1%

 
Menü
Nyugati Evangélikus Egyházkerület
Tanulmányok a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületben
Tanulmányok, kiadványok
Püspöki jelentés 2002
 

Püspöki jelentés 2002

Veszprém, 2002. november 9.

Ittzés János

**Visszatekintés és számadás**

Főtisztelendő Egyházkerületi Közgyűlés! Kedves Testvéreink!

Sajátos helyzetben ülésezik ma egyházkerületünk “legfőbb döntéshozó képviseleti testülete”. Mert miközben maradéktalanul igyekszünk eleget tenni törvényi kötelezettségeinknek, egyre inkább világossá válik, hogy kerületi és országos egyházi közgyűléseink sajátos fáziseltolódásban vannak a korábban - egyházunk strukturális átalakulása előtt - megszokott ritmushoz képest, amikor általában a tavaszi időszakban tartottuk a különböző önkormányzati szinteken a szokásos, “évi rendes” közgyűléseket. Az eltérés oka nyilvánvaló. A zsinati törvények alapján kibontakozó átalakulási folyamatban megtartott választó közgyűlések, majd a 2000 őszére felállt új struktúrában a kerületi alakuló közgyűlések - a miénk pl. 2000. október 7-én volt - után egy évvel, ill. most pedig két évvel kerülnek sorra a kerületi közgyűlések. Ez az időpont a közgyűlés számára hatáskörének gyakorlását egy nagyon lényeges ponton nehézkessé teszi. Köztudott, hogy a már többször hivatkozott törvény a közgyűlés kötelességévé teszi az elnökség és a jelentésre kötelezett tisztségviselők jelentéseinek tárgyalását és elfogadását. Könnyű belátni, hogy e feladat teljesítésére (ti. a korábbi időszakot - rendszerint az előző naptári évet - tárgyaló jelentések benyújtására és megvitatására) nem megfelelő az őszi időszak. Vissza kellene térnünk a korábban megszokott ritmushoz. Szeretném jelezni, hogy ez a kérdés a közelmúltban tartott országos elnökségi üléseken is szóba került. Bizonyos vagyok abban, hogy a másik két kerületben megtörténik majd a rendezés. Ebből ma számunkra két kérdés adódik:

2003-as egyházkerületi munkatervünk tárgyalásánál javaslatot teszek majd a jövő évi közgyűlés időpontjára, amelynek meghatározásakor nyilvánvalóan figyelembe kell majd vennünk az egyházközségi és egyházmegyei közgyűlések megtartásának reális lehetőségeit is.

Ha a fentiek szerint járunk el - és a magam részéről nagyon remélem, hogy elfogadja a tisztelt Közgyűlés az elnökségnek ezt a javaslatát -, akkor a f. évről teljes egészében majd csak ezen a tavaszi közgyűlésen tudják a jelentésre kötelezettek a jelentéseket beterjeszteni (leszámítva a GAS-előadót, hiszen a szolgálat természetéből fakadóan ő már ma is teljes értékű beszámolót terjeszthet a testület elé). Ha így van, mi legyen akkor mai püspöki jelentésemnek a tárgya? Mielőtt erre a kérdésre válaszolok, határozati javaslatot nyújtok be, kérve annak megtárgyalását és elfogadását: Javaslom egyházkerületünk presbitériumának és közgyűlésének, hozzon határozatot arról, hogy - bár törvényi kötelezettségek nem írják elő - az esperesi hivatalok a tavaszi egyházmegyei presbiteri gyűlések után a püspöki hivatal és a kerületi elnökség tájékoztatása érdekében az egyházközségek népmozgalmi adatai mellett a számadásokat is juttassák el 1-1 példányban a püspöki hivatalba. Talán nem kell külön hangsúlyoznom, hogy ezeknek az adatoknak az ismeretében jobban megismerhetjük gyülekezeteink helyzetét, életét. (Éppen a közelmúltban derült ki, hogy a másik két kerületben nem is szűnt meg a korábbi gyakorlat.)

Azt remélem, hogy mostani presbitériumi gyűlésünkön támogatást kapnak elmondott javaslataim, és azok így megerősítve kerülnek mai közgyűlésünk elé. Ezért a jelentésem címében jelzett Visszatekintés és számadás-t az egyházkerületünk újjászületése óta eltelt két esztendőre figyelve szeretném megtenni. Mégpedig úgy szeretném ezt megtenni, hogy a beiktatásunkkor, 2000. szeptember 23-án elmondott püspöki székfoglalómban felsorolt feladatokat veszem sorba; választ keresve arra, hogy a célkitűzésekből mi valósult meg eddig, vagy mi vár még teljesítésre.

A teológiai munka. Korrekt és tudományos, hittel végzett és hitvallásos, az egyház szolgálatát segítő kell, hogy legyen. Miért szégyelljük olyan sokszor, hogy a lutheri reformáció örökösei, hogy ágostai hitvallású evangélikusok vagyunk? Vagy már nem is olyan biztos az?!

Ennek a feladatnak sohasem érünk a végére. Amíg Isten megtart bennünket a szolgálatban, addig ez állandó feladatunk marad. Nem veszi le rólunk a felelősséget. A soha le nem tehető feladat szorítását is érezve, örömmel számolok be arról, hogy az első teológiai pályázatunkra, amelyet néhai Weltler Ödön lelkésztestvérünk születésének 90. évfordulója alkalmából írtunk ki, és amelyet a Weltler család is támogatott nagylelkű adományával, jó eredménye volt. Így jelenhettek meg a beérkezett és díjazott pályaművek (Percze Sándor, Szakács Tamás és Tubán József munkái) a Luther Szövetséggel közösen kiadott könyvben: A kereszt teológiája és a lelkigondozó szolgálata. Érdeklődéssel várjuk, hogy a most folyó pályázat milyen eredménnyel jár majd. Reméljük, hogy egyházkerületi napunk szép eseménye lesz ismét a pályázat eredményének ismertetése és a díjkiosztás.

Igeszolgálatunk. Aggasztó a mai helyzetünk. Csak Isten a megmondhatója, mi minden hangzik el szószékeinken igehirdetés fedőnév alatt. Nagy ítélet lenne rajtunk, hogy ha magunknak kellene minden ilyen címen elmondott beszédünket végighallgatnunk.

Az alapos teológiai munka biztosan hoz jó eredményeket. Reménységem van, de nem vagyok optimista. Amikor csak időm engedte, el-ellátogattam gyülekezeti istentiszteletekre, és ezt szeretném továbbra is folytatni. Sajnos, mindeddig adós maradtam az érintett lelkésztestvéreknek a hallott szolgálatukkal kapcsolatos testvéri beszélgetéssel (vagy legalább egy néhány mondatos levélbeli jelzéssel). Általában nem túl jók a tapasztalataim, bár volt egy-két örömteli alkalom is. A jövő év folyamán szeretnék majd lelkésztestvéreimtől elhangzott igehirdetéseket is bekérni. A megbeszélésre, értékelésre (nevek említése nélkül!) pedig egy-egy kerületi alkalmon lehetne sort keríteni.

Hitoktatás és gyermekmunka. Égetően szükség lenne a hitoktatási anyag megújítására! Tudom, fárasztó, sok törődést, türelmet igénylő munkaág ez. Talán külön karizmák nélkül, kötelességtudatból végezni különösen is nehéz. De ez nem ment fel senkit sem a tisztesség mástól olyan pontosan megkövetelt minimuma alól. Vigyázat, Testvérek, a becsülettel megtartott órákat és a hitoktatói óradíjakat angyalkezek is könyvelik az ítélet napjáig!

Van-e ehhez hozzátennivaló? A hűséget, pontosságot csak magunkon kérhetjük számon. A hitoktatás ellenőrzésének kérdése legjobb tudomásom szerint nincs megoldva. Legalábbis abból, hogy erről hozzám nem jutottak el hírek, kénytelen vagyok erre következtetni.

Ami a hittankönyvekkel kapcsolatos kérdéseket illeti (hiány és tartalmi problémák), beszélgetnünk lehet és kell is róluk, de a megoldást országos egyházi szinten kell majd megtalálni.

Missziói szolgálatunk. A bőség zavarával küzdünk. Mennyi lehetőség, nem is tudunk minddel élni. …Nagy tartalékaink is vannak azonban. Sok olyan hittestvérünk van, akiket be lehetne vonni családi, lakóközösségi gyülekezeti csoportok szervezésébe. Főként nagyvárosainkban, a nem ott élők számára szinte áttekinthetetlen lakótelepeken lenne hallatlan nagy jelentőségű e kisközösségeknek a létrejötte. … Ideálisnak azt tartanám, hogy a lelkészek és az illetékes presbitériumok tudtával és támogatásával, a munkatársak tudatos felkészítésével bontakozhatna ki ez a szolgálati ág.

A múlt évi népszámlálás egyházkerületünkre vonatkozó adatainak alapos elemzésére és az ezen alapuló stratégia kialakítására külön vissza kell majd térnünk (a későbbre halasztott gyülekezeti elnökségek konferenciája tűnik számomra kiváltképp jó alkalomnak erre).

Jó visszajelzéseket kaptunk a 2001. november 3-án - a PMTI munkatársainak bevonásával - tartott Munkatársképző napról. Folytatnunk kell ezt a munkát. És a szolgálatba be kell vonnunk azokat a testvéreket, akik egy-egy ilyen alkalmon indítást kapnak a gyülekezeti missziói munka végzésére. Tartok tőle, hogy időnként éppen mi, lelkészek vagyunk lassúbbak, fáradtabbak, fantáziátlanabbak, mint ún. “laikus” testvéreink.

Most lelkésztestvéreim szolgálatának, életének sok-sok kérdése cikázik át szívemen. Mennyi túlterhelt, magát magányosnak érző testvérszív sóhaját kell meghallanom. Mennyi vita, küzdelem, testvérietlen harc nyomorítja gyülekezeteink életét?! Pattanásig feszült idegek, viták és sérelmek, félreértések, a testvéri intő szót elfogadni nem tudó és ezért vérig sértődött lelkek. És akkor még nem is szóltunk a szándékkal bajt keverőkről, a meg nem értés felett kárörömöt érzőkről. Testvérek! Nem kellene ennek közöttünk így lennie! Reménységem az, hogy legfőbb Munkaadóm, aki ma a pásztorok pásztorának szolgálatába is beállított, megerősít és felkészít arra, hogy Lelkésztestvéreim testvére, gondjaik és örömeik együtthordozója, de bizalmukra méltó tanácsolója is legyek. Imádságaimat, felelős együttgondolkodásomat, testvéri szeretetemet felajánlom egyházkerületünk minden lelkészének, segédlelkészének, munkatársainknak és minden gondjainkra bízott hittestvérünknek is. Nemcsak szolgálatom elkötelezése indít erre, hanem az a reménység is, hogy a közöttünk romboló, szolgálatunkat hátráltató bizalmi válság így leküzdhető lesz. Isten adja meg mindnyájunknak az ehhez szükséges nem kevés bátorságot és tettrekészséget!

Kérem, ne nehezteljenek rám, hogy hosszabban idéztem most a saját szavaimat. Az elmúlt két év néhány szomorú tapasztalata alapján azonban nem hallgathatok ezekről a kérdésekről sem. Senkire nem tudom, de nem is akarom ráerőltetni segítő szándékomat. Ahol fegyelmi, morális problémák vannak, ott előbb vagy utóbb kérés, hívás nélkül is meg kell tennem a szükséges lépéseket; ha mást nem, legalább annyit, hogy én kezdeményezek további őszinte beszélgetéseket.

Ha már itt tartunk, néhány gondolatot hadd fogalmazzak meg általában is egyházi közéletünkkel kapcsolatban.…Törekednünk kell minden tekintetben az átláthatóságra, különösen pedig anyagi dolgainkban, kerületi, de országos szinten is. Nagyon sürgetően nehezedik rám is a lelkészi fizetések arányosításának kérdése. Támogatom és a kibontakozás felé szeretném segíteni a jó megoldást kereső elgondolásokat.

Valami elindult, de nem lehetünk elégedettek az eddig elért eredményekkel. Az igazat megvallva, két évvel ezelőtt magam azt reméltem, hogy gyorsabb léptekkel haladhatunk a kibontakozás felé. Minden szinten minden személynek és testületnek a közös elszántsága nélkül szinte lehetetlen lesz alapvető fordulatot elérni.

Köztudott, hogy a lelkészi fizetések arányosításának kérdése komoly és elemző tárgyalások témája lett az országos elnökségben, esperesi értekezleten. A Déli Egyházkerület felügyelője, dr. Sólyom Jenő testvérünk sok energiát és erőt áldozott arra, hogy a koncepciót megbeszélésre alkalmas mértékben kidolgozza. Köszönet illeti őt ezért. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy sok előre nem látható akadály is felmerült, és még mindig vannak olyanok, akiknek fenntartási vannak ezzel az elgondolással kapcsolatban.

Törvényesség. Nincs két egyházi törvényünk. Tarthatatlan az, hogy a törvény kardját nem egyformán forgatjuk mindannyiunk felé. Sapienti sat.

Ezt mondtam két évvel ezelőtt. Most hozzá kell tennem, hogy a törvényeinkkel kapcsolatos zsinati jogharmonizációs munka nagyon sürgős feladat; és egyházi bíróságaink működésének gördülékenyebbé tétele is halaszthatatlan.

Az egyházi nevelésügyünkkel kapcsolatosan formálódó reménységemet is szeretném megosztani egyházkerületünk és egyházunk közvéleményével… Nagyon fontosnak látnám, hogy amint lehet, nekikezdjünk egyházkerületünkben egy diákotthon-hálózat kiépítésének.

Most itt csak utalok - jelenleg háttérbe szorult - gondolatomra a diákotthon-hálózattal kapcsolatban. Bízom benne, hogy végérvényesen nem kell majd föladnom.

Itt kell azonban megemlítenünk az elmúlt két évben indult új oktatási, nevelési intézményeinket: a kőszegi Evangélikus Mezőgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskolát, a pápai Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskolát; és a bakonycsernyei Evangélikus Óvodát. Miközben a régebb óta működőkről sem feledkezünk meg, rájuk különösen is gondolva, kérjük Isten áldását munkájukra. (Tavaszi közgyűlésünkön jó lenne majd tőlük is, róluk is bővebb híradást hallanunk.)

Szórványhelyzetünkre és szórványgyülekezeteinkre is vessünk most egy - nem futó - pillantást. Fel kell mérnünk missziói felelősségünk és a lelkészi munkaerővel való gazdálkodás lehetséges összhangjára törekedve, hogy mit tehetünk e téren. Vannak egyházkerületünkben olyan területek, ahol megint gondolkodnunk kellene missziói központok szervezéséről. Abban a reménységben, hogy lesznek erre a munkára elhívást is kapott szolgatársaink.

Ami a lelkészi munkaerő kérdését illeti, egyházkerületünkben vannak még gondjaink. A tendencia biztató, de még nem egészen megnyugtató a helyzet. Reméljük, két-három éven belül minden gyülekezetünk kaphat lelkészt.

A sárbogárdi gyülekezet gondozásának nyomasztó gondja Böjtös Attila nemlelkészi egyházi munkás szolgálatba állásával megoldódni látszik. Öröm, hogy jó híreket hallhatunk a gyülekezetben végzett munkájáról. Isten áldását kérjük szolgálatára és a gyülekezetre.

A Dunántúli Egyházkerület egykor - ahogy Kapi püspök úr nevezte - “egységes történelmi személyiség volt”; sajátos, megtartó, kohéziós erővel. A fiatalok, de talán már a középkorúak is erről legfeljebb a szülők, nagyszülők nemzedékeitől hallottak. Vajon sikerül-e új életre kelteni ezt a szunnyadó erőt? A találkozások, közös alkalmak mellett sokat segíthetne ebben, és ezért lenne fontos egy - a Dunántúli Harangszóban és a gyülekezeti híradókban rejlő értékeket is felhasználó, integráló - kerületi néplap szolgálata. Közös ügyünk ez is, hordozzuk szívünkön!

Egyházkerületi újságunkról külön szól majd Menyes Gyula püspöki titkár, szerkesztő. Minden bizonnyal elmondja nemcsak örömeit, hanem aggodalmait, megosztja velünk gondjait, és talán kényes kérdéseket is feltesz majd nekünk. A magam szavaiból hadd húzzam alá: “közös ügyünk ez is.” Mit vállalunk, teszünk érte?

Gyorsan elszállt ez a két év. Voltak olyan alkalmaink, amelyeken azt tapasztalhattuk, hogy a szunnyadó kohéziós erő újraéled. A kerületi missziói napok, a kórustalálkozók, a pedagógus csendesnapok, a lelkészevangélizációk szították fel bennünk a reménység lángját. Kérem, Testvéreim, vigyázzunk erre a lángra, gondozzuk, ápoljuk. Ez is közös feladatunk, és hiszem, közös örömünk.

Amikor mai mondanivalóm végére értem, már csak a köszönet szava marad hátra.

Mindenekelőtt megköszönöm elnöktársamnak, dr. Weltler János felügyelő úrnak, hogy - betegségének terhét hittel, nagy erővel hordozva - segítségemre volt, nehéz döntésekben tanácsolt, testvéri szeretetével mellettem állt. Köszönetet mondok Smidéliusz Zoltán püspökhelyettes úrnak kisegítő szolgálataiért, ugyanígy Sztruhár András felügyelő helyettes úrnak is és egyházkerületünk minden tisztségviselőjének. Kérem, hogy ahol még van javítani, kiigazítani való, azt közösen egymást segítve tegyük meg, hogy ékesen és jó rendben történjék minden egyházkerületünkben.

Külön köszönettel tartozom munkatársaimnak a püspöki hivatalban: Dombi Éva titkárnőnek, Menyes Gyula püspöki titkárnak, Szabó György házgondnokunknak és az év közben munkába állt Tar Ilona házmesterünknek.

Egyházkerületünkre, gyülekezeteinkre, lelkésztestvéreinkre és minden intézményünkre Isten áldását kérem. Kérem jelentésem elfogadását.

Társoldalak
Püspöki jelentés 2001
Püspöki jelentés 2003
Püspöki jelentés 2004
Böröcz Sándor: Kiáltás a mélyből
A kereszt teológiája
Hogyne dicsérném az Istent...
Finn Káté
D. Kapi Béla: Lámpás az oltár zsámolyán
Keresztfa titka tündököl - bibliai olvasókönyv
Konfirmáció a 18. századi Dunántúlon
Könyv Túróczy Zoltánról
Az evangélium hullámhosszán
 


::Nyomtatható változat::

Evangélikus Egyház Gyülekezeti és intézményi honlapok Nyugati Evangélikus Egyházkerület Tanulmányok a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületben Tanulmányok, kiadványok Püspöki jelentés 2002

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster