmaradt szabadságát a szeptemberi hónapra szóló fizetésben adja meg a gyülekezet. A presbitérium az addigi lelkészfizetés 75%-ban állapítja meg szeptember hóra a pénzbeli térítést. Az ülésen megemlítésre kerül "ismét" a lelkészlakás felújításának szükségessége, valamint a hivatal átadásának kapcsán új leltár készítésének szükségessége. Ezzel lezárul a monori gyülekezet életének egy újabb olyan szakasza, amelyben másfél évtizeden keresztül végezte szolgálatát lelkésze.