1%

Utazzunk vissza az időben 1509-es esztendőhöz.

Ebben az esztendőben a nimbscheni Marienthron kolostorba egy 9 éves apácajelöltet hoztak Katharina von Borát. Bóra Katalin 1499 január 29-én született Lippendorfban. Egy elszegényedett nemesi családnak volt a gyermeke. A család egyetlen lehetősége, hogy gyerekét kolostorba adta. Az édesapját Hans von Borának hívták, az édesanyját Katharina von Haugwitznak. Azért helyezi át a család a nimbscheni Marienthron kolostorba, mert az apátnő édesanyja egyik testvére volt, az apácák között élt a szeretett "Muhme Lene" apai nagynénje is, aki gondoskodással és törődéssel vette pártfogásba a kislányt. Így a család úgy gondolta, hogy Bóra Katalin barátságos körülmények között, családias légkörben tud tovább növekedni. Katalin itt tanult meg írni és olvasni, valamint itt sajátította el a latin nyelvet is. A csend és az engedelmesség határozta meg ennek a kolostornak az életét. A kolostorban szigorú élet uralkodott: az apácáknak lehajtott fővel kellett járniuk. Minden szigorúság ellenére a reformáció megtette hatását e kolostor falai között is.

Magdalena von Staupitz, Katalinnal együtt nevelkedett ebben a kolostorban, akinek az édesapja volt Luther szellemi atyja. Esetleg rajta keresztül juthatott el a reformációnak a híre. Három olyan iratot lehet megemlíteni, amelyek hatással lehettek a kolostorban élők életére is. Ezek az 1520-as évek elején keletkeztek: "A házaséletről" , "A szerzetesi fogadalmakról", illetve a harmadik irat címe "Okolása mindannak, hogy az apácák miért hagyhatják el Istennek tetsző módon a kolostorokat."

Kilenc apáca határozza el a reformáció megindulását követően, hogy elhagyja a nimbscheni kolostort. Mivel Luther számára is fontos érték volt a lélek üdvössége, békessége, ezért elhatározta, hogy személyesen is segít a szöktetésben: ha jogszerű úton nem tudja kiszabadítani, cselhez folyamodik. Egy idős 60 éves torgaui polgár Leonard Koppe szervezte meg a fiával együtt az apácák megszöktetését 1523 április 24-én. A kolostor körüli terület a György herceghez tartozott, aki katolikus volt és a korban lévő jogszabályok szerint, hogy ha valaki megszöktetett egy apácát a kolostorból, ezért halálbüntetés járt.

Nagypéntek éjszakáján történt a szöktetés, amikor élelmet szállított Koppe Leonard a kolostorba, és heringes hordókat szállított oda és vitte el az üreseket. Állítólag ezekbe a hordókba bújtak el az apácák és így tudtak eljutni húsvét hajnalára Wittenbergbe.

Luther Márton a 9 elszökött apáca segítségére sietett és Wittenberg jegyzőjének a házába, Reichenbach házába szállásolták el ezeket az apácákat és Bóra Katalin is itt kapott szállást. Itt lett házvezetőnő, segített a kor híres festőjének Lucas Cranach és Barbara asszony háztartásában, illetve a gyerek körüli teendőkben.

Ekkor még Luther úgy gondolja, hogy hűséges marad szerzetesi fogadalmához, igaz, hogy elhagyta a kolostort. Továbbá nyilvános vitára hívta ki a pápát, és az egyházi tanítókat. Arra gondol, hogy hazaküldi a szökött apácákat, vagy pedig megpróbálja őket férjhez adni. Bóra Katalin iránt is két fiatalember érdeklődik. Az egyiket Baumgartner Jeremiásnak hívták és egy nürnbergi patrícius családnak volt a gyermeke. Nagyon gazdag származású volt és Wittenbergben tanult, azonban szülői háttér, valamint származás miatt a fiú szülei nem engedélyezték, hogy Bóra Katalint vegye feleségül. A másik személy egy oklemburgi lelkész volt Glatz Gáspárnak hívták, őt viszont Bóra Katalin nem szerette, nem akart hozzámenni feleségül.

Luther Márton egyik barátjának megemlíti Bóra Katalin azt, hogy ő legszívesebben Luther Mártonhoz menne feleségül. Ezt a kis titkot megsúgták Luther Mártonnak és attól kezdődően Luther is végiggondolta életét és egyre gyakrabban tett látogatást a Reichenbach házban.

Az 1525 politikailag rendkívül feszült esztendőben Luther egy váratlan jelenséggel találkozik. Mégpedig azzal, hogy most már csaknem két éve Wittenbergben tartózkodó nimbscheni egykori apácák szeretnének férjhez menni. Köztük van Bóra Katalin. Egyre többet kezdenek suttogni a városban arról, hogy ki kihez fog férjhez menni. Tehát a város egy kicsit fel van kavarva. Az emberek susognak és Luther nem is gondol házasságra, majd hírül kapja azt, hogy az a leány akinek több kérője volt Bóra Katalin, az mindenképpen Dr. Luther Mártonnak szeretne a felesége lenni. Ekkor elkezd gondolkodni, mert tulajdonképpen kívánkozott egy kiegyensúlyozottabb életre, elmondta, hogy sokszor szalmazsákon aludt és nem volt rend a lakásában, amíg agglegény volt.

1525 nyarán végül is elhatározta, hogy a Biblia szava szerint is "az Istennek tetsző élet a házasélet". Tehát ő mintegy a reformátori hitvallását ezzel is igazolni akarja, hogy megnősül és Bóra Katalint megkérte, hogy legyen a felesége. Ő persze boldogan mondott igent! A körülmények olyanok voltak, hogy ebben az adott helyzetben egy szűk körű esküvőre került sor éspedig a "Fekete kolostorba" amely épület egyik termében meghívta Luther, a lelkipásztorát Johann Bugenhagent, aki a városi templomnak volt a lelkésze és Luther gyóntatója. Azonkívül meghívta egyik munkatársát a Vártemplomnak a prépostját Justus Jonast. Meghívott még egy jogászt, valamint a híres festőt Cranachot és feleségét Barbara asszonyt is.

A nyilvánosság azonban hitvallásos szempontból nem tekintett jó szemmel erre a házasságra. Sokan felháborodtak ezen a tényen, maga Melanchton, aki fel is tűnt, hogy nem volt jelen ezen az eseményen, ő veszélyeztetve látta az egész reformáció ügyét. A lipcseiek is megtámadták egy röpiratban Luthert. Ő azonban válaszolt "a lipcsei szamaraknak" és azt írta többek között, hogy: "Most már urak, papok és parasztok támadnak ellenem, de mi mást tehetnék, ha Isten egy házaséletet rendelt számomra, akkor azt akarom, hogy életem végéig Isten házaséletben találjon majd engem." És írt a június 13-i esküvő után egy boldog levelet Spalatinnak is és ezt írja: "Hát az én Katámat nem adnám sem Velencéért, sem Franciaországért és boldog vagyok, hogy egy olyan asszonyt találok, aki mellettem, az életem számára hites és hűséges feleség lesz." " A házasság nem csupán természetes dolog, hanem Isten legédesebb és legkedvesebb adománya. Ez minden papnőtlenség felett álló legtisztább élet, ha jól sikerül. Ha viszont rosszul válik be valóságos pokol. Katámat nem adnám oda: Először azért, mert Isten őt nekem adta, engem pedig neki; Másodszor pedig azért, mert gyakran tapasztalom, hogy más asszonyoknak több a fogyatékosságuk, mint az én Katámnak, jóllehet van neki is néhány hibája, azonban még több nagy erénye van; Harmadszor pedig és ez elég nagy ok lenne, hogy őt szeressem és becsüljem, azért mert vallásos és becsületes, amint ez egy istenfélő erkölcsös asszonyhoz illik."

Mivel már nyilvánossá vált a házasságkötés lakodalomra hívta össze Luther barátait. Itt megjelentek a szülők is: édesanyja, édesapja, megjelent Melanchton is, Spalatin is és sok barát.

Egy szép templomi esküvő volt Bugenhagen részvételével a városi templomban, utána átvonultak a kolostorba ahol egy fogadás volt és a végén pedig egy estét adtak a városháza termében egészen este 11-ig, mert akkor már a városban nem volt szabad tovább zajongani. A választófejedelem nyitotta meg a nászajándékok sorát: átadta Luthernek tulajdonul az egész kolostort, az egyetem egy aranyozott ezüst serleget ajándékozott neki. Még Magyarországról is küldtek a lakodalomra egy hordó tokaji bort. Luther kapott feleségétől egy nagyon szép gyűrűt, aranyból, amelybe érdekes módon egy megfeszített Krisztus volt bevésve mégpedig a kínzóeszközökkel együtt és ez volt a felirata: "Amit Isten egybeszerkesztett ember el ne válassza."

Luther hamarosan felismerte micsoda kincsre lelt Katában. A harcias reformátor gyengéd szavakat keresett a mellette álló asszony iránt érzett szeretetének kifejezésére. Becézgette feleségét, hol azt mondta, hogy "Wittenberg hajnalcsillaga", hol "meine liebe Kathe", hol "Herr Kathe". A legkülönbözőbb szavakkal szereti őt, és elismeri, hogy egy olyan asszonyt kapott, akit nem adna oda senkiért.

Kata asszony, hűséges feleségnek és családanyának bizonyult. "Először a kakas aztán én, ez mindig is így volt. A többiek még mind alszanak, a gyerekek, a cselédek, a diákok, a szolgálók és ő a férfi, aki mellettem feküdt. Hallottam csendes horkolását majdnem hogy dorombolt, mint a macska a kályhánál. Ő nem hallotta a kakast, azt sem észlelte, amikor az ajtó halkan nyikorgott. Tudom, megint késő éjszakáig dolgozott. Az asztalnál éjfélig beszélgetett a vendégdiákokkal, majd előadását, vagy prédikációját írta. Vagy talán egy vitairaton dolgozott, amelyet sürgősen el akart juttatni János mester nyomdájába, így aztán addig aludt, míg az ablaktáblán át nem szűrődött a virradat és a gyerekek zaja bele nem szólt az álmába."

Továbbá Kata megjelenésével új élet költözött a kolostor falai közé. Ezzel megszületett "az evangélikus parókia képe". Kata asszonynak köszönhető, hogy a lepusztult falak helyére otthonos, meleg családi fészek került. Sokoldalúságára, leleményességére, talpraesettségére gyakran volt szüksége Luther mellett. A zárt kolostort nyitott élettel teli otthonná varázsolta. Kitűnő kertésznek bizonyult, állatokat tartott, a szekrényeket ruhával és ágyneművel, a pincét borral és télirevalóval töltötte meg. Olyan jól gazdálkodott, hogy a félretett összegekből kisebb birtokot vásárolhattak, amelynek terményei szintén bevételi forrásként szolgáltak a növekvő család számára. Egyszer tréfásan azt mondta férjének: "Hét részre kell magamat osztanom, és hét hivatalt ellátnom, mert én 1. földművelő, 2. sörfőző, 3. szakácsnő, 4. fejőlány, 5. kertész, 6. vincellér és minden wittenbergi koldus alamizsnaosztogatója s 7. Doctorissa is vagyok, egy híres ember felesége, akinek iparkodnia kell, hogy méltó legyen híres férjéhez, s 200 Ft fizetésből sok vendéget kell tudnia megvendégelni."

A Fekete Kolostor üresen álló szobáit megnyitotta tehát a Wittenbergben tanuló egyetemisták előtt, akiket nagy büszkeséggel töltött el, hogy professzorukkal egy fedél alatt lakhattak. Ez a ház úrnőjének azt jelentette, hogy naponta 30 emberre kellett főzni, mosni, takarítani. Köztudomásul, hogy a náluk elszállásolt diákok és más teológusok társaságában születtek az Asztali beszélgetések, amelyeken Katalin is gyakran részt vett.

Továbbá Bóra Katalin elkíséri egyházlátogató útján Luthert, ott van a Zwinglivel való marburgi vitáján, Kóburgban az ágostai birodalmi gyűlés lefolyását urával együtt várja be. Elkíséri Schmalkaldenbe, ahol az egyetemes zsinaton való részvétel feltételeiről tárgyal Luther.

1527-ben pestis ütött ki Wittenbergben. Aki csak tudott, menekült, Luther otthon maradt. A választófejedelem külön futárt küldött, az vitte parancsát, hogy Luthernek azonnal el kell hagynia a várost. Luther azt válaszolta a futárnak: Menjen csak vissza, mondja meg az én kegyelmes uramnak, a béres az elfut, mert nincs gondja a juhokra, de a pásztor nem hagyhatja el nyáját. Felesége jelen volt ez alkalommal is. A válasz után megfogta férje kezét, s így szólt: Ez a helyes, kedves doktor úr, de ahol ön marad, én is ott maradok. Hűségesen ott maradt még akkor is, mikor menekülők az ő hajlékukba is behurcolták a pestist. Ekkor írta Luther barátjának: " Az Úr kegyelmesen megsegített, az ördög csak disznóinkba fészkelhetett be, el is pusztított közülük ötöt. Boldog vagyok, hogy ilyen hűséges társat adott Katámban. Kezdettől fogva szeretem őt, most azonban le kell előtte vennem barettomat."

A házat csakhamar benépesítette hat gyerek: három fiú és három kislány született. A kislányok közül csak egy élte meg Bóra Katalinnak a halálát. Kettő már nagyon fiatal korában elhunyt. A fiúk azok jogi pályára mentek, illetve egy papi pályára készült, egyből pedig városi jegyző lett.

Luther négy évvel a halála előtt 1542-ben arra az elhatározásra jutott, hogy megírja a végrendeletet, amely biztosítja majd életének a végén családja sorsát. Nagyon jelentős az, amit éppen feleségével kapcsolatosan néhány sorban többek között írja: Az ő kedves és hű feleségének Katalinnak életfenntartására, felsorolja mi mindent ad: egy zölsdorfi kisbirtokot, aztán egy házat Wittenbergben és serlegeket, ékszereket. Majd felsorolja miért hagyja rá: Először is azért, mert "ő engem mint kegyes és hű házastárs mindenkor szeretett, megbecsült és gondozott, Isten gazdag áldásából. Öt élő gyermekkel megajándékozott és fel is nevelte őket." Még azt írja nagyon szépen: " Azt akarom, hogy ne ő lesse a gyermekek kezét, hanem azok az övét, és hogy azok őt megbecsüljék és neki engedelmeskedjenek amint Isten rendelte. Mert jól láttam - mondja tovább - és tapasztaltam, hogy az ördög a gyermekeket a gonosz és irigy rágalmazók által e parancsok ellen uszítja és ingerli, ha még oly jámborok is. Különösen akkor ha az anyák özvegységre jutnak, vagy a fiúk megházasodnak, vagy a lányok férjhez mennek, mert gyakran gyűlöli az anyós a menyét és a meny az anyósát. Én ugyanis azt tartom, hogy tulajdon gyermekének az anya a legjobb gyámja, aki a birtokot és a hagyatékot nem a gyermekek kárára, hanem hasznára és javára fordítja, hiszen a gyermek az ő teste és vére, akit a szíve alatt hordott.

A lutheri reformációnak a hit általi való megigazulás itt nagyszerűen ötvöződik Bóra Katalinnak a szeretetben megmutatkozó cselekedeteivel. Tehát a hitnek és a cselekedeteknek egy olyan szép egységét mutatja, amely a reménység. "Megmarad a hit, a remény és a szeretet" és ez nemcsak végrendeletileg, hanem az utókor számára egy olyan végrendelet, amelyik a mai lelkészcsaládokat, a mai lelkészeket és papnékat is nemcsak kötelezi, hanem azzal a reménységgel tölti el, hogy ez legyen életüknek a célja, ez a harmonikus családi élet. Ez a példamutató protestáns család élete, a hitben és a szeretetben való békés együttélés.

Luther halála után nagyon nehéz helyzetbe kerül Bóra Katalin. Elkezdődik nála is az özvegy papnék szomorú élete. A schmalkaldeni háborúban elveszti leghatalmasabb pártfogóját, a szász választófejedelmet. A mansfeldi grófok sem adják meg a beígért 100 Ft évi járadékot. Kénytelen Zöllsdorfot eladni. Kosztos diákoknak az étkeztetésével tartotta fenn a családját. Ebben a korban kitört a német parasztháború, illetve a himlőjárvány és pestisjárvány pusztított Németországban és ezért Bóra Katalin Magdeburgba menekül, majd onnan visszamegy Wittenbergbe. 1552-ben kitör Wittenbergben is a himlőjárvány és a családját, gyermekeit féltette, s hogy mentse Torgauba menekült. Az úton a lovak elszabadulnak és Bóra Katalin leugrik a kocsiról és egy fagyos árokba esik, nagyon megfázik és ebből a tüdőgyulladásából már nem épül fel. 1552 december 20-án hunyt el Bóra Katalin Torgauban.

Utolsó szavai voltak ezek: "Úgy csüngök az én Uramon, mint bojtorján a ruhán".

Kerekes Csaba