1%

BHV Kerékpártúra 2005 Tolna-Somogy-Zselic Augusztus 14-20.

Idei kerékpártúránk augusztus 14. napjának vasárnap reggelén vette kezdetét. A csapat lelkes tagjai a reggeli forgalomban mind egy pont irányába tartottak, találkozásunk helyére, ami idén is, immár sokadszor visszatérően a Délipályaudvar peronjainak elején volt. Nagy volt az izgalom, hogy a megbeszélt találkozási időponthoz képest előrehozott vonatindulásig megérkezik-e mindenki. Amikor meglódult a szerelvény, már mindenki megnyugodva, jóleső érzéssel dőlt hátra az üléseken: szerencsés volt az indulás. Az események ilyen alakulása jó előjel volt az előttünk álló hétre nézve. Előkerültek a szendvicsek, folytak az élménybeszámolók, s mire megérkeztünk Pincehely közelébe elkészítettünk annyi útvonalleíró térképet is, hogy jutott a csapat autóval érkező részének is. A vonat megállt, vagonról leugrottunk, a keréknyomás ellenőrzés, és egyéb folyóügyek gyors elintézése után már mindenki nyeregben volt. Kivéve akik autóval a túra során mindvégig támogatták a zökkenőmentes előrehaladást. Keszőhidegkúton egy helybélitől vizet kölcsönöztünk, így kipótolva készleteinket, ebédünk Pacsmagi tavak partján való elköltése lebegett mindannyiunk lelki szeme előtt. Fölöttünk a magasban seregnyi gólya körözött egyre feljebb vitorlázva a meleg légáramlatokon. A forróság, amiben ők úszkáltak (és az egyre kiszámíthatatlanabbá váló földút), ránk olyan hatással volt, hogy a pacsmagi madárvilág bemutatójáról lemondva jobbnak láttuk, ha arra a sokkal bizonyosabb ebédre koncentrálunk. A faluban egy hűs tűzfal mellé telepedve jól esett az otthonról hozott harapnivaló. Persze a csapat apró katonái hamar sokallták az egyhelyben állást, s amíg a tapasztaltabbak a mozdulatlanság látszatába burkolózva az erőgyűjtés kimerítő köreit rótták, addig a fiatalok valóságos körei jelezték, hogy megérett az idő az indulásra. A Koppány vize fölött átkarikázva nemsokára megérkeztünk Hőgyészre, ahol a volt Apponyi kastélyban rövid látogatást tettünk. Megtekintettük a park óriási, vénséges-vén platánját (II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelemsége idején volt magonc a drága, ma több oldalról szorul támogatásra), átkeltünk a dísztó apró szigetére, majd továbbindulva nem állhattuk meg, hogy ne álljunk meg egyet fagyizni. Bölcs döntés volt, mert mint bebizonyosodott a napra előirányzott „S” (sík) terepen való felkapaszkodáshoz szükség volt erre az apró örömre, aminek immár az emlékébe fogódzkodva sikerült csak eljutni a Gunarasig. A fürdő szomszédságában bevártuk egymást, és rendezve sorainkat, diadalmenetben közelítettük meg szálláshelyünket, a dombóvári evangélikus gyülekezet parókiáját és közösségi házát. Jó 70 kilométerrel a lábunkban, az éhség érzésével a hasunkban, betértünk egy közeli pizzériába azzal a nem titkolt szándékkal, hogy jól bevacsorázunk. Gondolkodás nélkül a nagyobbik pizzát rendeltük, nem is gondolva, hogy méretével bármelyikünkön is kifoghat. Amíg mi a falatokkal, addig a magyar labdarúgók a Real Madrid játékosaival mérkőztek. Másnap reggel esőre ébredtünk. Úgy döntöttünk Dombováron maradunk és bevárjuk a szépidőt. A Béke-park szobrai közti sétával, a Fekete István Múzeum meglátogatásával telt a délelőttünk. Az ebédet egy kitűnő étteremben tálalták, alkalmunk volt megkóstolni a legendássá vált „Dombótálat” is. Hamar elállt a szemerkélés, így délután Csikóstöttös felé tettünk egy kört, amibe iktattunk egy kis „kalózhajókázást” is. Ez a nap is jól, és – ami a néhai felvidéki túránk után egyáltalán nem mellékes – szárazon telt. Kellő áhítattal jól esett este nyugovóra térni. Harmadnap reggel hamvaiból újjáéledt a szépidő, sütött a nap, igazolva láttuk tegnapi döntésünket, érdemes volt Dombóvárat alaposabban megismerni. Vonatra ülve behoztuk önmagunkat, Abaligettől az eredeti tervek szerint folytattuk a kerékpározást. Bükkösdön a Jeszenszki-kastély előtt pihentünk egyet, megismerkedtünk a kastély rövid történetével. ……-ban egy Árpád-kori templomot látogattunk meg. Szigetvárra, egy korábbi túránknak is emlékezetes állomására érkezve nem állhattuk meg, hogy ne sétáljuk körbe a híres várat, amit a töröknek annak idején jó párszor körbe kellett járnia, mégsem érte el, hogy védőink föladják. Nem messze Szigetvártól áll a Magyar-Török Barátság Parkja, úton Mozsgó felé vetettünk erre is egy pillantást. Mozsgóra érve a Batthiány-kastély parkját nem volt nehéz megtalálni, tavára horgászni járnak a helybeliek. A park 150 éves szilfáját a szabadságharc idején ültették. Hosszú „D”-s (dombos) szakasz vezetett innen Terecsenybe, ahol a turistaházban volt a szállásunk. A szalonnasütés, na meg egy kis finom bor megalapozta jókedvünket, aminek nótázással adtunk hangot. Jócskán ránk sötétedett már, amikor úgy láttuk ideje nyugovóra térni. Szerdán reggel láncszakadva hajtottunk Ibafára meglátogatni a pipa múzeumot. Itt őrzik az ibafai pap és Deák Ferenc pipáját is. A régészeti leletként előkerült pipák mellett láttunk jó néhány tajtékpipát is, ami anyagáról a tajtékkőről kapta nevét. Ugyanis azt a porózus vulkanikus eredetű kőzetet, ami fajsúlyánál fogva úszik a vízen, tajtékkőnek nevezik. Egy másik jellegzetes darabja volt a kiállításnak a négy személyes családi pipa. Miután a pipanóta dallama kellőképpen fülünkbe költözött, nyeregbe pattantunk és roham „léptekben” tekertünk, hogy elérjük Almamelléken az erdei vasutat. A masiniszta nem jött zavarba látván, hogy egy kerékpáros csoport rohanja le éppen, és még egy kocsit csatolt a mozdony után, külön a mi részünkre. A hangulatos kisvasúton elzötyögtünk Sasrétre, ahol egy szigeten telepedtünk le az ebédhez. Ebéd után az erdészet gazdasági útján, tájvédelmi területen keresztül kerekeztünk Szenna felé. Szennán a skanzenben szusszantunk egyet. Megnéztük a református templom gyönyörű fakazettáit, amik máig vezérfonálként mutatják az örök igazságot, mindazoknak akik olvasni tudják a jelképeket. A Szenna-Denna vendéglő finom vacsorára tálalt fogásai után Kaposvárat vettük célba, ahová sötétedés után érkeztünk meg szállásunkra, az evangélikus parókiára. Másnap reggel a parókiával szemben fekvő parkon átvágva, egy kitűnő pékségbe vezetett utunk, ahol megtettük a reggeli előkészületeit. Reggelizés után felmálháztuk drót-szamarainkat és elindultunk Osztopán felé. …..-n déli pihenőt tartottunk egy horgásztónál. A hangulatos vízi-világ szélére telepedve ebédet tartottunk, némi fürdőzéssel egybekötve, majd megnéztük a közvetlen szomszédságban feltárt őskohók és öntőminták maradványait, amiket honfoglaló felmenőink is használhattak. Somogyvámoshoz közeledve értesültünk róla, hogy a parókián a nénik már szinte elkészültek a sok-sok palacsinta kisütésével, úgyhogy siessünk. A somogyvári apátsági romok tüzetes meglátogatását ezért másnapra halasztottuk, és helyette felkerestük szálláshelyünket, ahol gőzölgő gulyás várt minket és rengeteg palacsinta, és persze nem utolsó sorban a vendéglátóink, akiket nem győztünk dicsérni finom főztjükért. Vacsora után az evangélikus templomban tartott Isten tiszteleten találkoztunk a somogyvámosi gyülekezettel. Örömteli találkozás volt. Másnap a Puszta-toronynál és a Krisna-parkban tett látogatás után, elidőztünk egy kicsit Somogyváron a Szent László királyunk által alapított apátság romjai között. Alapítványának helyén tették le őt halála után először nyugodni. Később Nagyváradon helyezték örök nyugalomba. Kitartó kerekezés és egy hosszabb és kalandosabb földút szakasz után Igalra érkeztünk. A termálfürdő hideg és meleg vizében, szaunájában felfrissülve gyönyörű alkonyati megvilágításban érkeztünk meg aznapi szállásunkra, Somogydöröcskére. Szépen felújított, és ifjúsági táborként üzemelő parasztházakban laktunk. Vacsora után a meleg földre heveredve fürkésztük a csillagos eget, majd mikor az álom pillangó képében arrafelé szállt, nyugodni tértünk. Szombat reggel túránk krónikás dalnokai előadták élményeinkből szőtt művüket. Elkerekeztünk Zicsre, ahol világhíres festőnk Zichy Mihály gyönyörű festményeit csodáltuk meg. Tabon át Lullára értünk, ahol Augusztus 20-ára készülődés közepette, a helybeli tanító hihetetlen lelkesedéssel mutatta be nekünk a helytörténeti kiállítást. Külön engedéllyel erdészeti úton haladva elértük Szántódnál a Balaton partját. Jót fürödtünk a tenger vizében, lemostuk az út porát. A szomszédban volt Földvár, idei túránk utolsó állomása, ahol a hátunk mögött hagyott hét élményeivel eltelve, kihasználva a vonatunk indulásáig még meglévő kényelmes időt, lángosoztunk egyet. A vonaton zötyögve Budapest felé, nem maradhatott el a már várva-várt mocsár-parti sem.

Halmágyi Csaba