1%

Mérföldkövek

Az immáron hagyományosnak tekinthető téli gyülekezeti konferenciát
2005. február 11-13. között Mérföldkövek címmel rendezte meg a "középnemzedéki" bibliaóra. A helyszín ezúttal harmadszor volt a révfülöpi Ordass Lajos Oktatási Központ.

    Az ifjúsági hétvége után idén már másodszor töltötte meg gyülekezetünk az intézményt. Több visszamondás után a jelentkezők száma 66 fő volt, de a legutolsó pillanatban történt megbetegedések miatt "csak" 57-en jöttek el. A legfiatalabb résztvevő másfél éves sem volt, a legidősebbek pedig túl jártak a hetvenen. Nagy öröm, hogy a két révfülöpi alkalmon együttesen gyülekezetünkből mintegy 120 fő vett részt. A konferencián körünkben köszönhettük Bence Imre esperes urat és Kőszeghy Tamásnét. Áldáskívánásával köszöntötte a konferenciát a távolból Takács József lelkész úr.

    A konferencia bevezető előadását, s bibliai alapvetését dr. Szabó Lajos rektor úr tartotta, majd Szabóné Mátrai Mariannától "Személyes életünk mérföldkövei", Hafenscher Károlytól "Gyülekezeti életünk mérföldkövei" címmel hallottunk előadást. A konferencia "morzsaszedését" és a témákról tartott összevont beszélgetést Bácskai Károly vezette. Áhítattal szolgált gyülekezetünk helyettes lelkésze, Bencéné Szabó Márta.

    A programban szerepelt két esti zenés meditáció is, az egyiket a Velem vándorol utamon Jézus című énekünkre építve Zsugyel Kornél lelkészjelölt, a másikat "Böjti hangoló" címmel Hafenscher Károly és és dr. Ecsedi Zsuzsanna tartotta. A vasárnapi úrvacsorai istentisztelet a Szabó-házaspárnak a megszokottól eltérő, de nagyon megragadó szolgálatával vált különösen emlékezetessé - többek szerint csúcsponttá. A konferenciát dr. Ecsedi Zsuzsanna és Hikisch Zoltán zenei szolgálatai tették még színesebbé.

    A konferencián a jó hangulatról egyrészt a sok beszélgetésre módot adó hosszabb szünetek beiktatása, másrészt az esti baráti találkozók gondoskodtak. Az első estét a Mihályi Szabolcs és Mihályi Norbert által készített és vezetett társasjáték, a másodikat Kézdy Pál vetített képes tuusulai beszámolója tette emlékezetessé. A jó hangulatot mindkét estén fokozta a Hikisch Zoltán által megszólaltatott klarinét- és szaxofonzene, valamint Borókay Ferenc házigazdai szerepvállalása.

    A konferencia megszervezését a gyülekezeti BET Alapítvány támogatta.

Mihályi Zoltán

Velem vándorol utamon Jézus - Esti áhítat a révfülöpi gyülekezeti konferencián

    A mai ember életéhez hozzátartozik az utazás. Ha összeadnánk, hogy mennyi időt töltünk el hetente villamoson, buszon tülekedve, vagy autóval a csúcsforgalomban csak azért, hogy napi teendőinket el tudjuk végezni, meglepő eredményre jutnánk. Ezeken az utakon kívül, önszántunkból is szívesen indulunk el. Mivel nem korlátoznak minket, távoli vidékekre is eljuthatunk. Az úton járás, a cél felé haladás az egyik legalapvetőbb kifejezése, összefoglalása az emberi életnek. Erről az útról énekelünk a 459-es énekünkben is.

    A tanítványok Jézus mennybemenetelekor elindultak az úton. Parancsot kaptak, hogy mindazt, amit láttak, és hallottak, adják tovább minden embernek. A mai napig nem tudtuk betölteni ezt a küldetésünket. Még mindig vannak olyan területek, ahová még nem jutott el az örömhír. A nagy feladat ellenére ki kell tartanunk, hiszen ígéretet kaptunk tőle, hogy minden erőt megkapunk, amire szükségünk lesz. Megígérte, és bízhatunk szavában. Hiszen feltámadásával megmutatta, hogy végül mégis győz. Ez a győzelem bátorítson bennünket utunkon. Legyen ez az 1. mérföldkő, melyre életünk során emlékezhetünk.

    A közlekedésben fontos szerepe van a látásnak. Rossz látási viszonyok mellett nagyobb a balesetek kockázata. Ha nem vesszük észre az akadályt, a szembejövőt, vagy minket nem látnak, könnyen veszélybe kerülhetünk. Nem véletlen, hogy nálunk is kötelező járműveink kivilágítása. Gyalogosoknak is ajánlott világosabb öltözetben közlekedniük. "A nép, amely sötétségben jár, lát nagy világosságot" mondja Ézsaiás, és ezzel rámutat, hogy az Istentől elszakadt ember nincs biztonságban. Elvesztette tájékozódó képességét, a halál fenyegetettségében él. Jézussal olyan világosság érkezett a földre, mely nem függ külső körülményektől, de minden helyzetben utat mutat. Ha belőle élünk, akkor életünk világossága másokat is Istenhez vezethet. A 2. mérföldkő arra emlékeztet, hogy utunk során nem kell sötétségben járnunk.

    Nemcsak testi szenvedés leselkedik ránk utunkon. Csak ezek a látványosak. Miattuk sokan kérdőre vonják Istent. A válasz pedig késik. "Most töredékes az ismeretünk" mondja Pál apostol. Ez a részleges tudás könnyen lehet a hit próbája. Valódi harc, ahol nem könnyű talpon maradni. A józan ész, az ismeretek a ma élők számára nagy jelentőséggel bír. Vele szemben csak a hit tapasztalata állhat meg. Jézus tanítványainak ígérte jelenlétét. Ezért lelki vívódásaink, szenvedéseink idején őhozzá menekülhetünk a kétségbeesés elől. Harcunk földi életünk végéig tart, de irgalmas karjába mindvégig belekapaszkodhatunk. A 3. mérföldkő arra a védelemre emlékeztet, mely átvezet az ismeretlen tájakon.

    Az ideális utazó csak egy fogkefét és a hitelkártyáját viszi magával. Az úton úgyis minden beszerezhető, amire szüksége lehet. Nem csupán a napi betevőt kaphatja meg, de apró emlékeket, ajándéktárgyakat is vásárolhat. Lehet, hogy távol érezzük magunktól ezt az utazási formát. Ám földi utazásunkat mi sem kezdtük másképp. Nem volt semmink. De az úton hamar rátaláltunk mindenre, amire szükségünk lehetett. Tárgyak és emlékek vesznek körül minket és szinte mindegyikhez egy történet, egy esemény köthető. Nem feltétlenül kellemes élmények, hiszen van, amiről azóta kiderült, csak bóvli, értéktelen kacat. Nem jó semmire, sőt inkább rossz érzés fog el, ha rá gondolunk. Ez teljesen természetes és nem csoda, ha ezek a felesleges tárgyak, emlékek nyomják a vállunkat, akadályozzák előre jutásunkat. Fáradtak leszünk.

    A fáradt utazó felfrissülést találhat az út mentén álló vendéglőben. Ezt idegen szóval restaurant-nak hívjuk, és a restaurálni, helyreállítani szóból származik. Ez az a hely, ahol minden fáradtágtól, tehertől megszabadulhat a vándor, ahol erőt gyűjthet. Életünk országútján sok helyen állnak ilyen vendégfogadók. Az istentiszteleti alkalmak, az úrvacsora, a gyónás lehetőségei, mind azt mutatják, hogy Isten nem akar magunkra hagyni a vándorúton. Hanem felkínálja az újulás, az erőgyűjtés lehetőségét. Ez a mérföldkő emlékeztessen minket a bűnbocsánatra.

    Az úticél egyben hajtóerő is. Aki céltalanul járja élete útját, könnyen feladhatja a küzdelmet. Elbizonytalanodik, vajon érdemes-e tovább menni, tovább folytatni. De aki tudja, hogy merre tart, mindenek ellenére törekszik a cél felé. Hiszen az út nem azonos a céllal. Néha ugyan rácsodálkozik a tájra: de szép lenne itt maradni, letáborozni. Mégse teszi, mert tudja, hogy úticélja sokkal nagyobb szépséget kínál számára. Keresztyén reménységünk is hasonló. Jézus sokféleképpen beszélt nekünk Isten országáról. Arról is beszélt, hogy közöttünk van. Néha mi is rendkívüli helyzeteket élünk át, melyről a megvalósult Isten országa jut eszünkbe. Mégse lesz teljessé, ebben a földi életben, ezen a vándorúton. Jézus viszont megígérte országát, azoknak, akik hisznek benne és nem adják fel a küzdelmet. Ezért irányítsuk a célra tekintetünket, ne lankadjunk, hogy földi életünk végén Jézus kezét fogva léphessünk be az ő országába.

    Ez a mérföldkő erre az ígéretre emlékeztet. Öt mérföldkő, öt kapaszkodó, mely végigkísér bennünket születésünktől halálunkig. A győzelmes hű vezér, Az éltető tiszta fény, A biztonságot adó kar, A bűnbocsánat és az örök élet ígérete.

    Lássuk meg bennük Isten szeretetét és üdvözítő akaratát. Ámen.

 Zsugyel Kornél