Archívum
Rovatoló
Keresés
Vonalvég
DH logo
Legfrissebb
Előfizetés
Egyházkerület
Evangélikus honlap

Rovatoló
Hírek - Lelki táplálék - Fáklyafény - Aktuális - Egyháztörténet - Iskoláink - Megkérdeztük - Könyvbemutató - Gyermekoldal - Versek - Egyéb - Visszhang - Pályázatok - Arcképcsarnok

Hírek
Egyházkerületünkben történt
Lelki táplálék
Igehirdetések, áhitatok, meditációk
Fáklyafény
"Szent igédnek fáklyafénye" - gondolatok az egyházi esztendő heti igéiről
Aktuális
Az eltelt hónap aktuális témája
Egyháztörténet
Válogatás egyházkerületünk múltjából
Iskoláink
Beszámolók oktatási intézményeink életéből
Megkérdeztük
Interjú érdekes emberekkel aktuális témákról
Könyvbemutató
Egyházkerületi és egyéb fontos kiadványok bemutatása
Gyermekoldal
Rejtvények, gyerekírások, gyerekrajzok
Versek
Irodalmi illusztrációk
Egyéb
Minden más
Visszhang
Szerkesztői üzenetek, levelek, reagálások
Pályázatok
Egyházkerületi pályázatok, díjak
Arcképcsarnok
Ismert lelkészek és nem-lelkészek
Evangélikus Egyház - Online újságok - Dunántúli Harangszó - Archívum - 2004 - 11 - Evangélikus dogmatika dióhéjban 12.

Egyéb

Hozzászólás a cikkhez

Evangélikus dogmatika dióhéjban 12.

Jézus Krisztus műve: a megváltás és megszabadítás

Az előző részben a Názáreti Jézus történeti személyének, az Isten-embernek a csodálatos titkáról volt szó. Forduljunk most az ettől elválaszthatatlan másik kérdéshez: mi volt a végső oka annak, hogy Isten Fia a Názáreti Jézusban emberré lett? Annak, hogy istálló jászlában, nyomorúságban született, egész földi élete során üldözést és megaláztatást szenvedett. Végül pedig a leggyötrelmesebb kínhalált halta a Golgota keresztfáján. Miért lett Isten emberré a Ná-záreti Jézusban?

Ha röviden akarunk felelni erre a súlyos kérdésre, a Szentírás, Isten igéje válasza ez: Isten Fia a Názáreti Jézus testébe öltözve a megváltást és a szabadulást hozta el ebbe a mi bűneink és a halál által megromlott, tönk-űretett embervilágunkba.

  1. A „megváltás” bibliai kifejezése mai világunkban már részletesebb magyarázatra szoruló fogalom. Vissza kell mennünk az ókorba, hogy megértsük. Az ókor világában még létezett a rabszolgák sokmilliós tábora, akik uraik, a szabad emberek tulajdonai voltak. Testükkel, életükkel és egész család-jukkal együtt! Ebből a rettenetes állapotból csak egyetlen út vezetett a szabad emberek világába: ha valaki, egy szabad ember kifizette helyettük gazdájuknak a szabadulás árát, a „váltságdíjat”. A megváltás tehát a szabad, igazán emberi élet kezdetét jelentette számukra. Így értjük meg közelebbről, mit jelent a megváltás a Szentírásban a bűn és következménye, a halál kettős rabságába került embervilág számára. Először is azt, hogy az Istentől elfordult, önző, bűnös ember sohasem csupán „üres kezekkel”, mentség nélkül áll lélekben a szent és kegyelemes Isten színe előtt, hanem Isten akarata elleni vétkeinek egyre súlyosabbra növekvő és számára jóvátehetetlen, vétkes adósságának a terhe alatt. Bűnös önzését és Isten elleni vétkeinek egyre növekvő, jóvátehetetlen adósságát ismerte föl a Szentírás egyre mélyebbre hatoló tanulmányozása közben a buzgó, ifjú Ágoston-rendi szerzetes, Luther Márton is az erfurti kolos-torban, miközben – mint maga leírja – a „pokol kínjait” szenvedte Isten akarata elleni vétkeinek sokasága és jóvátehetetlensége miatt. Mert a bűn kikerülhetetlen következménye mind az Ó-, mind az Újszövetség számtalan igéje szerint a halál és kárhozat (1Móz 2,17; Rm 6,23 stb.). Isten végtelen kegyelme, szeretete kiválasztott, mégis akarata ellen lázadó ember-teremtménye iránt azonban – ezt ismerte fel a Szentírást kutató fiatal szerzetes – csodálatos kivezető utat talált ebből a bűnös ember számára halálos zsákutcából. Először az Ószövetség türelmi idejében a próféták által megígérte, majd az „idők teljességében” – mintegy kétezer évvel ezelőtt elküldte a megromlott földi világba a saját Egyszülött Fiát, a Názáreti Jézus emberségébe öltöztetve. Az Isten-embert, aki egész földi életével, minden megaláztatásával és szenvedésével, végül pedig a golgotai keresztfa leggyötrelmesebb kínhalálával magára vette és elhordozta az embervilág bűneinek büntetését. „A bűn zsoldja a halál” – hangzott Isten ítélete már a bűneset előtt, az Éden kertjében. Ezt a büntetést, amely Isten szentsége és igazságossága miatt kikerülhetetlen a bűnössé vált ember számára, mint „váltságdíjat” Isten Fia, Jézus Krisztus vette magára, és fizette ki miattunk, helyettünk és érettünk! „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert az Isten nem azért küldte a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa” (Jn 3,16–17). Ez a Szentírás legfontosabb üzenetének a lényege minden kor minden embere számára. Ez maga az evangélium: a legcsodálatosabb „jó hír” a bűnei és a halál rabságában vergődő, útját tévesztett embervilág számára! Az elmúlt kétezer év során az egyház legnagyobb teológusai közül is különösen két teológus volt az, aki a Szentírás igéjének ezt a legfontosabb, legcsodálatosabb üzenetét és annak értelmét megvilágította a számunkra. Egyfelől a középkori egyház kiemelkedő teológusa, Canterbury angol érseke, Anselmus (11-12. sz.) főleg a „Miért lett Isten emberré?” címet viselő híres munkájával a Názáreti Jézus „helyettes elégtételéről” (satisfactio vicaria). Ennek a kiemelkedő teológiai munkának teljes, részletes fordítását és magyarázatát találjuk meg magyarul is Urbán Ernő „Krisztus keresztje” címet viselő könyvében (1941). A Canterbury-i Anselmus tanítását a megváltásról tovább mélyítő másik nagy teológus pedig reformá-torunk, Luther Márton volt. „Kereszt-teológiájával” a legmélyebbre hatoló, az evangélium lényegét feltáró magyarázatát adta Jézus megváltó művének. Ennek a „ke-reszt-teológiának” a mélyebb megismerésé-hez pedig Walter von Loewenich német teológus magyarul is megjelent „A kereszt teológiája Luthernél” című művét ajánljuk (2000, Luther Kiadó). Ebből a két híres teológiai műből tárul föl előttünk a „megváltás” igazi, teljes bibliai értelme.
  2. A megváltás, a Názáreti Jézusnak, Isten Fiának „helyettes elégtétele” bűneinkért azonban nemcsak Isten iránti vétkes adósságunk egyre növekvő súlyától mentesít. Hanem ezzel együtt elhozza a megszabadulást a bűn kikerülhetetlen következményei alól is. Közelebbről a szabadulást a „bűn zsoldjától”, a haláltól. Annak mindhárom formájában: a lelki haláltól, a testi haláltól és az örök haláltól, a kárhozattól. A „bűn zsoldja”, vele járó kikerülhetetlen büntetése először is a lelki halál. Mert Isten nélkül elszakadunk az Élet Forrásától és az emberi élet teljességétől. Lelkileg már halottak vagyunk itt a földi életben is – hirdeti Jézus igéje, tanítja Pál apostol is (Mt 23,27; Lk 9,60; Ef 2,1-2 stb.). A bűn legelső következménye, büntetése ez a kikerülhetetlen belső megromlás az Isten nélküli életben, az a „lelki halál”: az erkölcsi értékek teljes elvesztése, az önzés, a gyűlölet, a szeretetlenség embertársunk iránt. Nemcsak személyes életünkben, hanem az emberi közösségekben is, a családtól a társadalom életén át a népek világáig, az emberi élet minden területén. Az emberi életnek az a megromlott formája, amelyből hiányoznak az igazi belső, lelki értékek, az igazi öröm és boldogság. A bűn büntetése, a „bűn zsoldja” ezt követően a testi halál, földi életünk rövidsége, szüntelen félelme és rettegése a közeledő végtől, a „halál felé tartó létezés” (Sören Kierkegard dán evangélikus lelkész). Sem a materialista, sem az idealista, sem a modern egzisztencialista tudományos és filozófiai gondolkodás nem tud igazi, kielégítő magyarázatot adni a testi halál súlyos kérdésére, és megszabadítani annak életrontó, egész földi létünket megkeserítő rettegésétől. „Felejtsük el a halál közeledését, és koncentráljunk kizárólag a jelenre földi életünkben” – legföljebb ilyen „jó tanácsot” tud adni minden reménység nélkül a modern emberi tudomány és a gondolkodó értelem. Tehát valójában nincs semmilyen válasza a testi halál félelmére, szüntelen belső rettegésére. Legvégül pedig elkövetkezik majd a „bűn zsoldjának”, büntetésének harmadik formája is, az Istent mindvégig megtagadó, megbocsátó kegyelmét, szeretetét visszautasító bűnös ember számára. Ez az „örök halál”, a kárhozat, Isten végső ítélete a bűn fölött. A Szentírás igéje szerint ez az „örök halál” nem pusztán valamilyen végső meg-semmisülés, a „nirvána” tudat nélküli álla-pota. Hanem az Isten nélküli örök létezésnek számunkra elképzelhetetlen gyötrelme. Befejezésül: az emberi bűn, az Isten jó és szent akarata elleni lázadás, evilági és örök következményeiről szóló bibliai igék, Jézus és az apostolok igéi, minden bizonnyal a legsúlyosabb igazságai Krisztus-hitünknek! Bármilyen nehéz is szembenézni velük, mégsem hallgathatunk róluk sem a gyülekezeti igehirdetésben, sem az egyház teológiai, „tisztán és igazán” tanításában. Mert Isten teljes igéjének ez a kikerülhetetlen üzenete a „hármas halálról”, a lelki, a testi és az örök halálról, csak ezen a félelmes háttéren válik igazán evangéliummá. Tehát a legnagyobb örömhírré a Názáreti Jézus megváltó és szabadító kereszthaláláról, feltámadásáról és végső ítéletéről fölöttünk, sorsunkról az örökkévalóságban!

(Folytatjuk: Jézus Krisztus,a Próféta, a Főpap és a Király.)

Dr. Nagy Gyula (ny. ev. püspök, Budapest)


::Nyomtatható változat::

 

Keresztény honlapok

Evangélikus Egyház

Keresztény portál

Internetes lelkigondozás

Luther élete

   Legendák

   Luther kora

   Luther életrajza

   Barátai, bizalmasai

   Aktuális

Protestáns honlap

   Egyházak

   Intézmények

   Mérföldkövek

   Panteon

   Szellemi központok

   Művészetek

   Aktualitások


© Magyarországi Evangélikus Egyház,
Internet Munkacsoport, 2002.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster