1%

A Sághegy tövében elterülő Ság községben a reformáció hatása már 1538-ban érződött, amikor Wittenbergből ideköltöző német családok elvetették az új tanítás magját. 1626-tól már élő gyülekezetről beszélhetünk. Ez időtől 1674-ig hat lelkészéről és három tanítójáról van írásos megemlékezés. Gyakorlatilag az egész község a reformáció híve lett. A megújult gyülekezetnek első feladata az iskola létesítése volt, hogy már az ifjúságot a tiszta evangcute;ságot a tiszta evangéliumon alapuló hitre, valamint hazaszeretetre oktassa és nevelje. Ebben az időszakban tanítói voltak: Szakonyi István, Cziráki Márton és Horváth István.

A virágzó gyülekezetnek a jelenlegi római katolikus templom helyén állott a temploma, mellette a lelkészlak és az iskola.

1674-ben Zábrák János lelkészt beidézték a pozsonyi vésztörvényszék elé, de a gyülekezet sokáig ellenállt az ellenreformáció viharának. A gyászévtizedet követő 1681-es soproni országgyűlés eredményei átmeneti enyhülést jelentettek. Az alsósági hívek Izsákfával (akkori nevén: Izsákfalvával) egyesülve szervezték újjá a gyülekezetet. 1732-ben azonban királyi rendelet alapján elvették a gyülekezetnek minden ingatlanát és a gyülekezetet cute;s a gyülekezetet a katolikus plébánia felügyelete alá rendelték. A gyülekezetnek a katolikus plébánost, kántort és tanítót kellett fizetnie. (A bencés apátság történetírója szerint ekkor még kb. 1000 evangélikus élt Alsóságon.) A hatvan évi gyászos idő után a Türelmi Rendelet (1781) felszabadította a járom alól a gyülekezetet. Így 1791-ben az erősen megfogyatkozott hívek a földesúrtól telket kértek az iskola építésére. (A korabeli feljegyzések ezt az eseményt a gyülekezet újjáéledésének napjaként említik meg.) A telket a disznólegelő mellett jelölték ki részükre, amelyen még ebben az évben megépítették az iskolát és tanítólakást - vályogfallal, nádtetővel. Az iskolát akkor imateremnek is használták. Még ebben az évben harangot is vettek, melyet az iskola vettek, melyet az iskola előtt falábra helyeztek el. A haranglábat később kőépítménnyel váltották fel. (A templom utcáját az idősebbek még azóta is Harangláb utca néven emlegetik.) Ugyanezen évben már tanítót is választottak Kovács András személyében, így újra megindulhatott az oktatás a gyülekezet saját iskolájában. Becslések szerint az iskola megépítésekor a gyermekek létszáma 30-40 fő volt. Ezzel együtt a gyülekezet lélekszáma is gyarapodott. A Helytartó Tanács összeírása szerint 1838-ban 649 fő, 1867-ben pedig már 855 fő lett.

Ezen időszak alatt a következő tanítók szolgáltak a gyülekezetben 1791-1880-ig: Kovács Sándor, Fodor István, Rácz József, Héma János, Sas József és Koczor Márton. Időközben a gyermekek létszáma 140 főétszáma 140 főre emelkedett és ehhez az egy tanító kevés volt. Ezért a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, valamint a püspökség is sürgette a gyülekezetet az iskola bővítésére. Ennek alapján 1869-ben a gyülekezet határozott az iskola bővítéséről. Először új tanítólakást építettek, és hozzá megfelelő melléképületeket, majd 1886-ban két új tantermet, valamint egy második tanítólakást, de már ezen épületeket téglafallal és cseréptetővel. Az építkezések fő irányítója ez időben Berecz József tanító volt, aki 1880-ban ment nyugdíjba 34 évi szolgálat után. A gyülekezet hálás köszönetét fejezte ki hűséges szolgálatáért. Isten áldását kérte további életére. A gyülekezetnek küldött gyászjelentés alapján tudjuk: 1894-ben halt meg, és "Kis-Somlón" temették el.

Berecz József tanító halálának évében az iskolának 195 alsósági és 11 izsákfai tanulója volt, összesen 206 fő. Az 1869 és 1880 közötti időben az alábbi másodtanítók szolgáltak a gyülekezetben: Zongor Márton, Horváth Lajos, Cser Lajos, Potyondi Zsigmond, Mátis István, Hettlinger Gusztáv. Ők általában rövid ideig voltak itt, és a feljegyzések szerint jobbára Kemenesalja más gyülekezeteibe mentek el szolgálatra. Joós Géza másodtanítót 1914-ben, az I. világháború idején, behívták katonának, és hosszú fogság után, csak 1920-ban jött haza. Ezen időszakban Koczor Márton egyedül tanított az iskolában. Köszönetül a gyülekezet a másodtanítói fizetés felét pótfizetésként ítélte meg a részére. Amikor 45 évi hűséges szolgálat után nyugdíjba ment, a gyülekezet hálás szívvel, ünnepélyesen búcsúztatta el. Sírja még megtalálható temetőnkben.

(Néhány évvel ezelőtt, halála évfordulóján, sírját rendbe tettük és Halottak napján megemlékeztünk róla.)

Az idősebb korosztály közül még többen emlékeznek igazságos és szigorú fegyelemtartására, valamint evangélikus egyházához való hűségére. A nyugdíjazás folytán megüresedett kántor-tanítói állást meghirdette a gyülekezet a Tanítók országos lapjában. Ezen hirdetésre tizenhatan jelentkeztek, akik közüleztek, akik közül hat személyt hallgattak meg. Az 1925. november 25-én tartott választási közgyűlésre Szakály Dezső akali és Búzás Imre tényői tanítót hívták meg. A titkos szavazással tartott választáson Szakály Dezső fölényes, 55 szavazat-többséggel lett a gyülekezet új kántor-tanítója.

(Akkor a kántor-tanítót úgy választották, hogy ő volt egyúttal a gyülekezet jegyzője is.)

A jó szervezőkészséggel, széleskörű ismeretekkel, valamint költői tehetséggel is megáldott kántor-tanító nemcsak az evangélikus gyülekezetben, hanem a község életében is pezsgő életet indított el. Színdarabok rendezésében is munkálkodott; ő volt az alsósági levente egyesület parancsnoka, és munkája eredménye abban is megmutatkozott, hogy az évente tartott járási versenyeken az alsósági leventék kimagasló eredményeket értek el. Meg kell említeni azt is, hogy az I. világháború utáni gyászos trianoni béke emlékére a Sághegyen felállított emlékkereszt ünnepélyén az őáltala írott "Nem, nem, soha!" című verset az alsósági nőkből és férfiakból szervezett - díszmagyarba öltözött - szavalókórus mondta el az egybegyűlt ünnepi közönség nagy tetszésére 1935-ben.

Szakály Dezső munkásságával új korszak kezdődött az alsósági evangélikusság történelmében. Lendületes szolgálatát az akkori másodtanító, Joós Géza segítette, aki azonban 1931 nyarán meghalt. A gyülekezet vezetősége úgy határozott, hogy a megüresedett másod-tanítói állást női tanítóval kell betölteni, aki a gyülekezet leányifjúságát a ház körüli feladatokra, valamint kézimunkára tudja oktatni. A Tanügyi Közlönyben megjelent hirdetésre 52 jelentkező adta be pályázatát. A választás sok bonyodalommal járt, mert az egyházmegye esperesének is voltak jelöltjei, valamint a gyülekezet tagjainak a véleménye is különböző volt. Így két szavazás is eredménytelen lett. A vélemények egyeztetése során megállapodtak abban, hogy az árván maradt tanítónőt, Haitl Ilonát kell megválasztani. Igaz, ebbe az esperes nem akart beleegyezni, de végül megbékélt a gondolattal, miután a gyülekezet kitartott választása mellett.

A választás helyességét a gyakorlat igazolta. Haitl Ilona igen jól k&ea. Haitl Ilona igen jól képzett, szelídlelkű, kötelességtudó munkájával új színt varázsolt úgy a leányifjúság, mint a Nőegylet munkájába. Pár évi ittléte után, az akkor fiatal kántortanítónak is megtetszett személye és munkája. Hamarosan összeházasodtak, amely a gyülekezetnek is örömére és hasznára vált. Mint házaspár, nagy szorgalommal kapcsolódtak be nemcsak a gyülekezet, hanem az egész község vérkeringésébe, és segítették a közösségi élet kibontakozását. Családjuk elszéledt a faluból, de ők mindketten itt leltek nyughelyet sági temetőnkben.

Habár az iskola a gyülekezet gondozásában működött, a tanítók díjazásának nagy részét az állam biztosította. Viselte az állam az iskola fenntartási költségeirtási költségeinek egy részét is, valamint hozzájárult a szükséges bővítésekhez is. Az időközben kihelyezett, majd megválasztott Balázs Béla lelkész - egyben mint iskolaszéki elnök - sokat tett az iskola eredményes működéséért. A négy tanteremre nagyobbított iskolában az 1900-as évek elejétől az államosításig (1948) átlag 150-170 gyermeket az 1-6. osztályban három tanító oktatott. Az 1-2. osztályt Szakály Dezsőné (Haitl Ilona), a 3-4. osztályt Nagy István, az 5-6. osztályt Szakály Dezső igazgató tanító. Szakály Dezső a kántori teendőket az államosítás után is végezte, 1950-ben azonban - rajta kívül álló okok miatt - meg kellett válnia tanítói munkájától. Nagy István 19 évig volt a gyülekezet tanítója. Temetésén a gyülekezet számos tagja vett számos tagja vett részt 1975-ben.

Az iskolák államosítási hulláma felkavarta a kedélyeket Alsóságon is. A presbitérium egyik határozata így foglal állást a kérdéssel kapcsolatban: "Egyházközségünk évszázadokon át fenntartott iskolájáról nem mond le, azt önként oda nem adja, iskola-fenntartási jogát fel nem adja, iskoláját megtartja. Ha elveszik iskolánkat, megalázzuk magunkat Istennek hatalmas keze alatt és imádkozva kérjük, ítéletét változtassa kegyelemre, amikor méltónak talál rá bennünket, adja vissza iskolánkat." Az 1948. évi XXXIII. t.c. rendelkezése azonban fellebbezhetetlen volt. Állami tulajdonba került az iskola, a kántori lakás, a kert és a kántortanítói föld fele. A gyülekezet tanítóit: Szakály Dezső kántortanítót, Szakály Dezsőné te;ly Dezsőné sz. Haitl Ilona tanítónőt és Nagy István tanítót állami tanítónak nevezték ki. Akkor úgy tűnt, végérvényesen elveszett az evangélikus iskola.

Gyülekezetünk iskolája egészen a 80-as évek végéig a község alsó iskolájaként működött - a felső iskola bővítéséig. Ekkor az alsó tagozat is a volt római katolikus iskolába költözött. Ekkor lett egységes intézmény a Berzsenyi Lénárd Általános Iskola. Napjainkban is ide járnak tanulni az alsósági gyerekek.

Az 1991. évi XXXII. törvény új reményeket ébresztett a gyülekezetben iskolája visszaszerzése tekintetében. Az egyházi ingatlanok visszaigénylése sorában gyülekezetünk is benyújtotta kérvényét. Az akkori lelkész - Horválkész - Horváthné Pecznyík Ilona - Celldömölk Város Önkormányzatához intézett kérésére határozat született, melynek értelmében az egyház a volt tanítói lakások egy részét ingyenes használatra megkapta, hogy abban gyülekezeti termet alakítson ki. Ez meg is történt a lelkész mindent megmozgató szervezése és a hívek buzgó munkája eredményeként. 1995-ben birtokba vettük Szakály Dezső hajdani irodáját, amelyet a presbiterek alakítottak át lelkészi hivatallá. Ugyanezen esztendő november 23-án megállapodás született az Önkormányzat és az Egyházközség között az egész ingatlan átadásáról-átvételéről. Ennek tényleges megvalósulása még várat magára. Reménységünk szerint az egyházi ingatlanok ügyének kormányszintű rendezésével ez a prosével ez a probléma is megoldódik.

Az Alsósági Evangélikus Egyházközség tudatában van annak, hogy iskoláját az egykori rend szerint már sosem állíthatja vissza, de bízik abban, hogy a visszakapott épületet ifjúsági táboroztatás, egyházmegyei vagy területi szintű egyházzenei képzés céljára fel tudja használni, és ezzel is Isten dicsőségét tudja szolgálni.

Részlet az alsósági gyülekezet történetéről szóló írásból. A teljes szöveg letölthető .zip tömörítéssel, .html formátumban.